Pénzügyi Szemle online blog

Mikor lesz már vége a válságnak? - tettük fel a kérdést számtalanszor az elmúlt fél évtizedben. A válasz általában az volt, hogy "még két-három év biztosan", a szomorú valóság azonban az, hogy a teljes gyógyuláshoz ennél jóval több idő kell.

A lejtmenet egy pénzügyi összeomlással indult még 2008-ban, majd következett a gazdasági válság a maga recesszióival és a megugró munkanélküliséggel, végül beköszöntött az adósságválság, melynek során kiderült, hogy sem a lakosság, sem az államok nem tudnak egészségesen működni ilyen magas adósságok mellett. Az igazi gond minden bizonnyal ez, azaz a tetemes adósságállomány, melyet a világ a válság előtti békeévekben halmozott fel. (Bővebben lásd "Évtizedekig küzdünk még az adósságokkal?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Adósságok GDP-hez mért aránya (pirossal a magánszektor, kékkel az államadósság)

A "mikor lesz már végre vége a válságnak" típusú kérdés tehát lefordítható erre: "mennyi időbe telik, míg a lakosság és az államok egészséges szintre építik le az adósságokat?"

Semmi meglepetés nem volt a frankhitel-válságban, felkészülhettünk volna. A rossz hír az, hogy amint kikászálódunk a svájcifrank-csapdából, máris jön a következő zakó.

A hitelválságok a történelem során kísérteties hasonlóságot mutattak, és meglepően szabályos periódusokban követték egymást. Egy tipikus hitelválság - mint amilyen a magyar svájcifrank-hitelek felfutása volt - könnyen azonosítható: a gazdasági növekedés, a lakossági fogyasztás és az építőipar szárnyal, a részvényárak a magasba törnek, a lakosság egy főre eső hitelállománya legalább 30 százalékkal emelkedik, ömlik a tőke az országba, a nemzeti deviza masszívan felértékelődik. (Bővebben lásd "Hitelválságok: 2020-ig nyugtunk lehet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezt a folyamatot jellemzően egy hirtelen krach töri meg, melyet a deviza zuhanása, tőkemenekülés, recesszió, a hitelek bedőlése, és bankválság követ. A gazdaság kilábalása éveket vesz igénybe, a rossz hír azonban az, hogy mire ismét rendbe jönnének a dolgok, a gazdasági szereplők elkezdik letenni a következő válság alapjait.

A banknak 10 millióval tartozom, de a lakás már csak 8-at ér. Ismerős helyzet? A megoldás a magáncsőd intézménye lehet, ami Európában már működik, itthon azonban még alig beszélnek róla.

Bár a végtörlesztés lehetősége jelentősen csökkentette a magyar háztartások devizaadóságát, a bajba jutott adósok többségének nem jelentett segítséget. Ők nem hogy egy összegben, de gyakran még életük végéig sem tudják törleszteni adósságaikat, sőt az is megeshet, hogy tartozásukat örökül hagyják a következő generációknak. (Bővebben lásd "Magáncsőd Magyarországon pro és kontra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Számukra jelenthetne megoldást a magáncsőd intézménye, melynek lényege, hogy a bajba jutott hitelesek egy rendezett csődeljárással belátható időn belül megszabaduljanak terheiktől és "tiszta lappal" folytathassák életüket. Természetesen itt nem arról van szó, hogy egy devizahiteles egyszerűen bekopogtat a bankhoz, csődöt jelent és megtagadja a törlesztőrészletek további fizetését.

A gazdasági válság 2008-as kirobbanását megelőző években a hitelállományok olyan mértékben bővültek Európában és Magyarországon, hogy csak idő kérdése volt az összeomlás. Az európai gazdaságpolitikusok a jövőben figyelemmel kísérik a hasonló "túlkapásokat" és időben figyelmeztetnek a veszélyre.

Európában létrejön egy "válságfigyelő mechanizmus", melynek keretében az Európai Bizottság szakemberei 10 gazdasági mutatót vizsgálnak majd, feltűnő egyensúlytalanságok után kutatva (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban). Minthogy minden válságnak vannak jól látható előjelei, ezek pedig tükröződnek a főbb makrogazdasági mutatókon, a gazdaságpolitikusok a jövőben felkészülhetnek majd a krízisekre, és megtehetik a szükséges lépéseket, hogy elejét vegyék a 2008-ashoz hasonló összeomlásoknak. Legalábbis elméletileg…