Pénzügyi Szemle online blog

Vannak népek, akik igénylik az állami gondoskodást, és vannak, akik nem kérnek belőle. Mi magyarok vajon melyik csoportba tartozunk?

Az amerikai elnökválasztási kampány felvet egy érdekes kérdést: lehet-e választást nyerni a kapitalizmus fellegvárában egy olyan politikával, mely az állami szerepvállalás erősítésére épít? (Bővebben lásd "Nem kell a nagyobb állam az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Barack Obama ugyanis pont ebbe az irányba igyekszik terelni az USA gazdaságát, az első elnöki ciklus során a százmilliárdos gazdaságélénkítő csomagok után következett a jelentős társadalmi vitát kavart egészségügyi reform (Obamacare), végül az adósságválság egy lehetséges megoldási javaslataként előkerül a magasabb jövedelműek adóinak emelése.

Minél fejlettebb egy adott országban az oktatás és az egészségügy, annál könnyebb kitörni a szegénységből, és felnőttként boldog, kiegyensúlyozott életet élni.

Minél okosabb, képzettebb és egészségesebb egy társadalom, a vállalatoknak annál inkább megéri beruházni, annál több lesz a munkahely és az innováció, annál jobbak a fizetések és gazdagabbak az emberek. Ez a gondolatmentet talán túlságosan is leegyszerűsítő, az mindenesetre tény, hogy az egyik legjobban megtérülő hosszú távú befektetés az oktatás és az egészségügy, melyek fejlesztésével a jövő felnőttjei okosabbak, egészségesebbek, és így produktívabban lehetnek. (Bővebben lásd "Így lehet kitörni a szegénységből" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kétségtelen, hogy egy diplomás, jól táplált és egészséges huszonéves jobb esélyekkel vág neki a felnőtt életnek és a munkaerőpiacnak, mint aki éppen hogy túljutott az elemi nyolc osztályon. Ezek az esélyek a legtöbb országban generációról generációra öröklődnek, azaz akinek a szülei szegények, képzetlenek és betegesek, annak rendkívül nehéz kitörnie, sőt gyakran az egymást követő generációk egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

Hogyan másszunk ki egy olyan gazdasági válságból, melynek során az állam a magas adósságszint miatt megszorításokra kényszerül, a lakosság pedig a korában felvett hitelek visszafizetésével van elfoglalva?

A 2008-2012-es gazdasági válság mélységét tekintve az 1929-33-as, és az 1980-as évek elejének W-alakú recesszióihoz hasonlítható. A bajt ezekben az esetekben - részben - az okozta, hogy a korábbi fellendülés alkalmával felhalmozott adósságokat a válság kitörését követően törleszteni kellett, így nem volt mód arra, hogy az állam különböző gazdasági programokkal serkentse a fellendülést. Akkor mégis hogyan sikerült a korábbi két esetben kimászni a szorult helyzetből, és ismét növekedési pályára állni? (Bővebben lásd "Hogyan legyünk úrrá a válságon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdésre Nicholas Crafts, a University of Warwick professzora válaszol, aki hangsúlyozza, hogy például a brit gazdaságban az 1930-as évek elején az élénkítő jegybanki politikával - alacsony kamatok, pénzpumpa, magasabb infláció -, míg az 1980-as évek elején sikeres gazdasági reformokkal tudtak úrrá lenni a válságon.

Az elszálló törlesztőrészletek ellenére a magyar lakosság foggal-körömmel ragaszkodik a hitellel terhelt otthonához, míg az autót könnyen veszni hagyja. Csak a pénzügyekhez értenénk jobban.

A pénzügyi kultúra megfelelő szintje elengedhetetlen feltétele a társadalom megfelelő működésének, ha ugyanis a lakosság úgy általában nem ért a pénzügyekhez, és a hitelfelvételek során rossz döntéseket hoz, az a teljes gazdaságot romba döntheti. (Bővebben lásd "A pénzügyi kultúra megjelenése makrogazdasági szinten" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Magyarországon épp ez volt a helyzet a válságot megelőző hitelboom idején, a devizahitelt felvevők egy jelentős része ugyanis nem volt tisztában a választott hiteltermék kockázataival, továbbá elmulasztott házi költségvetést készíteni, azaz nem kalkulált a kamatok és a törlesztőrészletek esetleges emelkedésével - derül ki a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányból. Ha a hitelfelvevők mindezt megtették volna, akkor most jóval kevesebb gondot okoznának a bedőlt hitelek, mind a lakosság, mind a bankok, mind az állam számára.

Egyre inkább kezd kibontakozni egy gázipari forradalom az Egyesült Államokban, melynek kedvező hatásai talán hamarosan Európában is érezhetők lesznek. A gáz olcsó, a kérdés az, hogy mire kellene felhasználni.

Az USA-ban az elmúlt években a korszerű fúrási technikáknak köszönhetően elképesztő mennyiségű földgázt találtak, és ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor a következő évek újabb bőséges lelőhelyekkel kecsegtetnek. A gáz ára a hirtelen támadt kínálatnak köszönhetően meredeken visszaesett: a kinyerhető energia arányában számolva a kőolaj ma közel hatszor annyiba kerül az Egyesült Államokban, mint a gáz, holott 10 évvel ezelőtt még fej-fej mellett haladta két energiahordozó. (Bővebben lásd "Mindent átalakít az olcsó gáz?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kőolaj (feketével) és földgáz (zölddel) árfolyamának alakulása

Forrás: Econbrowser

Ma már nem az a kérdés, hogy érdemes-e "átállni" a gázra, hanem az, hogy ezt az élet melyterületén, és milyen technológiákkal tegyék - hangsúlyozza James D. Hamilton, a University of California közgazdász professzora. Az átállás ugyanis rendkívül költséges és időigényes is, például a fűtés esetében új gázvezetékeket kell építeni, melyek elszállítják a gázt a nagyvárosokba, majd ahol szükséges, új fűtőtesteket kell beszerelni. A folyamat már javában zajlik: az USA-ban a fűtőolaj felhasználás 2005-óta a felére esett, köszönhetően a jóval olcsóbb gázfűtés terjedésének.