Azért dohányzom, mert kövér vagyok. Nem szokom le akkor sem, ha drága a cigi - állítólag sokan így gondolkodnak, ami adózási szempontból remek lehetőség az államnak.

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy az Egyesült Államok fiatal dohányosai elsősorban súlyproblémáik miatt gyújtanak rá: a konkrét kérdésre, mely szerint súlyfeleslege miatt dohányzik-e, a fiatal lányok 46 százaléka és a fiúk 30 százaléka válaszolt igennel. Az is kiderült, hogy miután fontos számukra a fogyás – amit a dohányzástól remélnek –, az aktuálisnál jóval többet is fizetnének a cigiért. (Bővebben lásd "Dohányzás, rugalmatlan kereslet, és az amerikai súlyproblémák" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kutatásból három fontos következtetés vonható le:

- A költségvetésnek akár jelentős pluszbevételt is hozhatna a cigarettát terhelő adók emelése, miután a kereslet bevallottan rugalmatlan, azaz a súlyfelesleggel küzdő fiatalok a magasabb árat is kifizetnék.

- Az Egyesült Államokban évente 4-500 ezer haláleset vezethető vissza a dohányzásra, sőt ez az első számú, megelőzhetőnek számító elhalálozási ok. Tehát, ha az állam javítani akarja a statisztikákat, akkor a rugalmatlan kereslet miatt az adóemelés nem jó módszer a dohányzás visszaszorítására. Valami mást kell kitalálni, különösen a súlyfelesleggel küzdő dohányosok fogyasztásának visszaszorítására. A leglogikusabb megoldás a sport minden formájának támogatása lehet, mondván ha a súlyfelesleggel küzdő fiatalok sportolnak, és ezáltal lefogynak, úgy könnyen letehetik a cigarettát is.

- A harmadik következtetés az egészségügyi kiadásokhoz kapcsolódik, melyek nagyságrendekkel csökkenthetők lennének, ha a dohányos fiatalok a cigaretta helyett a futócipőt választanák. (Ebben az esetben természetesen csökkennének az adóbevételek, az egészségügyi kiadásokon elért megtakarítás azonban ezt ellensúlyozná.)

A kutatás érdekes következtetésekre világított rá, hangsúlyozva, hogy a dohányzás visszaszorítása a teljes amerikai társadalom számára megtakarítással járna, továbbá hogy határozott állami intézkedések nélkül a dohányzás érdemben nem csökkenthető. Valamit tehát központilag kell tenni, és ez minden bizonnyal nem csak a tengerentúlon, de az európai országok számára is érvényes.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Egyszer véget ér a kínai csoda

Hoppon maradnak a pestiek