Pénzügyi Szemle online blog

Idővel kifullad az a rendszer, ahol az ország vezetői mindenkinek megmondják, hogy mit csináljon. Legalábbis Dani Rodrik szerint.

A fejlett világ öt éve szenved a recessziótól, és a már-már követhetetlen mélységű és minőségű válságoktól, miközben például (első ránézésre) Kína töretlenül fejlődik. Elképzelhető, hogy a nyugati politika és gazdasági berendezkedés csődöt mondott, és mindenkinek követnie kellene a kínai központilag irányított gazdasági modellt? (Bővebben lásd "Demokráciát vagy központi irányítást?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Dani Rodrik, a Harvard professzora egyértelművé teszi, hogy egy ország gazdaságpolitikája meghatározza a hosszú távú növekedési kilátásokat, a gazdaságpolitika vezetőinek pedig el kell dönteniük: központilag irányított, erős kézzel tartott gazdaságpolitikát akarnak, vagy az egyes szereplőkre bízzák a döntések meghozatalát, és megelégednek a játékszabályok lefektetésével?

A Harvard híres professzora szerint az is elég, ha a vezetők egyszer csak gondolnak egyet.

A politikai gazdaságtan alapvetése szerint a változás azon múlik, hogy a pozícióban levő érdekcsoportoknak érdekében áll-e az. Mivel a változások sok esetben jövedelemelosztási hatásokkal is járnak (egyesek jól járnak, mások rosszul), így a radikális váltáshoz általában új elit kell. Egy friss tanulmány azonban arra mutat rá, hogy ez a tétel megdőlni látszik, elég csak Kínára nézni. (Bővebben lásd "Változás és az új politikai gazdaságtan" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Dani Rodik szerint az elvek és a gondolatok (ideas) három módon is képesek az érdekek (ineterests) befolyásolására.

Pár éve ezért kiközösítés járt volna azért, ami ma mindennapos. Tombol az unortodoxia nyugaton.

A gazdaságpolitikai útkeresés nem csak Magyarországot jellemzi, a világ vezető gazdaságai is olyan eszközökhöz nyúlnak, amilyenekről pár évvel ezelőtt csak a megvetés hangján szóltak volna (erről lásd Likviditás, reálgazdaság és unortodoxia című írásunkat a jobb oldali hasábban).

Bajban van a hazai ipar, mert az olcsó külföldi termékek elárasztják a piacot, a hazai termelők pedig becsődölnek. Tényleg?

Van egy egyszerű megoldás: ki kell szorítani a külföldieket, vámokkal, vagy egyéb korlátozásokkal, és meg is van oldva a gond. A hazai termelők külföldi versenytárs nélkül működhetnek, megmaradnak a munkahelyek, az emberek a hazait veszik, a kiszorított külföldi meg keres más országot, ahol terítheti a portékáit. (Bővebben lásd A hazai ipar védelme és az importkorlátozás című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Pofon egyszerűen hangzik, a gond csak az, hogy ez a megoldás 20-30 éve talán még működhetett volna, ma azonban már bizonyosan több kárt okoz, mint hasznot. A mai globalizált világban ugyanis a nemzetközi kereskedelemben olyan összefonódások épültek ki, hogy ha egy piacon egy ország korlátozásokat vezet be, az hamar visszaüt a hazai nagy cégekre is.

Magyarországon a válság ellenére is a jólét szinonimája Nyugat-Európa, de a tengerentúlon sokak szerint az európai út a pokolba visz.

Az Egyesült Államok gazdasági rendszerében az elmúlt években egyre több, Európából már jól ismert szociális elem jelent meg, ami félő, hogy az öreg kontinenshez hasonlóan az USA-t is tévútra tereli - véli Samuel Gregg, az Acton Institute igazgatója. (Bővebben lásd "USA: tovább előre az európai úton" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az USA ma már nem az a szabad piacgazdaság, ahol a vállalkozói kedv erősítése és az államtól való függetlenség a legfontosabb gazdasági eszmék, ma már egyre többen függnek valamilyen szociális programon vagy segélyen keresztül az államtól, az adóterhelés történelmi csúcson van, az adósság elszállt, a gazdaságot előre lendítő társadalmi rétegek adóterhelése pedig növekszik.