Pénzügyi Szemle online blog

A közgazdászok amit csak lehetett, elszámoltak az elmúlt öt évben.

"Miért nem látta senki a közelgő válságot?" - kérdezte II. Erzsébet brit királynő még 2008-ban a London School of Economics közgazdászait. És hogyan lehet az, hogy a "szakma" jócskán túlbecsülte a 2011-12-re jósolt gazdasági növekedéseket Európában? Miközben ugyanis az üveggömbök mindkét évre 2-2,5 százalékos növekedést jósoltak, addig az eredmény stagnálás/recesszió lett. (Bővebben lásd "Miben tévedtek a közgazdászok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdasági modellek alaposan felsültek a válság előtt és alatt is, ami felveti a kérdést: van-e egyáltalán értelme a gazdasági tervezésnek egy olyan világban, ahol akár egy-két hónap alatt alapjaiban változhatnak meg a feltételek.

Egyre kisebb szükségünk van a gondoskodó államra, annak mérete mégis egyre növekszik.

Az elmúlt száz évben az állami kiadások jóval gyorsabban növekedtek, mint maguk a gazdaságok, például az Egyesült Államokban az inflációval korrigált átlagjövedelem 1929-óta a négyszeresére - 42 000 dollárra - nőtt, miközben az állami kiadások 25-szörösükre híztak. A tendencia a legtöbb fejlett gazdaságra igaz, így nem is csoda, ha a sajtó roskadozik az államadóságok és a költségvetések tarthatatlan helyzetéről szóló cikkektől. (Bővebben lásd "Egyre kevésbé van szükség gondoskodó államra?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az államok egyre nagyobbak, és a gazdaság egyre több területén vannak jelen, a számok azonban azt mutatják, hogy amint egyre gazdagabbá válik egy ország, az állampolgároknak úgy lesz egyre kisebb szükségük az államra. Az USA-ban például az 1929-óta négyszeresére emelkedő reáljövedelem azt eredményezte, hogy ma már a középiskolát végzett, gyermeket nevelő, és nyolc órás munkahellyel rendelkező szülők között a szegénységi küszöb alatt élők aránya kevesebb, mint 2,0 százalék.