Pénzügyi Szemle online blog

A hitelbuborék "halkan" duzzad, míg a részvénypiaci lufi "hangos".

A gazdasági válságokat szinte minden esetben egy-egy buborék kidurranása okozza, azaz egy olyan folyamat, melynek során a gazdasági szereplők előbb felhajtják egy termék - részvény, kötvény, hitel, áru - árát, hogy aztán az árfolyam összeomlásával keletkező tovagyűrűző hatások mély és elhúzódó recessziót idézzenek elő. (Bővebben lásd "Halk buborékok és a hitelválság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ilyen szempontból kísérteties a hasonlóság a technológiai részvények piacán 2000-ben kidurrant buborék és a 2008-as hitelpiaci krach között. A különbség "csak" annyi, hogy míg előbbi esetben egy viszonylag rövid, 1-2 éves, és csupán a fejlett országokra korlátozódó válság követte az összeomlást, addig a 2008-as hitelpiaci krach világméretű, elhúzódó és rendkívül pusztító krízist hozott.

A befektetők már 0 százalékos kamatok mellett is odaadják a pénzüket, annyira rettegnek a jövőtől. Elképzelhető, hogy túlaggódják magukat, vagy tényleg ekkora a baj?

Az elmúlt hetekben a részvénypiacok zuhantak, a spanyol és olasz állampapírok árfolyama lesiklópályára állt, miközben a biztonságos menedéknek tartott német és amerikai állampapírokba valósággal ömlött a menedék után kutató pénz. A német államnak a befektetők már negatív (!) kamat mellett is odaadták a pénzüket, miközben a dollárban jegyzett, inflációhoz kötött ötéves állampapír hozama infláció mínusz 1 százalékra süllyedt (azaz a papír az előző évi pénzromlási ütemnél 1 százalékkal kevesebb kamatot fizet). (Bővebben lásd "Miért adjuk oda a pénzünket nulla százalékon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Eközben például az S&P 500 amerikai részvényindex vállalatai átlagosan évi 7 százalékos nyereségrátával működnek, ami első ránézésre igen vonzónak tűnik a 0 százalékos állampapírhozamokhoz képest. Kérdés, hogy a befektetők vajon miért nem veszik ki a pénzüket az állampapírból, és vállalnak kockázatot a részvényvásárlással?