Pénzügyi Szemle online blog

Arrogánsak, kezelhetetlenek, kapzsik, és ami a legrosszabb, tele vannak pénzzel, amiből a korrupt politikusoknak is bőven jut. A Columbia világhírű professzora botrányt kavart.

A pénzügyi válság kirobbanását követően az ember azt gondolhatta, hogy a pénzügyi szektor jelentős szabályozói szigorra számíthat, mondván mégiscsak ők, vagyis a bakárok vállaltak oroszlánrészt az összeomlásból. Na, hát nem így történt, sőt, a helyzet rosszabb mint azelőtt: a bankár szakma és a bankárok többsége ma már egyenesen orvosi estnek minősíthető - véli Jeffrey Sachs, a Columbia University világhírű professzora, aki sarkos véleményével komoly vihart kavart a pénzügyi berkekben. (Bővebben lásd "Morális megközelítésben a pénzügyi piacokról" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Addig rendben is van, hogy nem ültették le százával a bankárokat, de az, hogy morálisan a Wall Street még mélyebbre süllyedt, mint ahol a válság előtt volt, az már egy kicsit túlzás. Mert mi is történt? Az adófizetők százmilliárdjaiból a szektor nagy részét megmentették, az állások megmaradtak, a pénzpiacok pedig mára szinte teljes mértékben felgyógyultak (a vezető tőzsdeindexek például történelmi magasságba emelkedtek a napokban). A bankszakmából senki sem érzi a világ pénzügyi rendszerének összeomlasztásának súlyát, így nem is meglepő, hogy senki sem gyakorol önmérsékletet.

Hajlandók lennénk 0 százalékos kamaton kölcsön adni a pénzünket az államnak? Összefogni? Egymást segíteni?

Vagy hajlandók lennénk szó nélkül finanszírozni a GDP 200 százalékát is meghaladó államadósságot, és hallgatólagosan azt is vállalni, hogy csakis a legszélsőségesebb esetekben kérjük vissza a pénzünket? Megtennénk, hogy ha külföldön dolgozunk, akkor ingyen és bérmentve jelentést írunk az adott ország vagy vállalat gazdasági sajátosságairól, ezzel is segítve Magyarország felemelkedését? Vállalnánk, hogy minden sérelmünket félretéve összedolgozunk egymással - politikusok, közalkalmazottak, versenyszféra, mindenki… -, és az előttünk lebegő egyetlen cél az, hogy az országunknak jó legyen? (Bővebben lásd "A piac önmagában nem képes megoldani közgazdasági problémákat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A kérdéseket hosszan lehetne még sorolni, a válaszok azonban vélhetően ugyanazok lennének, vagyis egy óriási "nem". A történet alapjául szolgáló ország és annak lakói ugyanakkor nem valamely mesekönyv lapjairól származnak, hanem Japánból, az időpont pedig nem egy évezredekkel ezelőtti elvakult társadalmi rendből való, hanem a közelmúltból.

A most véget ért magyar túlzottdeficit-saga is azt mutatja, hogy az EU egyre kevésbé hallgatna a tagállami politikusokra, mondván: a brüsszeli bürokraták majd mindent elintéznek. Egyelőre nem úgy fest, hogy ez a jó irány.

Az Európai Unióban immár hatodik éve válság van, és a válságkezelés egyelőre adós maradt az átütő sikerekkel. Az már látható, hogy uniós szinten a nyílt újraelosztással szemben óriási az ellenállás ("Hans nem fizet Jorgosznak"), de az is egyértelmű, hogy a megvalósuló válságkezelési lépések (a mentőcsomagok és például az EKB politikája) is jelentős újraelosztást jelentenek a tagállamok között ("végső soron mégis Hans fizet Jorgosznak"). Miképp lehetséges ez? (Erről lásd "Válságkezelés Európában, a gazdaságpolitika depolitizálása" című cikkünket a jobb hasábban).

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Győrffy Dóra, a Pázmány egyetemi docense szerint úgy, hogy a válságkezeléshez kapcsolódva az Európai Bizottság egyre növekvő kompetenciákat von magához a nemzeti szintű gazdaságpolitika felett, és a demokratikus döntéshozatal visszaszorulásának vagyunk szemtanúi. A hitelező országokban a lakosságot nem kérdezik meg arról, hogy akarnak-e másokat kimenteni, illetve az adós országokban sincs arra komoly érdeklődés, hogy a helyiek belemennének-e az adott feltételekkel a "válságkezelésbe". Na, ez a gazdaságpolitika depolitizálása: a magukat kompetensnek tartó bürokraták "kizárólag szakmai es nem politikai alapon" határozzák meg a gazdaságpolitikát, és azokat kivonják a demokratikus döntéshozatal alól.

