Pénzügyi Szemle online blog

A nyugat-európai nyugdíj, egészségügy és oktatás színvonala irigylésre méltó, a rendszer fenntartásához azonban ki kell lépni a jelenlegi gazdasági mocsárból.

Bár az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyers GDP-adatok tekintetében a vezető európai gazdaságokat szépen lassan megközelítik, sőt le is hagyják a legjelentősebb feltörekvő piacok - Kína, India, Brazília -, Nyugat-Európa szociális ellátórendszereit a világ még mindig irigykedve figyeli. Kinek jutna eszébe Németország vagy Ausztria helyett mondjuk Kínában élni, és feladni a színvonalas oktatás, egészségügy és gondtalan nyugdíj lehetőségét a robogó GDP-növekedésért? (Bővebben lásd "Így tartható fenn az európai szociális rendszerek színvonala" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az európai rendszer ugyanakkor a jövőben komoly kihívásokkal néz szembe, a jelenlegi színvonal fenntartása ugyanis a stagnáló, sőt recesszió szélén billegő gazdaságokkal egészen biztosan nem lehetséges - hangsúlyozza elemzésében Javier Solana, korábbi spanyol külügyminiszter.

Engedjük be a nagy nemzetközi áruházláncokat, vállalva minden pozitív és negatív következményt, vagy maradjanak meg a "kis boltok" inkább?

Jól ismert dilemma, melynek hatásaival elsősorban a vidéki emberek szembesültek, főleg miután az évtizedek óta működő - és már gyermekkorban megszokott - sarki kisbolt bezárni kényszerült az érkező nyugati szupermarketek öldöklő árversenye miatt. Cserébe a fogyasztók bővülő választékot kaptak, esetleg javuló minőséget, a heti akcióknak köszönhetően pedig gyakran jelentősen kedvezőbb árakat. Hogy a foglalkoztatottság hogyan alakult, az bizonytalan, hiszen miközben munkahelyek jöttek, úgy munkahelyek meg is szűntek… (Bővebben lásd "Áruházláncok hatása a beszállítók termelékenységére" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az embert érzelmileg is személyesen érintő változások ugyanakkor a teljes kiskereskedelmi szektorban komoly átrendeződésekkel jártak és járnak a mai napig, melyek nem csak a fogyasztókat vagy a szektor szereplőit érintik közvetlenül, de a beszállítókat is.

A dollár kezdi elveszíteni első számú tartalékdeviza szerepét, ami félő, hogy a teljes világgazdaságot megrengeti.

A 20. század második felében felpörgő globalizáció - mely a világgazdaság gyors növekedésének egyik záloga volt - alapja a dollár volt. A dollár volt az a deviza, melyre mindenki úgy tekintett, mint biztonságos és értékálló pénzre, melyben lehetett tartalékolni, hitelezni, és a nemzetközi kereskedelemben elszámolni. Az egyeduralkodó dollár világpénzzé vált, megolajozva ezzel a globalizáció, a globális kereskedelem és a pénzügyek fogaskerekeit. (Bővebben lásd "Euró, jüan: fel kell nőni a dollár mellé!" cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az egyeduralom azonban mára megrendült, ami komoly aggodalomra ad okot a globális gazdasági fejlődés szempontjából. Ennek oka - azon túl, hogy az USA súlya a világgazdaságon belül folyamatosan csökken - elsősorban az, hogy az amerikai jegybank a gazdaság talpra állítása érdekében dollár százmilliárdokkal árasztotta el a pénzügyi rendszert, ami megrengette a dollár értékállóságába vetet hitet.

Milyen jó lenne, ha több magyar termék lenne a polcokon - ábrándozunk a boltban a kínai fokhagymát morzsolgatva. Lehetséges?

Ha így lenne, akkor talán több munkahely lenne itthon, talán a tejtermék vagy a zöldség minősége is jobb lenne, és ki tudja, talán a vacsora is jobban esne. Az Európai Unióban, ahol a szabad verseny - elméletileg - szent és sérthetetlen, azonban mindez nem így működik. (Bővebben lásd "Hogyan kerülhetne több magyar termék a polcokra?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Itt nem elég ábrándozni, ha például a nagy áruházláncokról van szó, akkor a hazai termelőknek nagyon komoly minőségi és mennyiségi feltételeknek kell megfelelni. És igen, ha a kínai fokhagyma olcsóbb, az év bármely szakában elérhető - ne adj Isten jobb is -, akkor a külföldi tulajdonú áruházlánc azt fogja kitenni a polcokra.

Részben az agrárágazat helyzetének javítása érdekében, részben a rendkívül aszályos nyár árnövelő hatásának tompítására ötletként ismét felmerült az (alapvető) élelmiszerek áfájának csökkentése.

A forgalmi adó 18 illetve 27 százalékról 5 százalékra mérséklődne, ami a költségvetésnek mintegy 240 milliárd forintos kiesést jelentene, ugyanakkor jelentősen csökkentené az élelmiszerek árát, ami a gazdaság számos szereplőjének komoly enyhítést jelentene. Kérdés, hogy kik járnak jól, illetve rosszul a változtatással. Az adóváltoztatás alapvetően négy gazdasági csoportot érintene, az államot, az élelmiszertermelőket, a kereskedőket és a fogyasztókat. (Bővebben lásd "Élelmiszer-ÁFA: kinek segít a kisebb kulcs? " című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az élelmiszertermelők és kereskedők csakis nyerhetnek az adóváltoztatással, az alacsonyabb áfa ugyanis egyrészt csökkenő árakat eredményezhet, ami felpörgetheti a forgalmat, másrészt beindulhat az agrárium kifehéredése, és az áfa-csalások visszaszorulása. Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy az erős pozícióban lévő nagy kereskedelmi láncok vélhetően "lenyelnék" az áfacsökkentés pozitív hatásainak egy részét, ami semmiképp sem tekinthető gazdaságpolitikai célnak.