Pénzügyi Szemle online blog

Szigorú állami regulára van szükség, máskülönben a szabadon fickándozó "piacok" ismét ránk omlasztják a világot.

A "hagyjuk szépen magukra a piacokat, az állam ne szóljon bele a dolgokba" elv megbukott, ez világosan látszik, a magára hagyott gazdaság ugyanis se nem hatékony, se nem stabil, se nem öngyógyító. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint a gazdaságnak szabályozásra van szüksége, korlátokra, és állami közbeavatkozásra, máskülönben törvényszerűen időről-időre összeomlik. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Itt vannak például a bankok, ahol Stiglitz kifejezetten hiányolja az állami regulát, hangsúlyozva, hogy a válság kitörése óta csak még koncentráltabb lett a bankszektor. A közgazdász szerint az óriásbankok befolyását kell letörni, különben borítékolható a következő válság. A "too-big-to-fail" hozzáállás nem megfelelő, azaz mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyes szuperbankok ne tehessenek meg bármit, mondván túl fontosak ahhoz, hogy elbukjanak.

A fejlett gazdaságokban a gondok forrása egy-egy iparág, a megoldási próbálkozások azonban általánosak, így nem csoda, ha rendre besülnek az állami élénkítő programok.

A válság kitörése óta a kormányok és a jegybankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felpörgessék a gazdaságok motorját, a munkanélküliségi mutatók azonban csak nem akarnak csökkenni, a növekedés pedig csak nem akar beindulni. A kérdés az, hogy vajon miért nincs hatása sem a 0 százalékos jegybanki kamatoknak, sem a sokmilliárdos kötvényvásárlásoknak, sem a kormányzati élénkítő programoknak? (Bővebben lásd "Ezért nem működik az állami stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint a fő gond az, hogy a gazdaságpolitika rossz gyógymóddal próbálkozik. A 2008 előtti fellendülés során alapvetően a hitelek bővülése, és az erre épülő két szektor, az autóipar és az ingatlan szektor húzták a gazdaságot. Nem meglepő módon a krach is ezekben az iparágakban volta legpusztítóbb, és itt hozta létre a legmagasabb munkanélküliséget.

Európa nem tanult a múltból, és félő, hogy súlyos hibát követ el, mikor fokozott költségvetési szigort kényszerít a tagországokra. Az eredmény évekig tartó stagnálás, recesszió, gazdasági depresszió lehet.

A világban 60-80 évente kirobban egy válság, amely más, mint a többi. Mélyebb, súlyosabb, megrázóbb. Ezeknek a válságoknak a közös ismérve, hogy előttük évekig/évtizedekig tartó hitelboom zajlott, melynek köszönhetően a gazdaságok stabilan nőttek, a részvény- és ingatlanárak a magasba tartottak, a magánszektor pedig - lakosság és vállalatok - egyre bővülő hitelállományokat épített föl, és költött el. A folyamat végén a gazdaságokban már túl sok a hitel, túl magasak az ingatlan- és részvényárak. A "lufi" elkerülhetetlenül kidurran, maga alá temetve a korábban nyakig eladósodott vállalatokat és háztartásokat.