Emberek és kórokozók között véget nem érő küzdelem folyik az életben maradásért, melyben most nagyon úgy tűnik, hogy az emberek kezdenek elkényelmesedni.

Volt idő az emberiség történelmében, mikor nem a gazdasági válságok, a recessziók vagy a devizahitelek miatt aggódtak, hanem a pusztító járványok és a lakosságot megtizedelő fertőzések miatt. Ezek az idők mára már rég feledésbe merültek, és nagyon úgy tűnik, hogy az emberiség végleges győzelmet aratott a baktériumok és vírusok felett. Az a H1N1 például, melynek "támadását" az emberiség 2009-ben könnyedén visszaverte, 1918-ban még közel 100 millió ember halálát okozta. (Bővebben lásd "Elkényelmesedő gyógyszercégek, profitérdek, megerősödő vírusok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A gyógyszeripar robbanásszerű fejlődése való igaz, hogy a kórokozók java részének méregfogát kihúzta - a fejlett világban legalábbis -, nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy amint az emberiség egyre hatékonyabb ellenszereken dolgozik, addig a természet is igyekszik egyre hatékonyabb vírusokat és baktériumokat "kifejleszteni".

Európában eretnekségnek hangzik, de olyan is van, hogy a jegybank elnökét le lehet váltani abban az esetben, ha nem teljesül a kitűzött inflációs cél.

Az elmúlt években testközelből követhettük végig a korábbi jegybankelnök és a kormány csatározásait - az egyes összecsapásokat most nem elevenítenénk fel -, melynek során pártállástól függetlenül valahol mélyen azt érezhettük, hogy nincs ez így jól. A logika ugyanis azt diktálja, hogy a gazdaságpolitika két ága, vagyis a kormány által irányított fiskális és a jegybank által vezérelt monetáris politika között minél tökéletesebb harmónia legyen. Ez a teljes gazdaság érdeke, ekkor lesz ugyanis a maximális a gazdasági növekedés, a jólét, a jövedelem. De persze azért mindez nem jelenti sem azt, hogy a kormány diktálhat a jegybanknak, és azt sem, hogy a jegybanknak mindent szabad… (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (3)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Ha már a "mindent szabadnál" tartunk: a már említett csatározás során az EKB és az EU több ízben is hangsúlyozta, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben kell tartani, amely függetlenségért egyébiránt a jegybankárok a világ minden pontján "foggal-körömmel" harcolnak. A függetlenség ugyanakkor indokolatlan, ha nem jár kéz a kézben az elszámoltathatósággal.

Dél-Koreában minden ötödik nő átesett már valamilyen szépészeti beavatkozáson, ez az ország egyik sikeriparága, ami nagy részben a Gangnam Style-féle popkultúra hatása.

A kozmetikai sebészeti beavatkozások fellegvára Dél-Korea, ahol a nők 20 százaléka meg van műtve valahol, szemben az amerikai 5 százalékos értékkel - a The Atlantic elemzése szerint ez nagy részben a K-pop kultúrának köszönhető, aminek legismertebb képviselője a Gangnam Style. Ennek már komoly gazdasági hatásai is vannak, egy egész iparág nőtte ki magát ugyanis ehhez kapcsolódva (lásd "Popipar és ipari fejlődés - Dél-Korea esete" című cikkünket a job hasábban).

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Nem ilyennek születtek ám...

A jegybank jobban tenné, ha az infláció elleni küzdelem során eszközként nem az alapkamatot, hanem a forint árfolyamát használná.

A jegybanki politika az ún. inflációs célkövetés rendszerével primitívvé vált, és többnyire alkalmatlan arra, hogy az inflációt kezelje és az árstabilitást biztosítsa. A rendszer lényege az, hogy a jegybank meghatároz egy inflációs célt, negyedévente elkészít egy jelentést, és ha a vizsgált időhorizonton a jelentés a cél fölötti inflációt jelez, akkor a jegybank kamatot emel, ha cél alattit, akkor kamatot csökkent. A gond csak az, hogy minden bizonnyal nem a kamatláb a leghatékonyabb eszköz az inflációs cél elérésében, mint ahogyan az is valószínű, hogy jóval hatékonyabb lehetne a jegybank, ha nem a kamatlábat, hanem a devizaárfolyamot használná első számú eszközként. (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (2)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Ennek két jó oka is van. Egyrészt egy Magyarországhoz hasonló kis nyitott gazdaságban a hazai fizetőeszköz leértékelődése nyomán fellépő importár-növekedés közvetlenül áttételek nélkül hat és növeli az inflációt, miközben az alapkamat csökkentése jó néhány áttételen keresztül van hatással a beruházásokra, a keresletre és ezen keresztül az inflációra.

