Ideje elfogadni, hogy a mai fiatalok jó eséllyel nem élnek majd jobban, mint a szüleik.

Az emberi történelem nagy részében az egy főre eső gazdasági növekedés közel volt a nullához, az utóbbi 250 év kivételesnek tekinthető ebből a szempontból. A baj csak az, hogy jó eséllyel a következő időszak a normálishoz, azaz a minimális növekedéshez való visszatérést hozza majd - erre jutott elemzésében Robert J. Gordon, a Northwestern University kutatója. (Bővebben lásd "El kell felejteni a gazdasági növekedést?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mivel érvel Gordon? Abból indul ki, hogy a növekedés alapvetően a termelékenység növekedésére vezethető vissza, az pedig jellemzően technológiai innovációban gyökerezik. Vagyis akkor van gyors növekedés, ha van mély és a mindennapi életre kis kiható, fontos innováció.

Így volt ez az első ipari forradalom idején, 1750 és 1830 között (a gőzgépek korszaka, aminek a szimbolikus műve a vasúthálózat kiépülése volt), a második ipari forradalom idején, a 19 század végén (az elektromosság, a belső égésű motor, a rádió, a telefon, a vegyipar, az olajipar korszaka), illetve a harmadik ipari forradalom idején is (számítógép, félvezető, internet).

>> a poszt folytatódik