Pénzügyi Szemle online blog

A magyar gazdaságnak szinte létkérdés, mennyit hagy az EU a strukturális, kohéziós és agráralapokban, de az sem mindegy, mennyit tudunk lehívni. Mennyi pénzről van szó valójában?

A fenti kérdés igazából két kérdés: mennyit adnak, illetve mennyit tudunk ténylegesen is megkapni? A mostani viták kereszttüzében az első kérdés áll, ami érthető abból a szempontból, hogy most erről döntenek. De ezzel együtt az is igaz, hogy ténylegesen akkor sem jutna nekünk kevesebb, ha esetleg kevesebbet adnának, de ehhez a kevéshez jobban és hatékonyabban, sikeresebben hozzá tudnánk férni. Márpedig az eltérés igen nagy - akár jóval nagyobb annál a 30 százaléknál is, amiről a brüsszeli vita és alkudozás egyelőre tovább folyik. (Bővebben lásd "EU költségvetés 2014-20: fókuszban a rugalmasság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

EU-s pénzek kifizetésének alakulása 2011-ig

Forrás: Bruegel

Az EU-s pénzek felhasználásáról 2011-ig bezárólag vannak értelmezhető adatok, a dinamikák ezekből az adatsorokból is jól láthatóak. A Bruegel összesítése szerint a magyar forrás-felhasználási képesség (abszorpció) az uniós átlagnak felel meg, ami azért azt is jelenti, hogy van hova fejlődni: a kelet-európai blokk egykori államai közül jóval hatékonyabbak a pénzlehívásban az észtek, a litvánok, a lettek és a lengyelek is. Nekik is fontos ezzel együtt, hogy "mivel főzhetnek" 2014 és 2020 között, a "Kohézió barátai" nevű csoportosulásnak Magyarországgal és a régió többi államával együtt ugyanis ők is a tagjai.

A banki hitelezés kihúzhatna minket a bajból, ha lenne, aki felvegye a kölcsönöket.

A közgazdászok többsége szerint a válságot az okozta, hogy a bankok túlhitelezték a háztartásokat és az államokat, most pedig az a baj, hogy bár lenne pénzük, mégsem hiteleznek. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora szerint a banki hitelezés felélesztése a gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja világszerte, és ezzel kapcsolatban mi magyarok is osztozunk a globális gondokban. A nyugat-európai és az amerikai piacon ezt célozta a bankok állami pénzen való megmentése és a pénzpumpa beindítása ("quantitative easing"), de a jelek szerint nem jönnek a várt eredmények. Na de miért nem? (Bővebben lásd "Az is baj, ha sok a hitel, de az is, ha kevés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Skidelsky szerint az a lényeg, hogy nem csak a hitelezés kínálati oldalát kell nézni, hanem a keresletit is. A gond ugyanis az, hogy a bankok azért nem hiteleznek, mert nincs akinek felelősen hitelezni lehetne, illetve aki ilyen, az sokszor nem akar hitelt felvenni. A háztartások nagy része ugyanis még most is nyögi a korábbi eladósodás terheit - Magyarországon nem kell különösképp magyarázni, hogy az emberek miért idegenkednek a hiteltől. Banki hitelt? Csak ezt ne!

Ha az elnök késlekedik, akkor az európai adósságválság nem az olaszokat vagy a spanyolokat, hanem az egyre rosszabb bőrben lévő franciákat fogja megroppantani.

Franciaországot egyre többen emlegetik úgy, mint "Európa betege", miután a többséggel ellentétben az eurózóna második legnagyobb gazdasága továbbra sem vezette be a megújuláshoz szükséges reformokat. A gazdaság nemzetközi versenyképessége gyenge, a külkereskedelem masszív mínuszt termel, a munkaerőpiac rugalmatlan, a bérek és az állami kiadások magasak, a szakszervezetek pedig olyan erővel bírnak, amivel szemben még a politikai vezetés is tehetetlen. (Bővebben lásd "Franciaország Európa betege" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Külkereskedelmi egyenleg (12 havi értékek, milliárd euró)

Ha így megy tovább, akkor Jacob Kirkegaard, a Peterson Institute közgazdásza szerint hamarosan nem Olaszország, vagy Spanyolország lesz az első számú "aknamező" Európában, hanem épp a franciák. Ahogy a fönti ábrán is világosan látszik, a nemzetközi versenyképesség egyik mérőszámaként használt külkereskedelmi egyenleg - azon túl, hogy a németek szárnyalnak - a "problémás" országokban a válság kitörése óta számottevő javulást mutat, míg a franciáknál folyamatos a romlás, a 12 havi külker mínusz már a 100 milliárd eurót közelíti…

Magyarországon van Európán belül a legtöbb kórosan elhízott ember, és mi járunk a leggyakrabban az orvosi rendelőbe is.

Európában a lakosság 52 százaléka túlsúlyos, 17 százalékuk pedig kórosan elhízott. A 27 uniós tagállamból 18-ban 50 százalék feletti a túlsúlyos lakosok aránya. Viszonylag jó a helyzet ebből a szempontból Romániában, Franciaországban, Olaszországban és Svájcban, de ezekben az államokban is emelkedik az arányszám. (Bővebben lásd "Az egészségügyi kiadásokat is visszavetette a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kórosan elhízottak aránya az egyes országokban

Az egészségügyi szempontból már kockázatosnak tekintett elhízás részaránya Romániában és Svájcban 8 százalékos, Magyarországon és az Egyesült Királyágban pedig több mint 25 százalékos. A csúcstartó Magyarország, 28,6 százalékkal. Az elhízás elsősorban a társadalmilag hátrányos helyzetűeket és a nőket jellemzi a statisztikák és felmérések szerint.

Gyanúsan magas a törlesztő, baj van a biztosítással, lassú az ügyintézés, vagy hosszú és érthetetlen az apróbetűs rész? Hamarosan lesz kihez fordulni.

A nyugati világban a pénzügyi rendszer és kultúra szerves részét képezik az olyan jogvédő intézmények, mint például a pénzügyi ombudsman. Ha a "kisembereknek", vagy netán a mikrovállalkozásoknak bármely vitás esetük támad egy bankkal vagy biztosítóval, akkor az ombudsman feladata, hogy rendet tegyen. Magyarországon bár van pénzügyi békéltető testület, a fejlettebb pénzügyi kultúra megteremtése és a megfelelő fogyasztóvédelem érdekében a jelek szerint szükség van a pénzügyi jogok biztosára, azaz a pénzügyi ombudsmanra. (Bővebben lásd "Ombudsman a pénzügyi kultúráért és fogyasztóvédelemért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha minden igaz, akkor erre már nem is kell sokat várnunk, a pénzügyi ombudsman ugyanis hamarosan Magyarországon is megkezdi működését. De hogy is néz ki mindez a gyakorlatban, azaz mire lesz jó nekünk, magyaroknak, ha lesz pénzügyi ombudsmanunk?