Pénzügyi Szemle online blog

Ha nem születnek gyermekek, abból néhány évtized múlva nagy baj lesz: tartós recesszió, összeomló nyugdíjrendszer és adósságválság várható.

Egyre több, aggódó hangvételű elemzés jelenik meg az Egyesült Államokban, melyek szerint több államban is a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1 alá csökkent az ún. termékenységi arányszám. (Bővebben lásd "A demográfiai fenntarthatóság mint a gazdaságpolitika legfontosabb feladata" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Termékenységi arányszám Magyarországon

Ha az arányszám - amely megmutatja, hogy egy szülőképes korú nőre vetítve mennyi gyermek születik átlagosan - tartósan 2,1 alatti, akkor a népesség elöregszik, a gazdasági növekedés lelassul, a nyugdíjkiadások megugranak, az államadósságra és a költségvetésre pedig elviselhetetlen terhek hárulnak. Szélsőséges esetben a gazdasági teljesítmény visszaeshet, a nyugdíjrendszer összeomolhat, az államadósság pedig fenntarthatatlanná válhat…

A férfiak amúgy is jobban keresnek, mint a nők, de ha gyermek érkezik a családba, akkor kiugró lesz a fizetéskülönbség.

A férfiak és a nők közötti átlagos fizetési rés 7 százalékos a gyermektelen családokban, és 22 százalékos, ha van legalább egy gyermek is - derül ki az OECD friss elemzéséből. A fizetésben jelentkező "büntetés" (wage penalty) átlagosan 14 százalékos. (Bővebben lásd "Mélyülő fizetési különbségek és gyermekvállalás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jövedelmi különbségek a 25-44 éves korosztályban (szürkével a gyermektelenek, kékkel a gyermekesek)

A legnagyobb bérlemaradást Koreában okozza a gyermekvállalás (a wage gap 13 százalékról 46 százalékra ugrik), a legjelentősebb lemaradást Japánban mérik (egy gyermekes anya 61 százalékkal kisebb fizetésre számíthat, mint a férje), de van olyan ország is, ahol gyakorlatilag nincs jelentősége ebből a szempontból a gyermeknek (Spanyolország és Olaszország).

Tíz pontos összefoglalás arról, hogy a gyermekvállalást és a nyugdíjat összekötő reform miből indul ki, és miért lenne üdvös a számunkra. Szinglik és nagycsaládosok, meddőség és költségvetés.

A magyar nyugdíjrendszer átalakításra szorul. Ezt szinte senki sem kérdőjelezi meg, de kevés olyan koncepcióterv ismert egyelőre, amely konkrétan megmondaná, hogy akkor mit is kellene tenni. Az egyik ilyen az a felvetés, amit Botos Katalin és Botos József egy szűk éve hirdet folyóiratokban, újságokban és konferenciákon (a részletekről lásd "Gyermekvállalás és nyugdíjrendszer: a reform 10 alaptétele" című cikkünket a jobb hasábban).

Ez a téma váltotta ki az egyik leghevesebb vitát az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen is, így a szerzőpáros úgy döntött, hogy tíz alaptételben foglalja össze, mit is gondol a gyermekvállalás és a demográfiai gondok, illetve a nyugdíjrendszer összekapcsolásáról.

Több bölcsi és a kötelező részmunkaidő kellene a nyugdíjsikerhez.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjrendszer sikeressége szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy vajon sikerül-e a nőknek munkát és gyermekvállalást összehangolni. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A cél, hogy ne kelljen huszon- vagy harmincévesen választani a gyermek és a karrier között. Ezt a luxust ugyanis nem engedheti meg magának a centrumhoz egyelőre csak konvergáló Magyarország. Nekünk úgy van szükségünk gyermekekre, hogy a szülő nők munkájáról nem tudunk lemondani.

Kényszerszinglik és meddőség - két eset, amit az új nyugdíjrendszernek biztos kezelni kellene.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjpontrendszer legkritikusabb etikai kérdése a gyermeket nem saját jó szántukból nem vállalók esete. Ha ugyanis a felnevelt gyermekek számától, illetve iskoláztatásától függ a nyugdíj összege, akkor nyugellátás nélkül maradhatnak, akik szeretnének ugyan, de valamiért nincs gyermekük. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Vagy azért, mert nincs párjuk, egyedül pedig nem vállalnak gyermeket, vagy pedig azért, mert biológiai okok miatt nem is lehet gyermekük. Teljesen jogos az a felvetés, hogy ezeket az embereket nem lehet etikailag egy csoportba sorolni azokkal, akik nem szeretnének gyermeket, és a szingli életmódban hisznek.

A distinkció tehát jogos, de nyugdíjszempontból nem releváns. Egyszerűen azért, mert mindegy milyen okból, de nem kellett költeniük a gyerekeikre. Vagyis feltételezhető, hogy jövedelmük nagyobb részét tehetik félre, mint gyermekes társaik, így magánúton nagyobb tartalékot képezhetnek idősebb éveikre.