Az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as évek elején születettek milleniumi generációja egyelőre szenved, de ha egyszer elkezd költeni, akkor nem lesz semmi baj. Reméljük, ez Magyarországra is igaz.

A The Atlantic érdekes infografikát közölt a magyarul ezredfordulósnak nevezett generációról, és a hozzájuk kapcsolódóan várható gazdasági élénkülésről. Az kétségtelen, hogy a mai 20-30 éves fiatalok ("millennials") egyelőre kevesebb munkához és kevesebb jövedelemhez jutnak, mint a szüleik, és így kevesebbet is költenek. Márpedig a gazdaság fellendüléséhez mindenekelőtt kereslet kell, ha ugyanis nincs vevő, akkor semmi sincs. (Bővebben lásd "Fiatalok lendíthetik fel a világgazdaságot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Az elemzés abból indul ki, hogy ez a generáció is felnő majd egyszer gazdasági értelemben, azaz elkezd családot alapítani, házat és autót venni, gyermekei lesznek, akiket fel kell nevelni. Mindez sokba kerül ám, ami a keresleti oldalról lökést adhat majd a gazdaságoknak.

Az államadósság a jelenleginél jóval olcsóbban is finanszírozható lenne, ha a jegybank ésszerű határokon belül besegítene.

"Háborúban és szerelemben mindent szabad" - tartja a mondást, de miért ne lehetne igaz ez az örök igazság a jegybanki politikákra is, különösen válságos időkben? A rendkívül konzervatív európai szemlélettel szemben például az Egyesült Államok rugalmas monetáris politikát folyatat, és nem rest felrúgni évtizedekig szentnek gondolt szabályokat, ha a gazdasági érdek úgy kívánja. (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (1)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Konkrétan: akkor, amikor az államadósságok elviselhetetlen teherként nehezednek az egyes országokra, akkor miért ne lehetne a jegybank segítségét kérni? Ha például a jegybankok is aktív szereplői lennének az állampapírok piacának - ésszerű határokon belül természetesen -, az számos közvetlen és közvetett előnnyel járna az adósságok finanszírozásában - írja Bánfi Tamás, a monetáris tanács egykori tagja a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányban.

Ha takarékosak vagyunk, gyermekeink is spórolni fognak, ha szórjuk a pénzt, gyerekeink is szórni fogják.

Számos olyan helyzet adódik egy fiatal életében, ahol a szüleitől tanult magatartásmintákat követi, így a személyes pénzügyeiben, a mindennapi pénzügyi döntéseiben is hatással van rá a szülői minta. Kutatások igazolják, hogy azok a fiatalok, akik gyermekkorukban takarékosságot láttak szüleiktől, felnőtt életükben ugyancsak takarékosak lesznek. (Bővebben lásd "A pénzügyi szocializáció aspektusai (2.) - A szülői magatartásminták" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A szülőktől ellesett minta egész életünk során elkísér minket, kutatások azt is bebizonyították, hogy a megfontolt pénzügyi magatartás gyökerei - mennyi hiteltartozásunk van, felveszünk-e devizahitelt, tudunk-e spórolni - egészen gyermekkorig visszanyúlnak.

Ha a bank magától nem akar hitelt adni a legnagyobb foglalkoztató kis és közepes vállalatoknak, akkor ezt felülről kell ösztönözni és támogatni.

A kis és közepes vállaltok nem kapnak hitelt - vagy csak nagyon drágán -, nem tudnak beruházni, nem teremtenek munkahelyet, ami csak mélyíti a recessziót az eurózóna nehezebb sorsú országaiban. A bankok arra hivatkoznak, hogy mindez nem az ő hibájuk, mondván nincs is kereslet a hitelekre, ami meg van, az olyan kockázatos, hogy pénzügyi öngyilkosság lenne megítélni. Ördögi kör, amire ugyanakkor létezik kézenfekvő megoldás Gilles Moec, a Deutsche Bank elemzési igazgatója szerint. (Bővebben lásd "Mit tegyen az EKB, hogy segítse a kkv-k hitelezését?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A bankok álláspontja tökéletesen érthető a szakember szerint, amint vonakodnak kockázatot vállalni az eurózóna periféria országaiban. Az olasz kkv-k hatékonysága például a hasonló méretű német vállalatok hatékonyságának még a 70 százalékát is alig éri el, amely adat Görögországban vagy Portugáliában még kiábrándítóbb. Csoda ezek után, hogy egy bank nem ad hitelt a periféria kkv-knak? De ha egy kis felülről jövő ösztönzésnek köszönhetően mégis adna, akkor elképzelhető, hogy a megnyíló pénzcsapoknak köszönhetően a periféria országok is növekedésnek indulnának?

