Nagyon nem mindegy, melyik közgazdász-csapatnak hisznek a politikusok, a javasolt kúrák ugyanis teljesen eltérnek egymástól, és mindenki csak tippelhet, melyik a helyes.

A közgazdászok mindig hajlamosak voltak egymás tantételeit totális tévedésnek minősíteni, de olyat már rég lehetett látni, amit manapság. A világ nagy gazdasági centrumai ugyanis mind évtizedek óta nem tapasztalt nehézségekkel állnak szemben, a szakértők pedig egymással teljesen ellentétes recepteket javasolnak ezek leküzdésére (ezzel kapcsolatos cikkünket lásd a jobb hasábban).

Olyan kardinális kérdésekben nincs egyetértés, mint hogy megszorítani, vagy épp ellenkezőleg, élénkíteni kell a kormányoknak? Hogy meddig maradjanak fenn az alacsony alapkamatok? Hogy érdemes-e együtt tartani az eurózónát, vagy sem? Vagy egy nagyon konkrét esetet kiemelve: hogy Görögországnak maradnia kell-e az eurótérségben, vagy elhagynia azt?

Hogyan döntsenek a politikusok az eurózóna jövőjéről, ha a közgazdászok (vagy épp gazdasági tanácsadók) sem tudják a helyes válaszokat? Vegyük például az európai költségvetések ügyét.

Az egyik tábor azt mondja, hogy az olyan mély és elhúzódó válságokban, mint amilyen a mostani, nem szabad megszorítani és adót emelni, hiszen ha a lakosság és a vállalatok az adósságok leépítésével vannak elfoglalva, akkor az államnak kell gondoskodnia a gazdaság talpra állításáról. A kormány akkor cselekszik „helyesen”, ha költ, felpörgetve ezzel a gazdaságot, az államadósság lefaragásával pedig majd ráér foglalkozni akkor, ha a magánszféra talpra állt.

Az ellentábor szerint ugyanakkor a jelen válságot épp a féktelen költekezés és az adósságok túlzott szintje idézte elő, azaz ha az államok tovább halmozzák a deficitet, az csak újabb válságokat szül.

Előbbi utat az USA, utóbbit az eurózóna követi, senki sem tudja ugyanakkor, hogy melyik elképzelés a helyes. A politikusoknak mostanában napok alatt kell dönteniük 100 milliárd eurók sorsáról, többnyire olyan kérdésekben, melyekkel kapcsolatban teljes az egyet nem értés a közgazdász szakemberek körében. A jelen kor politikusai nincsenek irigylésre méltó helyzetben…


Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyit ér a házimunka Magyarországon?

Felsőoktatás: ez így nem maradhat!

Eleget húztunk már a nadrágszíjon?


Na ezért van veszélyben az euró


Magunkra húztuk a román cukrot

Nyugdíjat, segélyt ne, autópályát igen!

______________________________________________________________