Ha tudjuk, hogy a bankárok a hibásak a gazdasági válságért, akkor a következő krízist már könnyen kivédhetjük?

A kérdésre, mely szerint mi okozta a 2008-as pénzügyi összeomlást és az azt követő gazdasági válságot, a legtöbben vélhetően azt válaszolnánk, hogy a bankárok mohósága, a túl sok hitel és a túlzottan nagy kockázatot vállaló pénzügyi szektor a ludas. De ha megvan a hiba és megvan a hibás, akkor kijelenthetjük, hogy a következő ilyen pénzügyi válságot már könnyedén kivédhetjük? (Bővebben lásd "Gazdasági válságok és a pénzügy szektor ciklikussága" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kicsit naiv elképzelés, legalábbis ha igaza van Carlos Thomasnak, a Spanyol Központi Bank közgazdászának, és Galo Nuñonak, az Európai Központi Bank kutatójának, akik elemzésükben igazolják: a bankszektorra, mióta világ a világ ciklikusság jellemző, azaz hol túlzott kockázatot vállalva felfúvódik, hol - egy-egy gazdasági válságot követően – összezsugorodik. A helyzetet nehezíti, hogy talán épp ugyanazokat a hibákat nem követjük majd el, mint az utóbbi években, de jó eséllyel csak a válság kitörésekor derül majd ki, hogy mi volt az adott évtized időzített bombája (ami a 2000-es években Magyarországon a devizahitel volt)...

A bankszektor kockázatvállalása kéz a kézben jár a gazdasági növekedéssel - azaz a GDP-vel -, tehát ha a gazdaságok növekedésnek indulnak, akkor a pénzügyi szektor is egyre több kockázatot fog vállalni, egyre több hitelt oszt, és egyre rizikósabb ügyletekbe vág bele.

Az is jellemző, hogy a pénzügyi szektor más iparágaknál jóval magasabb kockázatot vállal, tekintettel arra, hogy a működését nagyrészt nem tőkéből, hanem hitelekből finanszírozza. Ennek megfelelően viszont a gazdasági visszaesések a bankokat jobban megviselik, mint más iparágakat, ami ugyanakkor nem gond, az egyes országok ugyanis rendre kimentik a szakadék szélére sodródott nagybankokat.

A folyamat teljesen természetes, és egészen biztosan meg fog ismétlődni újra és újra (ilyen szempontból félő, hogy a magyarországi devizahitelezés sem egyedi eset volt…) Ha tehát a gazdaságok végre valahára stabil növekedési pályára állnak, akkor a bankárok is egyre inkább elemükben érzik majd magukat, egyre több kockázatot vállalnak, mígnem a felvállalt rizikó el nem ér egy olyan szintet, ami előidéz egy újabb pénzügyi és gazdasági összeomlást.

Hogy mikor? Ki tudja, 2016-ban, vagy 2020-ban, netán később, ezt természetesen lehetetlen megmondani, annyi bizonyos, hogy a körforgást megállítani nem, csakis lassítani lehet a különböző szabályokkal és előírásokkal.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Pár napunk maradt

El a kezekkel a bankbetétektől!

Százmilliárdokért védjük a forintot


Örülnünk kéne a méregdrága benzinnek?


Bankbetét-adó: a tűzzel játszik az EU

A gazdag költözik, a szegények maradnak?