Pénzügyi Szemle online blog

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a lehető legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a költségvetés rendbe tételének a társadalom leggazdagabb rétegeinek megadóztatása.

Érdemes emelni a személyi jövedelemadó legfelső kulcsát, ezzel ugyanis növekednek az adóbevételek, csökkennek a társadalmon belüli vagyoni különbségek, és ami a legfontosabb, az adóemelés nem akasztja meg a gazdasági növekedést és a beruházásokat - erre a következtetésre jutottak az amerikai Center on Budget and Policy Priorities kutatóintézet szakemberei. (Bővebben lásd "Érdemes emelni a jövedelemadó felső kulcsát?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kutatást annak kapcsán végezték el a szakemberek, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során komoly vitát kavart a kérdés: vajon érdemes-e megszüntetni a gazdagok számára Bush elnök által bevezetett adókedvezményeket, azaz érdemes-e növelni a gazdagok adóit.

Jó tanács uralkodóknak: ha válság van, ne menj elefántvadászatra.

Görögország, Írország és Portugália után szinte bizonyosan Spanyolország lesz a következő olyan eurózóna-tagállam, amelyik hitelt kér a nemzetközi közösségtől. Spanyolország jelentősége abból adódik, hogy ez az állam a közös pénzt használó klub negyedik legnagyobb gazdasága, és az egész világon is csak egy tucatnyi nagyobb van nála - és ötször akkora például, mint a görög gazdaság. Ezt látva nem kell különösképp magyarázni, hogy valószínűleg globális pénzügyi gondokat okozna, ha "elesne Madrid". (Bővebben lásd "A beteg Spanyolország" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De mi a baja Spanyolországnak? Mármint természetesen azon túl, ami a gazdasági napilapokban is olvashatunk (magas hozamok, bajba került bankrendszer, ingatlanbuborék, elszálló költségvetési hiány, nagyon komoly munkanélküliség)?

Európában amerikai mintára kellene beindítani a pénzpumpát, azaz nem várni az egyes tagországok politikusaira, hanem nagy tételben vásárolni vállalati kötvényeket, jelzálogpapírokat.

Júliusban ismét fordulat következett az európai adósságválságban, miután a jegybank elnöke megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az eurót. Később be is tartotta ígéretét, és az Európai Központi Bank életre hívott egy kötvényvásárlási programot, melynek lényege, hogy ha a bajban lévő eurózóna tagok kérik, akkor az EKB megtámasztja a kötvénypiacaikat. (Bővebben lásd "Az EKB vegyen vállalati kötvényeket!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok megnyugodtak, a kötvényhozamok elfogadható szintre estek vissza úgy, hogy az EKB-nak nem is kellett állampapírokat vásárolnia. Elég volt az ígéret ahhoz, hogy a kedélyek lenyugodjanak. A gond csak az, hogy bár a blöff bejött, a politikusok nyakáról lekerült a kés, így nem meglepő módon kényelmesen hátra dőltek - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája.

Kevesen fizetnek adót, kevesen dolgoznak, túl sokan élnek az államból. Állítólag ott is.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt sokak szerint alapvető hibát vétett, amikor nyilvánosan arról lamentált, hogy az amerikaiak 47 százaléka nem fizet adót a központi kormányzatnak. A politológiai fejtegetésekbe nem mennék bele, de tény, hogy az Egyesült Államokban is egyre komolyabban jelentkezik az a probléma, ami Magyarországon is megoldásért kiált: a (szavazó) polgárok egy jelentős hányada nem finanszírozója, hanem nettó haszonélvezője az állami költségvetésnek. (Bővebben lásd "Kisebb állam kell! - Mibe kerül Mitt Romney ,,elszólása''?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez azért jelenthet gondot, mert ezen társadalmi csoportok esetében a túlköltekező állam ígérete a jövedelmi pozíció javulásával kecsegtet. Vagyis, ha túl sok ilyen polgár él egy államban, akkor a választásokat olyan ígéretekkel lehet megnyerni, amire egyénileg minden nettó haszonélvezőnek érdemes szavazni, de ami összességében az állampénzügyek összeomlásával fenyegetnek.

A bankok lazább/egyszerűbb szabályozása az üdvös, vagy szigorú regulára van szükség?

A Bázel III. néven ismert, a bankszektor működését szabályozni hivatott nemzetközi egyezmény egyszerűsítését javasolja Andrew Haldane, a Bank of England pénzügyi stabilitásért felelős igazgatója. Vagyis a szakember szerint jobb lenne, ha a rettenetesen bonyolulttá váló szabályozói keretrendszert - az egyezmény szövege az 1988-as első kiadás 30 oldaláról mára 600 oldalasra hízott - felváltaná egy jóval egyszerűbb, és talán megengedőbb új rendszer. (Bővebben lásd "Bankszektor: lazább vagy szigorúbb szabályok kellenek?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A bejelentés elég nagy port kavart, és némileg furcsán is hathat, így az elmúlt hét évtized legsúlyosabb pénzügyi válságát követően, melynek kirobbanásáért azért - valljuk meg őszintén - a bankok nagyban felelőssé tehetők.