Miért pont egy görög városban rendezi be regionális központját a Hewlett-Packard? Talán épp a megszorítások és a fizetéscsökkentések miatt?

A görög Piraeus lesz a Hewlett-Packard európai, közel-keleti és afrikai elosztó központja, azaz a világ egyik legnagyobb IT vállalata a görög város kikötőjén és vasúti hálózatán keresztül szállítja majd a várhatóan 50 milliárd dollár értékű számítástechnikai termékeit. A megállapodás a görög városban több száz új munkahelyet, beruházásokat és jövedelmet jelent, arról nem is beszélve, hogy a HP-hoz köthető vállalatok közül vélhetően jó néhány ugyancsak megjelenik majd a régióban. (Bővebben lásd "Megszorítások helyett beruházás és innováció" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De miért pont a romokban heverő Görögországot választotta a számítógép piac óriása? Talán nem olvassák a híreket, hogy a görög gazdaság a csőd szélén billeg, és bármelyik pillanatban kiléphetnek az eurózónából, ami romba döntene mindent? Vagy elképzelhető, hogy a görög kormány által elfogadott megszorítások és a fizetéscsökkenések ennyire vonzóvá tették a dél-európai államot?

Merijn Knibbe közgazdász szerint minderről szó sincs, úgy látja, hogy három oka van a HP döntésének: Görögország kedvező földrajzi elhelyezkedése, a megugró olajár, ami más kikötőket – például az északi holland vagy német állomásokat – drágává tett, végül a görög kikötőben illetve a vasúthálózaton végrehajtott beruházások.

A legelső, azaz a földrajzi elhelyezkedés egy adottság, a második szerencse kérdése, a harmadik viszont a helyi vállalatok döntése és stratégiája. A szakember hangsúlyozza, hogy nem a megszorításokból lesznek munkahelyek, hanem az adott ország adottságaihoz és versenyelőnnyel rendelkező iparágaihoz kötődő beruházásokból.

A költségvetések rendbe tétele természetesen elengedhetetlen feltétele a stabil működésnek, de növekedés és új munkahelyek csakis úgy képzelhetők el, ha az állam és a helyi vállalatok nem sajnálják a pénzt innovációra, beruházásokra és fejlesztésekre. Akkor jönnek majd a cégek, akik munkahelyet és jövedelmet hoznak, akár még a romokban heverő Görögországba is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Akiknek szitokszó az EU


Így jött össze a magyar gigaadósság

Így szerelheted le a maffiát

Mennyire fogjuk szigorúan a bankokat?

Frankhitelek: a vak is láthatta

Nem akarok közalkalmazott lenni!