Mi lenne, ha az eurózóna bajba jutott országai különadót vetnének ki az üresen álló ingatlanokra?

Az eurózóna periféria országaiban nagyon úgy tűnik, hogy a következő évek a belső leértékelés jegyében telnek majd, melynek során az érintett országokban olyan szintre kell csökkenteni az árakat és a béreket, ami már versenyképes mondjuk a német vagy holland gazdaság árszínvonalával. Ezt a folyamatot segítené az üresen álló ingatlanokra kivetett különadó. (Bővebben lásd "Így lehetne gyorsabb a periféria országok talpra állása" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

De miért is lenen ez jó? Dean Baker, az amerikai Center for Economic and Policy Research kutatóintézet közgazdásza úgy számol, hogy a legalább fél éve kihasználatlan ingatlanokra a becsült forgalmi érték évi 1,0 százalékának megfelelő adót kellene kivetni. Ez jelentős plusz bevételt jelentene a költségvetéseknek például Spanyolországban vagy Írországban, emellett egy sor gazdasági gondot megoldana.

Ha sokáig pöfögjük tele a légkört káros gázokkal, akkor megágyazhatunk egy olyan globális klímakatasztrófának, amihez képest a 2008-as pénzügyi válság csak egy könnyed kis délutáni matiné lenne.

A légkör szén-dioxid koncentrációja mára 4,5 millió éves csúcsra emelkedett, és ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor az évszázad végére a jelenlegi szint is megduplázódhat. Igaz ugyan, hogy a következményekkel kapcsolatban véget nem érő viták folynak, a pesszimista szcenáriók mindenesetre olyan természeti és gazdasági károkkal riogatnak, melyek bőven meghaladnák a 2008-as pénzügyi összeomlás és az utána következő reálgazdasági krízis hatásait. (Bővebben lásd "Itt az idő beszélni a klímaváltozás gazdasági hatásairól" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Martin Wolf, a Financial Times publicistája rámutat, hogy a környezetszennyezés sajnos egy teljesen logikus és előre látható következménye a mai gazdasági rendszernek, mint ahogyan az is, hogy az emberiségnek komolyan meg kellene rémülnie ahhoz, hogy bármit is tegyen a folyamatok ellen.

Egyeseknek mosolyra görbül a szája a költségvetési megszorítások bejelentésekor.

Az ember azt hinné, hogy senki nem szeret rosszabbul élni, de ez tévedés, mert mind a közgazdászok, mind a politikusok között számos megszorítás-pártit ("austerians") találni. Na, de mi motiválhatja őket? (Bővebben lásd "Öt jó érv a megszorítások mellett" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Több lehetőség is van:

- Vannak a meggyőződésesek, akik szerint megszorítani jó, mert valóban csak így nyerhető vissza a közpénzügyek egyensúlya, amit az is bizonyít, hogy milyen okos emberek mondják, hogy szükség lenne rá.

A közgazdászok alaposan felsültek a pénzügyi válság alatt, van azonban reális esély arra, hogy a jövőben ügyesebbek lesznek.

A közgazdaságtan és a közgazdászok küldetése az, hogy a társadalmat, a közösséget szolgálják. Valós kérdéseket kutassanak, valós kérdésekre válaszoljanak, és valós kérdéseket tegyenek fel. A lényeg az lenne, hogy a kutatások során olyan válaszok szülessenek, melyek a gazdaságokat hatékonyabbá teszik, a növekedést serkentik, és hozzásegítenek a jövedelmek igazságosabb elosztásához. (Bővebben lásd "Gyökeres változás előtt a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A valóságban ugyanakkor nagyon nem így történt a válság előtti években/évtizedekben. A közgazdászok ugyanis a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott témákat kutattak, melyek gyakran már az alapvető feltételekben megbuktak, és olyan elméleti modelleket építettek fel, melyeknek közük sem volt a körülöttünk lévő világhoz - véli Robert Johnson, az Institute for New Economic Thinking közgazdasági kutatóintézet igazgatója.

