Pénzügyi Szemle online blog

Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.

A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.

Besegíthetnek a központi bankok az adósságcsökkentésbe, vagy őrködjenek csak az infláció felett?

A jegybankok szerepe a válságot megelőző évtizedekben az volt, hogy őrködjenek az infláció felett, és esetleg mellérendelt célként igyekezzenek hozzájárulni a gazdasági növekedés élénkítéséhez. Ma ezzel szemben az infláció nem jelent gondot - hogy is jelenthetne, mikor mindenki tartalékol és senki sem fogyaszt -, a gazdasági növekedések pedig épp az első számú gazdasági közellenség, az államadósságok miatt akadoznak. (Bővebben lásd "Új, lazább jegybanki politikára van szükség" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Logikus következtetés, hogy az eddigi konzervatív jegybanki hozzáállást váltsa föl egy jóval lazább szemlélet, és a központi bankok is segítsenek be az adóssághegyek leépítésébe - hangsúlyozza Simon Wren-Lewis, az Oxford University professzora.

A válság alatt a gazdasági újságírók és elemzők többször is látni vélték a hiperinflációs szörnyeteget, azaz attól tartottak, hogy a krízis a papírpénz teljes elértéktelenedéséhez vezet.

Magyarországon is a saját bőrünkön tapasztalhattuk a félelmeket, a 2009 február-márciusi forintpánik során például szinte mindennaposak voltak a "Mi lesz, ha a forint összeomlik és elveszíti értékét" típusú kérdések. (Bővebben lásd "Így alakulhat ki hiperinfláció" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A hiperinfláció - azaz az évi 1000 százalékot meghaladó pénzromlási ütem - ugyanakkor egy rendkívül ritka jelenség. Anders Aslund, a Peterson Institute közgazdásza hangsúlyozza, hogy a papírpénz teljes értékvesztése többnyire három esetben fordul elő: az adott ország területén komoly fizikai károkkal járó háborúk után, elhúzódó diktatúrák bukásakor és valutauniók széthullásakor.

Unortodox ötletekből máshol sincs hiány, ehhez képest a magyar megoldások is tankönyvszerűek.

Ha Barack Obama el akarja kerülni a fiscal cliff és az adósságlimit miatti nagy felfordulást, akkor nem kell mást tennie, mint kibocsátani két ezermilliárd dolláros platinaérmét. És ez nem vicc! (Bővebben lásd "Deficitcsökkentés érmekibocsátással?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Legalábbis a Wahintgon Post Wonkblogjának szerzője szerint, aki egy már 2011-ben is megköröztetett ötletet vett elő ismét. A platinaérme arra az esetre jelentene megoldást, ha 2013-ban nem sikerülne kezelni a fiscal cliff problémát, illetve megemelni az amerikai adósságplafont. A gond abból adódik, hogy jövő februárban az amerikai adósság el fogja érni a 16 400 milliárd dollárt, márpedig jelenleg a törvények szerint ennél nem lehet magasabb a tengerentúlon az államadósság. Ilyen esetekben meg szokták ezt az értéket emelni, de mindig kérdéses, hogy sikerül-e megállapodni…

Magyarország államadóssága akár ijesztő is lehetne, a világ legnagyobb jegybankjai azonban folyamatosan laza monetáris politikát követnek, ami nekünk is komoly segítséget jelent.

Az MNB hónapról-hónapra csökkenti az alapkamatot, a forint mégis erős - ez persze relatív, de a 280-285 közötti sáv a korábbi 300-as értékekhez mérten erősnek mondható -, a magyar állampapírok piacáról pedig csakis megnyugtató hírek érkeznek. Mi vagyunk ennyire jók, vagy elképzelhető, hogy szerencsénk van? (Bővebben lásd "Magyarország is örül a laza monetáris politikáknak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Petra Gerlach-Kristen, Robert McCauley és Kazuo Ueda, három nemzetközi hírű közgazdász kimutatta, hogy a mai rendkívül összefonódott globális pénzügyi rendszerben a nagy jegybankok - Fed, EKB, Bank of England, Bank of Japan - minden lépése érezteti hatását a világ szinte valamennyi országában.