Pénzügyi Szemle online blog

Lezárult egy korszak és ideje lenne kiosztani a cég közel 145 milliárd dolláros aranytartalékát, vagy jönnek még új dobások, melyek forradalmasítják a technológiai iparágat?

Az Apple az elmúlt évtizedben a szemünk előtt vált botladozó nagyvállaltból üstökösként emelkedő - és a történelem során az első 1000 milliárd dollár piaci értékű - szupercéggé, majd veszítette el első emberét, és keveredett bele egy öldöklő konkurenciaharcba, melyből nagyon úgy tűnik, hogy nem jöhet ki győztesként. (Bővebben lásd "Fiskális stimulus és az Apple 100 milliárdja" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Korai lenne még természetesen temetni az elmúlt évtized vitathatatlanul legsikeresebb vállalkozását, Mark Roe, a Harvard professzora ugyanakkor arra számít, hogy az Apple a vállalatok tipikus életpályáját befutva egy ötletekkel/ígéretekkel teli és gyorsan növekvő vállalatból - ezeknek a cégeknek tipikusan több az ötletük, mint a pénzük - átváltozik egy jóval kevésbé izgalmas, ámde továbbra is stabilan nyereséges mamutcéggé.

A hitelbuborék "halkan" duzzad, míg a részvénypiaci lufi "hangos".

A gazdasági válságokat szinte minden esetben egy-egy buborék kidurranása okozza, azaz egy olyan folyamat, melynek során a gazdasági szereplők előbb felhajtják egy termék - részvény, kötvény, hitel, áru - árát, hogy aztán az árfolyam összeomlásával keletkező tovagyűrűző hatások mély és elhúzódó recessziót idézzenek elő. (Bővebben lásd "Halk buborékok és a hitelválság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ilyen szempontból kísérteties a hasonlóság a technológiai részvények piacán 2000-ben kidurrant buborék és a 2008-as hitelpiaci krach között. A különbség "csak" annyi, hogy míg előbbi esetben egy viszonylag rövid, 1-2 éves, és csupán a fejlett országokra korlátozódó válság követte az összeomlást, addig a 2008-as hitelpiaci krach világméretű, elhúzódó és rendkívül pusztító krízist hozott.

A nyugati világ egyik aggasztó problémája az elöregedő népesség. A folyamat számos kérdést felvet, például felborul-e a nyugdíjrendszer, hogyan növelhető a GDP a népességszám csökkenése mellett, ki fogja törleszteni az adósságokat, és végül: visszaveti-e a részvénypiacokat, ha a nyugdíjba vonulók piacra dobják részvényeiket?

Szakemberek az 1990-es évek részvénypiaci szárnyalását - az amerikai Dow Jones részvényindex 2500 pontról 10 000 pontra emelkedett ebben az időszakban - épp azzal magyarázták, hogy a baby boom generáció, azaz a II. világháború utáni időszakban, konkrétan az 1946 és1964 között születettek éppen ebben az időszakban vásároltak nagy mennyiségben részvényeket, takarékoskodva a nyugdíjas évekre (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Egy neurológus-bankár szerint 2008 végén és 2009 elején azért estek hatalmasat a világpiacok, mert a traderekben túltengett a kortizol nevű hormon. Épp ekkor szakadt be a forint is, és ekkor kényszerült IMF-hitelre Magyarország a piacok kiszáradása miatt.

John Coates, a Deutsche Bank és a Goldman Sachs egykori vezető tradere szerint a tőzsdei mozgások nem racionális számításokra és közgazdasági igazságokra vezethetőek vissza, hanem - a hormonokra. Gillian Tett, a Financial Times kolumnistája ismertette a bankárból lett neurológus Coates érdekes és szokatlan elméletét, amely szerint a piaci mozgások kiszámíthatatlansága biológiai kérdés, amelyen belül kiemelkedő jelentősége van a kereskedők hormonkilengéseinek.

Coates szerint piaci szempontból az egyik legfontosabb hormon a stresszhormonként ismert kortizol, amely a testünk "küzdj vagy menekülj" reakcióját szabályozza. Veszély esetén, rövid távon a kortizol fontos funkciót lát el, erősíti ugyanis a védekezési ösztönt. Az azonban már bajos, ha a kortizol a folyamatos stressz miatt magas szinte áll be - a következmény ebben az esetben ugyanis irracionális kockázatkerülés és indokolatlan pesszimizmus lehet.

A cambridge-i professzor szerint épp ezt az utóbbi tünetegyüttest lehetett megfigyelni 2008 végén és 2009 elején, amikor a piacok világszerte beszakadtak - Magyarországon ekkor zuhant be a forint (a 2008 közepe és 2009 tavasza közötti árfolyamkülönbség 80 forint volt az euró viszonylatában), és ekkor száradtak ki annyira a pénzügyi piacok, köztük a magyar állampapírpiac, hogy az ország majdnem csődbe ment, és IMF-csomagra szorult. Az ok eszerint tehát nem más volt, mint hogy a traderek testében túl magas szintre állt be a kortizol, ami így megakadályozta őket a racionális döntéshozatalban.