Az adófizetőktől kapott pénzekre értékkent tekintsünk, akkor is, ha kis összegekről van szó - egy párizsi vélemény, ami akár budapesti is lehetne.
A makrogazdasági elemzők és a gazdaságpolitikusok nagy része hajlamos a közpénzügyek rendbetételekor kizárólag mennyiségi szempontok alapján dönteni. Márpedig a közpénzek elköltésének minősége legalább ugyanilyen fontos - legalábbis ez derül ki Didier Migaud, a francia számvevőszék elnökének minap elmondott beszédéből. (Bővebben lásd "Minden fillér közpénzt meg kell becsülni" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
A francia gondolatmenet nagyban hasonlít arra, amit Magyarországon ugyancsak a Számvevőszék hangsúlyoz - mint arról ebben és ebben a posztban már mi is beszámoltunk.
Francia, magyar - két jó barát
Szemléletváltást a közpénzügyekben!
Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.
A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).
Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.
Közérthető államot!
Az érthetetlen bürokratikus nyelvet használni több mint bűn: hiba.
Érthetetlen, átláthatatlan, olvashatatlanul hosszú - gyakran ez a vélemény az állami hivatalokban készült jelentésekről, tanulmányokról. A probléma nem csak Magyarországra jellemző, amit jól mutat, hogy az állami hivatalok prototípusának tekinthető számvevőszékek is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mégpedig nemzetközi szinten is (erről lásd "Kiválóság a számvevőszéki munkában - a számvevőszékek szerepe" című cikkünket a jobb oldali hasábban).
Abból kell kiindulni, hogy tényeket megállapítani nem ugyanaz, mint közérthetően írni a megállapított tényekről. A jelentések gyakran hemzsegnek a szakzsargontól és a rejtélyes szakkifejezésektől, amelyeket csak hivatásos könyvelők értenek. A hivataloknak meg kell tanulniuk olyan nyelven kifejezni magukat, amelyet a hétköznapi emberek is megértenek. Hétköznapi ember alatt mondjuk a középiskolások értelmi színvonalát elért embereket értve.
Nem csak megszorítani lehet
Magyarország rendbetételéhez először azt kell megtalálni, hol van tere a takarékosságnak.
A magyar költségvetést rendbe kellene tenni - ebben mindenki egyetért, a hogyannal kapcsolatban azonban már komolyak a véleménykülönbségek. Nem is arról van szó, hogy ki melyik területen tartja túlzónak a kiadásokat (a bevételekről most nem is szólnék), hanem arról az alapvető eltérésről, ami a makrogazdasági és mikrogazdasági megközelítésből adódik (erről lásd "A közvagyon ne legyen elfekvő tőke, a közpénzre befektetésként tekintsünk!" című írásunkat a jobb oldali hasábban).
Magunkra húztuk a román cukrot
A román cukoripar jelenleg akkora, mint a magyar, pedig pár éve még negyedakkora volt. A magyarázatot sajnos a magyar oldalon kell keresni.
Újra vita alakulhat ki a magyar Országgyűlés plenáris ülésén a magyar cukoripar privatizációjával, illetve az európai uniós cukoripari reformfolyamatban képviselt magyar állásponttal kapcsolatban.
A vitát meghagyva az arra illetékeseknek mindenképp érdemes fellapozni az Európai Számvevőszék cukorreformmal kapcsolatos, 2010-ben kiadott jelentését. A helyzet természetesen azóta valamennyire változott, de a fő megállapítások ma is tanulságosak (erről szóló cikkünket lásd a jobb hasábban).
Utolsó kommentek