Több mint 30 milliárd dollárjába kerülnek az USA költségvetésének a vállalatvezetők béren felüli juttatásai.

A vállalati vezetők rendes fizetésen felüli bónuszai és részvényjuttatásai 2007 és 2010 között a fizetésnél jóval kedvezőbb adózási feltételeknek köszönhetően mintegy 30 milliárd dollárnyi – közel 7000 milliárd forint – adóbevétel-kiesést okoztak az Egyesült Államok költségvetésének. (Bővebben lásd "USA: 30 milliárdba kerülnek a cégvezetők az államnak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A részvénytársaságok elnökei és vezérigazgatói teljesen érthető okokból a lehető legoptimálisabb adózási feltételekre törekszenek, és a fizetéseket valamint a különböző béren felüli juttatásokat úgy állapítják meg, hogy a lehető legtöbb maradjon a zsebben, és lehetőleg minél kevesebb menjen a közösbe.

Az elmúlt hónapokban azonban feltűnően sok elemzés jelent meg az amerikai jövedelmi egyenlőtlenségekről, melyek sorába a vezérigazgatók béren felüli juttatásainak „szorija” is tökéletesen beleillik. Bár a figyelmet igencsak leköti az elnökválasztás, egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb gazdaságában elkerülhetetlen a jövedelmi különbségek csökkentése.

A gazdagok jó eséllyel számíthatnak a Bush-adminisztráció által megadott adókedvezmények részbeni vagy teljes visszavételére, a vállalatvezetők megemelt adókulcsokra, a vállalatok pedig a minimálbérek fokozatos emelésére. A kérdés már csak az, hogy a pénzügyi lobbi ezekből a változtatásokból mennyit „enged át”, tovább az, hogy egy esetleges kormányváltás milyen fordulatokat hoz ezen a téren.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mindent felboríthatnak a nyugdíjasok

Emeljük meg a minimálbért!


Börtönbe a csaló bankárokkal?


Veszélyben a közalkalmazotti nyugdíjak?

Csakis így menthető meg az euró

Mintha OTP-t venne a magyar állam