Hogyan lehetnek még szabadlábon azok a bankárok, akik felelősek a mostani pénzügyi kalamajkáért és összeomlásért? Természetesen erre is van logikus magyarázat.

A kérdés bizonyára sokakban felmerül, különösen azokban, akik elveszítették állásukat, lakásukat, esetleg még ennél is többet. Annak fényében pedig még érdekesebb a felvetés, hogy az elmúlt évtizedek bankválságai során bizony jó néhány bankár került rács mögé. Az Egyesült Államok az 1980-as években például súlyos hitelválságot élt át, melynek során több mint 1000 bankárt ítéltek el. (Bővebben lásd "A bankárszakma felelőssége és a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Összeesküvés elméletről azért nincsen szó, a The Economist publicistái két jó magyarázattal is szolgálnak a fenti kérdésre.

Nem haragudni kell az IMF-re és vádaskodni, hanem olyan hiteles gazdaságpolitikát folytatni, amely mellett a Valutaalap neve fel sem merül, mint utolsó mentsvár.

Az elmúlt években sokat hallhattunk, olvashattunk az IMF-ről a hazai gazdasági sajtóban, gyakran igencsak kritikus hangnemben. Általában valahogy így: addig rendben is volt, hogy 2008-ban adtak pénzt, no de utána milyen jogon szóltak bele a "dolgainkba", és mégis mi volt ez a huzavona a készenléti hitelkeretről az elmúlt bő másfél évben? (Bővebben lásd "IMF-hitelek Magyarországnak, 1996-2008" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Csáki György a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tanulmányában igyekszik eloszlatni a kételyeket, és hangsúlyozza, hogy a közhiedelemmel ellentétben az IMF igencsak messze áll a "gonosz gazdag nagybácsi" szerepétől. A Valutaalap tulajdonképpen rém egyszerűen működik: ha valaki bajba jut, segítséget kér, az IMF pedig megmondja, hogy milyen feltételek mellett ad pénzt.

Nem az a lényeg, hogy mennyi az adósság, hanem az, hogy ne a külföldieknek tartozzunk!

Az államadósságok korát éljük, amikor a súlyosan eladósodott országok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, a lakosság szenved az adóemelésektől, a külföldi befektetők pedig tartják a markukat és várják vissza a pénzüket. Ahol magas az államadósság, ott a kötvénypiacok összeomlanak, az állam pedig csődközelbe jut - ezt a forgatókönyvet már jól ismerik Görögországban vagy épp Portugáliában. De mi a helyzet mondjuk a belgákkal vagy az olaszokkal, ahol 100 százalék feletti az államadósság, vagy Japánban, ahol 200 százalék feletti? Ezek az országok miért nem mentek csődbe? (Bővebben lásd "Veszélyes, ha egy ország külföldi nagybefektetőknek tartozik" cmű cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Daniel Gros, a brüsszeli Center for European Policy Studies kutatóintézet igazgatója rámutat, hogy nem az számít, hogy mennyi az államadósság, hanem az, hogy egy ország kinek tartozik: belföldi megtakarítóknak, vagy külföldi befektetőknek. Előbbi esetben szinte kizárt, hogy az adott ország csődbe jusson, utóbbinál garantált a bukás.

Mit rontottunk el, mit csinálhattunk volna másként, miért szenvedünk ennyire a válságtól?

Gyermekkorunkban bizonyára sokan hallhattuk a környezetünkben, hogy még tíz év, és ott tartunk majd, mint Ausztria. Függetlenül attól, hogy ezt a jóslatot akkor elhitte-e egyáltalán valaki, érdemes feltenni a kérdést: miért van az, hogy Magyarország jelenleg roskadozik az adósság alatt, nem rendelkezik értékelhető állami vagyonnal, és egyre kevesebb iparágban mondhatja magát nemzetközi szinten is versenyképesnek. (Bővebben lásd "A külső pénzügyi sebezhetőség okai és elkerülésének eszközei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A BME kutatói elvégeztek egy érdekes összehasonlítást Magyarország és Szingapúr között, amely választ ad a fönti kérdések többségére. A magyar adósságproblémák ez alapján egészen a 70-es évek olajárrobbanásáig vezethetők vissza. Az emelkedő olajárnak betudhatóan az importált termékek árai akkor a legtöbb esetben felszöktek, Magyarországnak pedig választania kellett: visszafogja fogyasztását, vagy hitelből finanszírozza a korábbi életszínvonalat.

Szigorú állami regulára van szükség, máskülönben a szabadon fickándozó "piacok" ismét ránk omlasztják a világot.

