Hajlandók lennénk 0 százalékos kamaton kölcsön adni a pénzünket az államnak? Összefogni? Egymást segíteni?

Vagy hajlandók lennénk szó nélkül finanszírozni a GDP 200 százalékát is meghaladó államadósságot, és hallgatólagosan azt is vállalni, hogy csakis a legszélsőségesebb esetekben kérjük vissza a pénzünket? Megtennénk, hogy ha külföldön dolgozunk, akkor ingyen és bérmentve jelentést írunk az adott ország vagy vállalat gazdasági sajátosságairól, ezzel is segítve Magyarország felemelkedését? Vállalnánk, hogy minden sérelmünket félretéve összedolgozunk egymással - politikusok, közalkalmazottak, versenyszféra, mindenki… -, és az előttünk lebegő egyetlen cél az, hogy az országunknak jó legyen? (Bővebben lásd "A piac önmagában nem képes megoldani közgazdasági problémákat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A kérdéseket hosszan lehetne még sorolni, a válaszok azonban vélhetően ugyanazok lennének, vagyis egy óriási "nem". A történet alapjául szolgáló ország és annak lakói ugyanakkor nem valamely mesekönyv lapjairól származnak, hanem Japánból, az időpont pedig nem egy évezredekkel ezelőtti elvakult társadalmi rendből való, hanem a közelmúltból.

>> a poszt folytatódik