Hajlandók lennénk 0 százalékos kamaton kölcsön adni a pénzünket az államnak? Összefogni? Egymást segíteni?

Vagy hajlandók lennénk szó nélkül finanszírozni a GDP 200 százalékát is meghaladó államadósságot, és hallgatólagosan azt is vállalni, hogy csakis a legszélsőségesebb esetekben kérjük vissza a pénzünket? Megtennénk, hogy ha külföldön dolgozunk, akkor ingyen és bérmentve jelentést írunk az adott ország vagy vállalat gazdasági sajátosságairól, ezzel is segítve Magyarország felemelkedését? Vállalnánk, hogy minden sérelmünket félretéve összedolgozunk egymással – politikusok, közalkalmazottak, versenyszféra, mindenki… -, és az előttünk lebegő egyetlen cél az, hogy az országunknak jó legyen? (Bővebben lásd "A piac önmagában nem képes megoldani közgazdasági problémákat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A kérdéseket hosszan lehetne még sorolni, a válaszok azonban vélhetően ugyanazok lennének, vagyis egy óriási „nem”. A történet alapjául szolgáló ország és annak lakói ugyanakkor nem valamely mesekönyv lapjairól származnak, hanem Japánból, az időpont pedig nem egy évezredekkel ezelőtti elvakult társadalmi rendből való, hanem a közelmúltból.

Japán a második világháborút követően ugyanis a győztes Egyesült Államok által némileg lesajnált, a gazdasági innovációt tekintve jelentős lemaradással küzdő ország volt, némi technológiai segítségnek, és a legendás japán alázatnak köszönhetően azonban mára a világ egyik leggazdagabb országává vált. Ennek a sikernek az alapja – mint arra Móczár József, az MTA doktora rámutat – nem más, mint a japán emberek mentalitása.

A közösség érdekeinek mindenek fölé helyezése, a konszenzus keresése, a közös gazdasági célok - és nyílt, becsületes gazdasági viták – felvállalása tette naggyá az országot, nem pedig az ügyeskedés, a vak szerencse vagy valamely ritka és értékes nyersanyag vagy természeti kincs. Így leírva egyszerűen hangzik, mi magyarok azonban vélhetően csak legyintünk, mondván ez nálunk biztosan nem működne.

De azért mégis, érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha minden megtakarított pénzünket odaadnánk az államnak minimális, vagy épp 0 százalékos kamaton, a munkahelyen csak az lebegne a szemünk előtt, hogy a közösségért, a cégért és a vállalatért mindent, vagy országunk gazdasági és politikai vezetői pártállástól függetlenül egységesen és közös erővel dolgoznának a sikerért.

Egy valami biztosan kijelenthető: bőven lenne mit tanulnunk a japánoktól, még úgy is, hogy az itt felvázoltak megvalósítása a Kárpát-medencében jelen állás szerint egy jó ideig szinte biztosan csak utópia marad.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Brüsszel súlyos tévedése

Milliók kés alatt a Gangnam Style miatt

A forintra kell lőni!

Magyarországot is megmentik a fiatalok?

Így segíthetne Magyarországon az MNB

A gyerekkel szúrsz ki, ha szórod a pénzt