A "hagyjuk szépen magukra a piacokat, az állam ne szóljon bele a dolgokba" elv megbukott, ez világosan látszik, a magára hagyott gazdaság ugyanis se nem hatékony, se nem stabil, se nem öngyógyító. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint a gazdaságnak szabályozásra van szüksége, korlátokra, és állami közbeavatkozásra, máskülönben törvényszerűen időről-időre összeomlik. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Itt vannak például a bankok, ahol Stiglitz kifejezetten hiányolja az állami regulát, hangsúlyozva, hogy a válság kitörése óta csak még koncentráltabb lett a bankszektor. A közgazdász szerint az óriásbankok befolyását kell letörni, különben borítékolható a következő válság. A "too-big-to-fail" hozzáállás nem megfelelő, azaz mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyes szuperbankok ne tehessenek meg bármit, mondván túl fontosak ahhoz, hogy elbukjanak.

Azt gondolnánk, hogy aki csak teheti, a külvárosba költözik, és élvezi a madárcsicsergést, a csendet, a nyugalmat. Nagyon nem így van.

A gazdasági válság az élet minden területén érezteti hatását, nem meglepő, hogy a nagyvárosok képét is alaposan átformálja. Az Egyesült Államokban a tendencia világosan mutatja, hogy a külvárosok a krízis nagy vesztesei: a külvárosi lakosság körében 2000 és 2010 között meredeken emelkedett a szegények aránya, ami elsősorban a bűnözési statisztikákon hagyott maradandó nyomot. (Bővebben lásd "Külvárosok: béke és nyugalom helyett bűnözés" című cikkünket a jobba oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A Brookings kutatóintézet kimutatása szerint az évtized végére a metropoliszok külvárosaiban 2000-hez képest mintegy 25 százalékkal emelkedett a szegények aránya, amely tempó több mint ötszörösen meghaladta az országos átlagot. Így a külvárosok ma már az USA szegényeinek mintegy harmadának adnak otthont, amely statisztika további romlást ígér.

A képzett munkaerő kivándorlása hatalmas veszteség, márpedig Magyarországot ez sújtja.

A jelen egyre inkább, a jövő pedig egészen biztosan a tudásalapú gazdaságoké, vagyis hamarosan eljön az idő, amikor a fizikai munkával már nem fogunk érvényesülni, a boldoguláshoz diplomára, tudásra és tapasztalatra lesz szükség. És ez ugyanúgy igaz az egyénekre, mint az országokra. (Bővebben lásd "A tudásalapú társadalmaké a jövő" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az OECD kutatásából világosan látszik, hogy azok az országok, akik többet fektetnek tudásalapú tőkébe - USA, Egyesült Királyság, Svédország - azok innovatívabbak, rugalmasabbak és versenyképesebbek, mint azok az országok, ahol a befektetések döntő többsége még mindig a fizikai munkát igénylő iparágakba áramlik. Mindehhez közép-európai tapasztalatokkal a hátunk mögött azt is hozzátehetjük, hogy nem elég az agyakba fektetni, azokat természetesen az országban is kell tartani, illetve ha elmennek, akkor pótolni.

A magyar származású milliárdos befektető Németországot hibáztatja, a német bölcs szerint folytatni kell a megszorításokat. Parázs vita a recsegő-ropogó eurózóna jövőjéről.

Késhegyre menő vitát folytat egymással Soros György milliárdos befektető és Hans-Werner Sinn, a University of Munich professzora, az Ifo gazdaságkutató elnöke az internet nyilvánossága előtt olyan kérdésekről, mint hogy Németország kilépjen-e az eurózónából, legyen-e eurókötvény, vagy épp ki a hibás a dél-európai országok leszakadásáért. Nagy meglepetést nem árulunk el: a szakemberek szerint a másik mindenben téved, a következtetés pedig az, hogy ha nem lesz megegyezés, akkor Európa mehet a levesbe… (Bővebben lásd "Parázs vita Soros György és Hans-Werner Sinn között" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Sokat elmond Európa jelenlegi problémáiról a két nagy tudású szakember vitája, akik sem arról nem tudnak megegyezni, hogy miért alakult ki a válság, sem arról, hogy mi a megoldás, de még arról sem, hogy szükség van-e egyáltalán euróra.

A mostani válságot már sokféleképp hívták, most a Nobel-díjas Stiglitz adott neki új nevet. Mégpedig elég találót.

