Nem sokra tartják Amerikában az Európai Unió válságkezelését.

Bő ezer évvel ezelőtt Knut viking uralkodó, a jelenlegi Anglia, Dánia és Norvégia királya fülébe jutott: udvaroncai olyan hatalmasnak tartják, hogy szerintük egyetlen szavával irányítani tudja az árapályt, és meg tudja állítani a tengert. Ezzel a mentalitással érzi rokonnak az EU válságkezelését az egykori amerikai pénzügyminiszter a Financial Times-ban írt cikkében. (Bővebben lásd "Ördögi körben a világgazdaság" cikkünket a jobb oldali hasábban)

A viking királynak jól estek a hízelgő szavak, kivitette hát magát a trónján a tengerpartra. Udvaroncainak voltak ugyan kétségei, de nem mertek nemet mondani a királyi parancsra.

Jött is a tenger, a derék király pedig felemelte kezét és felszólította a hullámokat a visszahúzódásra. A hullámok pedig természetesen csak jöttek és jöttek, először csak a királyi lábak lettek vizesek, majd pedig a ruhája is. A király csillogó szemmel parancsolt megálljt a víznek... és majdnem megfulladt.

A történetnek sok olvasata van (egyesek szerint a király bölcs volt, és csak be akarta bizonyítani, hogy bár a király hatalmasnak tűnik emberi szemmel, de csakis Istennek van hatalma az elemek fölött), de az mindenképp beszédes, hogy Lawrence Summers-nek, a Harvard professzorának, egykori amerikai pénzügyminiszternek ez jut eszébe az Európai Unió válságkezeléséről értekezve.

Lehet, hogy nem nagy szavakkal és széles gesztusokkal kellene a hullámokkal küzdeni, hanem beismerve korlátainkat hátra kellene vinni egyszerűen a trónunkat? Esetleg az sem ártana, ha a döntéshozókat körülvevők meg mernék mondani, hogy nem jó irányba megyünk?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Kell-e nekünk magyar Tesco?

Közérthető államot!

Devizahiteles mentőcsomag a bankok pénzéből?

Ide nekem a sok pénzt! - De miért is?

Veszélyben a nyugdíjunk?

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj