Pénzügyi Szemle online blog

A háborúk után működött, így miért ne működhetne most is egy olyan újjáépítés, melyet átmeneti válságadókból finanszíroznak, és az állam vezérel?

Európa ördögi körbe került: a vállalatok és a háztartások óvatosak, ezért nem költenek, a magas államadósság miatt az államok megszorítani kényszerülnek, aminek következtében a gazdaságok stagnálnak/csökkennek, ami még óvatosabbá teszi a szereplőket, akik még jobban visszafogják a kiadásaikat… (Bővebben lásd "A balanced-budget stimulus lehet a kiút Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

És így tovább, Európa szépen lassan csúszik lefelé, és egyelőre esély sem látszik a kilábalásra. A megoldás - ahogy arra Robert J. Shiller, a Yale University professzora rámutat - az ún. "balanced-budget stimulus" lehet, ami annyit tesz, hogy az állam átmeneti válságadókat vet ki, a beszedett pénzt pedig elkölti gazdaságélénkítésre (utakat épít, iskolákat újít fel, közmunkaprogramokat hirdet, munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást…). A költségvetés hiánya így nem nő, az államadósság sem, miközben a vállalatok és háztartások által őrizgetett pénzek ismét visszatérnek a gazdaság körforgásába.

A németek szerint a görögöknek nem jár több hitel, ebben az esetben viszont elkerülhetetlen a csőd. Rizikós blöff egy veszélyes pókerjátszmában, melyben azonban nagyon úgy tűnik, hogy a németeknél vannak a rosszabb lapok.

"Úgy tűnik, hogy Görögország képtelen teljesítni a vállalásait, ebben az esetben viszont nem kaphat több hitelt" - nyilatkozta Philipp Rösler német gazdasági miniszter, akivel a hírek szerint több befolyásos német politikus, sőt még az IMF is egyetért. (Bővebben lásd "Csupán blöff a német fenyegetés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Görög költségvetés elsődleges egyenlege (%)

Viszont ha a görögöknek nem adnak több hitelt, akkor csődbe mennek, és végső esetben kiszorulnak az eurózónából. Ekkor azonban a fizetési övezet megroppanhat, aminek legnagyobb kárvallottjai épp a németek lennének.

Az euró elkerülte a kivégzést, és a legutóbbi EU-csúcson kapott egy kis haladékot a totális összeomlás előtt - véli Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász professzor. Élhet-e örökké az, akinek ennyiszer keltik halálhírét?

Az elmúlt években számtalan alkalommal olvashattuk, hogy az euró menthetetlen, hónapjai vannak hátra, Európa pedig nem kerülheti el sorsát, a totális összeomlást. Az embernek azonban egy idő után az az érzése, hogy akinek ennyi alkalommal keltik halálhírét, az örökké fog élni. (Bővebben lásd "Európa eddig megúszta" című cikünket a jobb oldali hasábban)

Miért ne? Valóban, az eurózóna válságára nem született megnyugtató recept, amire a közgazdászok is csak csettintenének, de az összeomlást eddig sikerült elkerülni. Az európai politikusok jól láthatóan a maguk lassú és esetlennek tűnő barkácspolitikájukkal mindig csak annyit javítanak az építményen, hogy az éppen ne omoljon rájuk.

A címlapok roskadoznak az európai megszorításokról és az emelkedő munkanélküliségről szóló szalagcímektől, a "fű alatt" óvatosan takarékoskodó Egyesült Államokról ugyanakkor szinte szó sem esik.

Az igazság ugyanakkor az, hogy az USA-ban az elmúlt három évben közel 600 ezerrel csökkent a közalkalmazottak száma, azaz ha lassan is, de a világ legnagyobb gazdasága is igyekszik szépíteni az idénre 8,0 százalék közelébe várt költségvetési hiányán. A The Wall Street Journal kiszámolta, hogy ha ma ugyanannyian dolgoznának az amerikai államnak, mint 2008 decemberében, akkor nem 8,1, hanem jóval kedvezőbb, akár 7,1 százalék is lehetne a munkanélküliség.

A válság utáni egyensúlyjavítás tehát a tengerentúlon is zajlik, ezt ugyanakkor szinte észrevétlenül, a munkaerőpiaci egyensúlyra ügyelve, különösebb médiavisszhang nélkül teszik.