A megszorításoknál a lényeg az, hogy a fájó lépéseket hirtelen és egyszerre kell megtenni, továbbá az, hogy az adott nép kellően „békés” legyen ahhoz, hogy elviselje az akár 20-30-40 százalékos fizetéscsökkenést.

Nagyon sokan, nagyon sokat vitáztak már arról, hogy a válság alatt mi lehet a jó megoldás. Vannak, akik a deviza leértékelésére esküsznek, megint mások megszorítanak, válságadókat vezetnek be, pénzt nyomtatnak, vagy épp kamatot csökkentenek, és vannak akik mindemellett még tüntetnek és gyújtogatnak is.

Ugyanaz a megoldás az egyik országban sikersztorival végződik, miközben egy másikban csúfos kudarccal zárul. Talán ez a legfőbb tanulsága Dani Rodrik, a Harvard professzorának Lettországban lett látogatásának, mármint az, hogy a válságkezelő intézkedéseket az adott nemzetre és a nemzet habitusára kell szabni. (Dani Rodrik beszámolójáról bővebben lásd "Lettország: siker vagy kudarc?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A lettek ugyanis arányaiban hasonló mértékű megszorítást és recessziót szenvedtek el a válság alatt, mint a görögök – a GDP közel 20 százalékkal, az állami szféra fizetései még ennél is nagyobb mértékben csökkentek, a munkanélküliség 20 százalék fölé ugrott -, a nadrágszíj meghúzást összességében mégis fegyelmezetten, komolyabb utcai zavargások és politikai káosz nélkül teljesítették.

A gazdaság mára ismét növekedési pályára állt - 2011-ben 5,5 százalékkal bővült, idénre 2,0 százalékot várnak -, és bár Lettország esetében túlzás lenne sikersztoriról beszélni – a munkanélküliség még mindig 15 százalék fölötti, a munkaerő 10 százaléka pedig elhagyta az országot -, a válságból kivezető egyik lehetséges úton úgy tűnik, hogy sikerül tovább haladni.

Az, hogy ez az út végül hova vezet, egyelőre kérdéses, egy valami azonban bizonyos: az a válságkezelő recept, ami így vagy úgy, de működött Lettországban, a görögöknél káoszhoz vezetett…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?


Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Ideje lenne magunkhoz térni