A válság kitörésekor, 2007-ben a leggyakrabban a subprime-válság elnevezéssel lehetett találkozni, amit Magyarországon rögtön meg is kellett magyarázni, hisz még a pénzügyesek nagy részének sem volt lövése sem arról, mit is jelent a "subprime" kifejezés. Azóta azonban sok víz lefolyt már a Dunán, és Észak-Atlanti Válságról ír a Nobel-díjas bezzeg-tudós, a globalizáció-kritikus Stiglitz. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A subprime fordításából jött a "másodrendű jelzáloghitel-piaci válság" kifejezés, ami egyfajta magyarítása volt az eredeti névnek. A válság azonban nem állt meg sem az országhatároknál, sem pedig a pénzügyi piacok határainál, így új név kellett.

Tényleg az lenne a jó jegybankár, aki ül egy besötétített szobában, bedugaszolja a fülét, számolja az inflációt, és ha az túl magas, akkor kamatot emel és forintot erősít? Ugye, hogy nem!

A jegybank állam az államban - gyakran lehet ez az érzésünk, amikor bármilyen józannak tűnő, monetáris politikával kapcsolatos felvetésre jön a ledorongolás, hogy csend, itt most a jegybanki függetlenség veszélyes mezejére érkeztünk. (Bővebben lásd "Monetáris politika, érdekcsoportok, pénzügyi válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A jegybankok működésének függetlenségét előíró dogma az 1970-es évek végének és az 1980-as évek elejének két nagyhatású tanulmányából ered. Kydland és Prescott, illetve Barro és Gordon azt mutatta ki, hogy bizonyos feltételek mellett a jegybankok csak azzal tudják a társadalmat szolgálni, ha leviszik az inflációt, ehhez pedig az kell, hogy a kormány ne mondhassa meg, mit kell a jegybankároknak tennie. A modellek intellektuális felépítményként igazi remekművek, végigolvasva a tanulmányokat jön az "aha-élmény" és a meggyőződés, hogy ezt másképp nem is lehet.

Na, de mi a baj ezekkel a modellekkel és miért kell most minden jegybanknak teljesen más irányt követnie, mint eddig? Nézzük!

Ha megkapom az állást, vagy nyerek egymilliót, akkor boldogabb leszek, vagy "csak" elégedetten hajtom álomra a fejem? Mennyit jelent a pénz és van-e olyan, hogy elég?

Az első számú és legfontosabb gazdasági mutatóként a GDP-t és annak növekedési ütemét szokás tekinteni, azaz a kapitalista gazdaságokban van egy feltételezés, mely szerint annál jobb nekünk, minél több pénzt keresünk. Ez az alapvetés azonban nagyon úgy tűnik, hogy gyenge lábakon áll. (Bővebben lásd "Boldoggá vagy elégedetté tesz a több pénz?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Elégedettség és a jövedelem közötti összefüggés

A National Bureau of Economic Research kutatóintézet közgazdászai ugyanis kimutatták, hogy bár az elégedettség érzet valóban egyenes arányban növekszik a gazdagsággal, a boldogság érzet szinte semmilyen összefüggésben nincs a pénzzel. Ha tehát több pénzt keresünk, vagy nagyon magas a GDP, azzal bár elégedettek lehetünk, de boldogok semmiképp (Richard Easterlin közgazdász 1974-ben írt először erről a jelenségről).

Azon túl, hogy "gyanús" Excel-hibákat vétettek, teljesen rossz nyomon jártak a válság sztár-közgazdászai.

Az európai adósságválság során kialakult az az egyébként teljesen logikus feltételezés, hogy minél nagyobb adósságot cipel egy állam, annál rosszabbak a növekedési kilátásai. A Harvard professzorai, Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff ezt a tételt számszerűsítették is, és 2010 januárjában publikált tanulmányukban kimutatták: az államadósság 90 százalékos szint fölött már komolyan visszaveti a növekedési kilátásokat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Azóta közgazdászok több ízben is támadták a Rogoff-Reinhardt tanulmányt, Bradford DeLong, a Berkeley professzora ugyanakkor úgy véli, hogy egy komoly elvi hiba van a számításokban: nem létezik ugyanis egyetlen mágikus érték, amely fölött az adósság agyonnyomná a gazdaságot, ez az érték ugyanis országonként, sőt időszakonként is változik. (Bővebben lásd "Elvi hibát vétett a Rogoff-Reinhardt tanulmány" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A távolt-keleti óriás a bevallottnál 12-szer több halat fog ki, és több fajt is a kihalás szélére sodort. Egyes halak akár 100 millió forintot is érhetnek.

