Emberek és kórokozók között véget nem érő küzdelem folyik az életben maradásért, melyben most nagyon úgy tűnik, hogy az emberek kezdenek elkényelmesedni.

Volt idő az emberiség történelmében, mikor nem a gazdasági válságok, a recessziók vagy a devizahitelek miatt aggódtak, hanem a pusztító járványok és a lakosságot megtizedelő fertőzések miatt. Ezek az idők mára már rég feledésbe merültek, és nagyon úgy tűnik, hogy az emberiség végleges győzelmet aratott a baktériumok és vírusok felett. Az a H1N1 például, melynek „támadását” az emberiség 2009-ben könnyedén visszaverte, 1918-ban még közel 100 millió ember halálát okozta. (Bővebben lásd "Elkényelmesedő gyógyszercégek, profitérdek, megerősödő vírusok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


A gyógyszeripar robbanásszerű fejlődése való igaz, hogy a kórokozók java részének méregfogát kihúzta - a fejlett világban legalábbis -, nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy amint az emberiség egyre hatékonyabb ellenszereken dolgozik, addig a természet is igyekszik egyre hatékonyabb vírusokat és baktériumokat „kifejleszteni”.

Ebben a törekvésében pedig az emberek még segítségére is vannak. A környezetszennyezés, a géntechnológia, a tömegközlekedés elterjedése, a városiasodás mind-mind olyan tényezők, melyek segítik az újabb és újabb kórokozók kialakulását és elterjedését. Örök szabály, hogy minél erősebb ellenszert dolgoz ki az orvostudomány, annál ellenállóbbak és annál hatékonyabbak lesznek a jövő kórokozói is. Olyan ez, mint egy futóverseny, mindenki küzd a túlélésért – mutat rá Patrick Love, az OECD szakembere.

Vagy itt van az állattenyésztésben bekövetkezett technológiai forradalom. Az állattenyésztés ma már olyan szintű versenynek van kitéve a fejlett gazdaságokban, ami egy pillanatnyi megingást sem tesz lehető. Itt minden fillérre pontosan ki van számolva, a tenyésztők pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy egy-egy bakteriális fertőzés keresztülhúzza a gondos számításaikat.

Egyszerűbb és olcsóbb egy sor antibiotikummal ellátni az állatokat, mint vállalni a különböző betegségek gazdasági következményeit, ez a mentalitás ugyanakkor ránk, emberekre kimondottan veszélyes. Amit ugyanis az állatok magukhoz vesznek, az végső soron bennünk köt ki, és ki tudja, hogy milyen antibiotikumokkal vagy szteroidokkal tömték a haszonállatokat, hogy azok ellenállóbbak legyenek, vagy épp gyorsabban növekedjenek…

A vírusok és baktériumok tehát erősödnek, a gond az, hogy a kórokozókkal szembeni küzdelem során az emberiség kezd elkényelmesedni. Sokkal több pénz van ugyanis a jelen kor első számú betegségének, a rákbetegségnek a gyógyításában, mint a baktériumok elleni küzdelemben. Nem is csoda tehát, hogy a kutatás és fejlesztésre szánt milliárdok elsősorban a rákbetegség gyógyításába áramlanak, és elkerülik a vírusok és baktériumok elleni, jóval kevésbé nyereséges küzdelmet. Csak remélni tudjuk, hogy ez az elkényelmesedés nem bosszulja meg magát, valamikor a most még távolinak tűnő jövőben…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliók kés alatt a Gangnam Style miatt

A forintra kell lőni!

Magyarországot is megmentik a fiatalok?

Így segíthetne Magyarországon az MNB

A gyerekkel szúrsz ki, ha szórod a pénzt

Jöhet az üres ingatlanok megadóztatása