Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Facebook-hibába eshetnek a jegybankok

Aki iránt erős a bizalom, az szinte bármit megtehet, függetlenül attól, hogy a Facebookról vagy épp egy jegybankról van szó. Legalábbis egy darabig.

A központi bankok járatlan útra tévedtek a válság alatt, amint szakítottak addigi konzervatív politikájukkal, és a korábbi infláció elleni küzdelem helyett a kötvénypiacok stabilitását igyekeztek fenntartani, a bankrendszert megmenteni, sőt a gazdasági növekedés és a munkanélküliség problémáját megoldani. Mi több, nem csak a célok változtak meg, de az eszközök is, az - időközben 0 százalék közelébe csökkentett - alapkamat mellett ugyanis a fegyvertárban már a százmilliárdos pénznyomtatás, az állampapír vásárlások, sőt az egyéb hitelpapírok vétele is helyet kapott. (Bővebben lásd "Brand-management és a fejlett világ jegybankjai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


Ebben a furcsa küzdelemben elsőre úgy tűnik, hogy a jegybankok győzelmet arattak, hiszen a bankrendszerek stabilak, az állampapírpiacok kitartanak, és a gazdasági növekedés is lassan-lassan beindul. Félő ugyanakkor, hogy a fejlett gazdaságok jegybankjai végül úgy járnak, mint az Apple vagy a Facebook, vagyis a kezdeti sikereket követően végül jön a keserű csalódás - véli Mohamed El-Erian, a mintegy 2000 milliárd dollárt kezelő Pimco befektetési alap vezetője.

0 Tovább

Eddig örülhettünk az alacsony kamatoknak?

Az MNB az elmúlt hónapokban vígan csökkentette az alapkamatot, de könnyen lehet, hogy ennek a boldog időszaknak hamarosan vége szakad.

Az alapkamat május végén a rekord alacsonynak számító 4,5 százalékra csökkent Magyarországon, ami a súlyos adósságterhet cipelő ország számára jókora könnyebbséget jelent. A kamatvágások lehetőségét ugyanakkor elsősorban nem a magyar gazdaság teljesítménye teremtette meg, hanem az, hogy a világban történelmi mélypontokra estek a kamatszintek, amely alacsony értékekhez a magyar alapráta is tudott igazodni. (Bővebben lásd "A fejlett kötvénypiacok hozamemelkedésének következményei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


Ennek a kamat Kánaánnak azonban előbb-utóbb vége lehet, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a folyamat májusban már el is kezdődött. Az amerikai kötvénypiacon ugyanis az irányadónak tekintett 10 éves állampapír hozama május hónapban 1,6 százalékról 2,2 százalékra emelkedett, amely szintre több mint egy éve nem volt példa. A fejlett kötvénypiacokon tapasztalt hozamemelkedés óriási jelentőségű esemény, ami legalább két nagyon fontos kérdést felvet a közeljövőre vonatkozóan.

0 Tovább

Normális munkahely is lehet egy jegybank

Európában eretnekségnek hangzik, de olyan is van, hogy a jegybank elnökét le lehet váltani abban az esetben, ha nem teljesül a kitűzött inflációs cél.

Az elmúlt években testközelből követhettük végig a korábbi jegybankelnök és a kormány csatározásait - az egyes összecsapásokat most nem elevenítenénk fel -, melynek során pártállástól függetlenül valahol mélyen azt érezhettük, hogy nincs ez így jól. A logika ugyanis azt diktálja, hogy a gazdaságpolitika két ága, vagyis a kormány által irányított fiskális és a jegybank által vezérelt monetáris politika között minél tökéletesebb harmónia legyen. Ez a teljes gazdaság érdeke, ekkor lesz ugyanis a maximális a gazdasági növekedés, a jólét, a jövedelem. De persze azért mindez nem jelenti sem azt, hogy a kormány diktálhat a jegybanknak, és azt sem, hogy a jegybanknak mindent szabad… (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (3)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


Ha már a "mindent szabadnál" tartunk: a már említett csatározás során az EKB és az EU több ízben is hangsúlyozta, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben kell tartani, amely függetlenségért egyébiránt a jegybankárok a világ minden pontján "foggal-körömmel" harcolnak. A függetlenség ugyanakkor indokolatlan, ha nem jár kéz a kézben az elszámoltathatósággal.

3 Tovább

A forintra kell lőni!

A jegybank jobban tenné, ha az infláció elleni küzdelem során eszközként nem az alapkamatot, hanem a forint árfolyamát használná.

A jegybanki politika az ún. inflációs célkövetés rendszerével primitívvé vált, és többnyire alkalmatlan arra, hogy az inflációt kezelje és az árstabilitást biztosítsa. A rendszer lényege az, hogy a jegybank meghatároz egy inflációs célt, negyedévente elkészít egy jelentést, és ha a vizsgált időhorizonton a jelentés a cél fölötti inflációt jelez, akkor a jegybank kamatot emel, ha cél alattit, akkor kamatot csökkent. A gond csak az, hogy minden bizonnyal nem a kamatláb a leghatékonyabb eszköz az inflációs cél elérésében, mint ahogyan az is valószínű, hogy jóval hatékonyabb lehetne a jegybank, ha nem a kamatlábat, hanem a devizaárfolyamot használná első számú eszközként. (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (2)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


Ennek két jó oka is van. Egyrészt egy Magyarországhoz hasonló kis nyitott gazdaságban a hazai fizetőeszköz leértékelődése nyomán fellépő importár-növekedés közvetlenül áttételek nélkül hat és növeli az inflációt, miközben az alapkamat csökkentése jó néhány áttételen keresztül van hatással a beruházásokra, a keresletre és ezen keresztül az inflációra.

11 Tovább

Óriási pénzcsapot zárna el az MNB

Az MNB tegnap közölte, hogy augusztus elejéig a mostani 4500 milliárdról 3600 milliárdra csökkentenék a kéthetes betéti állományt. Itt az ideje, mert van min spórolni, az biztos.

Egyik korábbi posztunkban kifejtett okok nyomán 2009-et követően a magyar kereskedelmi bankoknak jelentős forintforrásaik keletkeztek. Ezeket a pénzeket nem forgatták vissza hitelezésre, nem vettek belőle állampapírt, hanem a jegybanknál tartották. Gondot csak az jelentett, hogy ez a jegybank számára évi 200-250 milliárd forint kamatkiadást okozott, és okoz a mai napig is.

Sajnos olyan világot élünk, amikor az államnak minden egy forint kiadásra oda kell figyelnie, nem engedhet meg magának egyetlen felesleges milliárdnyi plusz költséget sem, nem hogy 200-at. (A témáról készített "A monetáris politika kockázatai és az államadósság-szabály" című ÁSZ-tanulmány a jobb oldali hasábban érhető el.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Ma Európában takarékoskodni kell, ez a jelszó, különösen ott, ahol bőven van tere a költségek faragásának. Magyarországon az MNB tipikusan ilyen hely, ahol több európai ország gyakorlatát átvéve akár évi több tíz milliárd forint megtakarítás is elérhető lenne.

3 Tovább
«
12

Pénzügyi Szemle online blog

blogavatar

Hitelesen és közérthetően közpénzügyekről és gazdaságról

Utolsó kommentek