Kína évente mintegy 4,6 millió tonna halat fog ki világszerte, ami 12-szer több, mint ami a hivatalos statisztikákban megjelenik. A kínai (orv)halászok különösen Afrika partjainál aktívak, ahol évente 3,1 millió tonna halat zsákmányolnak, amiből legalább 2,5 millió tonna illegális fogás. (Bővebben lásd "Kínai orvhalászok és az 500 000 dolláros hal" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kína által halászott mennyiség, tonnában és dollárban mérve

A fenti grafikonról leolvasható, hogy például Afrikát a kínai orvhalászok mintegy hétmilliárd dollárral károsítják meg, és ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor ez a szám évről-évre emelkedik.

Az eurózóna csődjeinek oka elsősorban maga az euró, melynek bevezetését követően a legtöbb eurózóna tag munka helyett csak várta a sült galambot.

Az euró bevezetését megelőzően az európai országok mindent megtettek annak érdekében, hogy megfeleljenek a közös pénz feltételeinek, rendbe tették a költségvetéseket, bevezették a reformokat, privatizáltak. Az euró bevezetését követően azonban leálltak a reformok, aminek egyenes következménye volt a mély gazdasági válság. A kérdés: miért torpant meg Európa? (Bővebben lásd "Euró: elkényelmesedő tagországok, elmaradó reformok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

10 éves állampapírok kamatainak alakulása

Az euróbevezés mögötti elvi ötlet az volt, hogy ha az európai országok közös pénzt használnak majd, akkor az egyes tagországok a gazdasági gondokat nem tudják majd megoldani a - könnyebbik útnak számító - saját deviza leértékelésével, hanem kénytelenek lesznek végigmenni a nehezebb úton, reformokat bevezeti, költségvetést rendbe tenni…

Kutyaszorítóba került az amerikai jegybank: ha túl gyorsan vonja ki a pénzt a rendszerből, akkor összeomolhat a gazdaság, ha túl lassan, akkor veszélyes buborékok alakulnak ki a pénzpiacokon.

Nincs jó megoldás az Egyesült Államokban, a jegybanknak ugyanakkor hamarosan döntenie kell, hogy melyik utat választja. A Fed még a válság kezdetén vitte le az alapkamatot 0 százalék közelébe, és korábban azt ígérte, hogy egészen addig ott is tartja, míg nem csökken megnyugtató szintre - mondjuk 6,5 százalék alá - a munkanélküliségi ráta. Erre a legfrissebb előrejelzések szerint egészen 2015-ig várni kell… (Bővebben lásd "Veszélyes választás előtt az amerikai Fed" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Emellett három körben több ezer milliárd dollárnyi friss pénzt nyomott a rendszerbe, ezek a pénzek ugyanakkor nem a termelő gazdaságba áramlottak, hanem a pénzpiacokra, ahol szépen lassan újabb veszélyes buborékokat kezdtek fújni. Ezeket a pénzeket ki kell(ene) vonni - és ezzel párhuzamosan emelni az alapkamaton -, ha azonban a Fed túl gyorsan lép, akkor recesszióba taszíthatja a gazdaságot, viszont ha túl lassan, akkor a kint keringő pénzek által fújt buborékok kirobbanthatnak akár egy újabb összeomlást és pénzügyi válságot is.

Az MNB tegnap közölte, hogy augusztus elejéig a mostani 4500 milliárdról 3600 milliárdra csökkentenék a kéthetes betéti állományt. Itt az ideje, mert van min spórolni, az biztos.

Egyik korábbi posztunkban kifejtett okok nyomán 2009-et követően a magyar kereskedelmi bankoknak jelentős forintforrásaik keletkeztek. Ezeket a pénzeket nem forgatták vissza hitelezésre, nem vettek belőle állampapírt, hanem a jegybanknál tartották. Gondot csak az jelentett, hogy ez a jegybank számára évi 200-250 milliárd forint kamatkiadást okozott, és okoz a mai napig is.

Sajnos olyan világot élünk, amikor az államnak minden egy forint kiadásra oda kell figyelnie, nem engedhet meg magának egyetlen felesleges milliárdnyi plusz költséget sem, nem hogy 200-at. (A témáról készített "A monetáris politika kockázatai és az államadósság-szabály" című ÁSZ-tanulmány a jobb oldali hasábban érhető el.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ma Európában takarékoskodni kell, ez a jelszó, különösen ott, ahol bőven van tere a költségek faragásának. Magyarországon az MNB tipikusan ilyen hely, ahol több európai ország gyakorlatát átvéve akár évi több tíz milliárd forint megtakarítás is elérhető lenne.