Pénzügyi Szemle online blog

Nem akarsz gyereket? Ki fog akkor eltartani öreg korodban? - régen ez egy releváns kérdés volt. Ma már nem annyira, de így sem mindegy, hány gyerek születik.

Sokaknak ismerős lehet a fenti kérdésbe ágyazott figyelmeztetés, amiben "régebben" volt is némi igazság. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis valóban bevett szokás volt, hogy az emberek (részben) azért vállaltak gyermekeket, hogy legyen aki eltartja őket idős korukban, ma ugyanakkor ez már egyre kevésbé igaz. (Bővebben lásd "Egészséges demográfia és állami szerepvállalás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy fejlett gazdaságban ugyanis természetes folyamat, hogy a fiatalok - főleg a képzett, diplomás vagy vállalkozó kedvű fiatalok - egyre inkább megállnak a saját lábukon, és nem igénylik a szülők támogatását, ahogy a szülők sem a gyerekekét.

Az egyedül élők életük során akár egymillió dollárral is többet költhetnek egészségügyre, lakbérre, adóra, mint a házasságban élők. Ez is Amerika.

Lisa Arnold és Christina Campbell, a téma lelkes követői rámutatnak, hogy jelenleg az Egyesült Államokban mintegy 1000 jogszabály létezik, amely a lakosság közel 50 százalékát kitevő szinglikkel szemben valamilyen előnyhöz juttatja a házasságban élőket. Az állami gyakorlatot a magáncégek is követik, így a szingliknek az élet egyre több területén kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. (Bővebben lásd "Adózási különbségek és a családi állapot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jelentős előnyt élveznek a házasok a szinglikkel szemben például a különféle biztosítások - autó, lakás, élet - terén, egy főre vetítve olcsóbb a lakhatásuk is, ráadásul még az egészségügyi- és nyugdíjrendszer is nekik kedvez. Egy teljes élet során egy szingli nő a házasságban élő társaihoz képest a számításaik szerint 400 ezer és egymillió dollár közötti összegtől esik el a hátrányos szabályozás miatt. Mindez szerintük azon túl, hogy igazságtalan, még teljes mértékben indokolatlan és diszkriminatív is.

Ha nem születnek gyermekek, abból néhány évtized múlva nagy baj lesz: tartós recesszió, összeomló nyugdíjrendszer és adósságválság várható.

Egyre több, aggódó hangvételű elemzés jelenik meg az Egyesült Államokban, melyek szerint több államban is a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1 alá csökkent az ún. termékenységi arányszám. (Bővebben lásd "A demográfiai fenntarthatóság mint a gazdaságpolitika legfontosabb feladata" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Termékenységi arányszám Magyarországon

Ha az arányszám - amely megmutatja, hogy egy szülőképes korú nőre vetítve mennyi gyermek születik átlagosan - tartósan 2,1 alatti, akkor a népesség elöregszik, a gazdasági növekedés lelassul, a nyugdíjkiadások megugranak, az államadósságra és a költségvetésre pedig elviselhetetlen terhek hárulnak. Szélsőséges esetben a gazdasági teljesítmény visszaeshet, a nyugdíjrendszer összeomolhat, az államadósság pedig fenntarthatatlanná válhat…

Az állam leendő nyugdíjasok felé fennálló tartozása jóval nagyobb annál, mint amivel a mai politikusok számolnak. Adódik a kérdés: hogy lesz így tisztes nyugdíjunk?

Manapság az államadósság gyakori téma a sajtóban, azaz az a fillérre pontosan kiszámított összeg, amivel az állam tartozik a gazdaság többi szereplőjének. Arról ugyanakkor viszonylag kevés szó esik, hogy az államnak milyen, előre ki nem számított tartozása áll fenn a leendő nyugdíjasokkal szemben. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerekben ugyanis - azaz ott, ahol nem mindenki a saját öregkorára gyűjt - a jövő nyugdíjasainak az állam tartozik. Ő az, aki vállalja, hogy a most még járulékfizető dolgozóknak a jövőben tisztes nyugdíjat fizet. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Stephen A. Ross" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az adósság ugyanakkor jóval súlyosabb annál, mint amivel az államok számolnak. Stephen A. Ross, a Nobel-díjra is esélyes közgazdász professzor szerint például az Egyesült Államok állami nyugdíjrendszerében a valós tartozás az állami számításoknál jó 23 százalékkal magasabb.

A tökéletes országban német munkaerőpiac, svéd nyugdíjrendszer, francia atomenergia, kanadai egészségügy, svájci energiatakarékosság és amerikai tudományos kíváncsiság lenne.

A történelem során a sikeres országok a legritkább esetben találtak fel valami egészen újat, az esetek többségében egészen egyszerűen átvették és tökéletesítették a mások által már kipróbált megoldásokat. Az okosabbtól tanulni nem szégyen, az ember időt és energiát spórolhat meg azáltal, hogy lemásolja a külföldön már működő rendszereket, és a helyi viszonyokhoz igazítja azokat. (Bővebben lásd "Így kell felépíteni egy sikergazdaságot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Bármilyen probléma adódik egy gazdaságban - legyen szó akár nyugdíjról, minimálbérről, oktatásról vagy államadósságról -, a politikusok feladata nem az, hogy lázas gondolkodásba kezdjenek a kiutat keresve, hanem az, hogy megkeressék a hasonló eseteket és lemásolják a megoldásokat.