Pénzügyi Szemle online blog

Heineken két sör között olyan EU-ról álmodott, ahol szinte minden állam megszűnne a mai formájában. Kivéve persze minket.

1992-ben, a maastrichti szerződés elfogadása után a holland sörgyáros Alfred Heineken egy olyan Európai Egyesült Államokat javasolt, amiben szinte minden mai országot szétszabdaltak volna. A politikai unió napirendre kerülésével (erről lásd az Európa politika újradefiniálása című írásunkat a jobb hasábban) most újra aktuális lett a fölöttébb meglepő felvetés.

Az ötletének publikálása után tíz évvel elhunyt Heineken pamfletjében 75 államból, illetve inkább régióból álló EU-t vizionált, a határokat pedig az alapján alakította volna ki, hogy mindenhol 5-10 millióan éljenek. A szerinte káros "nacionalizmus" ellen kiötlött felosztás annyira idegen volt az akkori valóságtól, hogy hamar feledésbe merült - de most, 20 évvel később és az európai integráció válsága közepette újra divatos lett egyes körökben.

A jelek szerint nem csak a radikális jobboldal hörög Brüsszelre.

Barack Obama újraválasztását követően a barátok, a család és a kollégák részéről is az volt a leggyakrabban nekem szegezett kérdés, hogy vajon ezzel az Egyesült Államok is egyike lett azon nyugat-európai államoknak, amelyek egyre csak lejjebb csúsznak, gazdaságukat pedig a kormány támogatásából és hitelből finanszírozott aktivitás tartja fenn - állítja Samuel Gregg, a katolikus szellemiségű Acton Intézet igazgatója. (Bővebben lásd "Az eurózóna útjára lépett az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gregg szerint "szerencsére" itt még nem tart Amerika, de kétségtelen, hogy Obama újrázása ebbe az irányba tett lépésnek tekinthető. A kutató szerint Amerikának az a szerencséje, hogy alapjaiban különbözik az öreg kontinenstől.

Júliusban az EKB elnökének szavai megmentették az eurót, egyre többen gondolják azonban úgy, hogy a korlátlan európai mentőöv csak egy blöff volt.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke július 26-án sorsfordító beszédében hangsúlyozta: az EKB minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megmentse az eurót. Az eurózóna széthullását jósoló elemzések után ez az ígéret hirtelen fordulatot hozott az eseményekben, a kétkedők azonban már akkor arról beszéltek, hogy a jegybank elnöke blöfföl. Az azóta eltelt bő három hónap arra enged következtetni, hogy igazuk volt. (Bővebben lásd "Bejöhet a Draghi-blöff?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az EKB ugyanis az ígéreten kívül eddig semmilyen konkrét lépéssel nem állt elő, igaz erre nem is volt szükség, miután a kötvénypiacok már a puszta szavaknak köszönhetően is megnyugodtak. Bajból viszont továbbra is van bőven Európában, a munkanélküliség tovább emelkedik, a recesszió visszatért, és a spanyol/olasz időzített bomba a háttérben tovább ketyeg.

Az európai munkaerő sokkal mobilabb, mint korábban hittük, és ennek komoly hatása lehet az egész integrációs folyamatra.

Egyre fontosabbá válik Európában a munkaerő szabad áramlásának kérdése, amiről a mostani válságkezelés hevében kevés szó esik. Pedig Írország, Lettország, Spanyolország, vagy éppen Románia, Bulgária és egyre inkább Magyarország példája is azt mutatja, hogy az EU-ban is komoly a munkaerő mobilitása, ami új helyzetet jelent az eddigiekhez képes.

Munkanélküliségi ráta az Európai Unió régióiban (forrás: Eurostat)

Az Európai Unió és az eurótérség egyes részein extrém magas a munkanélküliségi ráta, miközben más részein gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság - az emberek pedig csomagolnak és költöznek (lásd "Az európai monetáris unió kihívásai" című cikkünket a jobb hasábban).

Nem sokra tartják Amerikában az Európai Unió válságkezelését.

Bő ezer évvel ezelőtt Knut viking uralkodó, a jelenlegi Anglia, Dánia és Norvégia királya fülébe jutott: udvaroncai olyan hatalmasnak tartják, hogy szerintük egyetlen szavával irányítani tudja az árapályt, és meg tudja állítani a tengert. Ezzel a mentalitással érzi rokonnak az EU válságkezelését az egykori amerikai pénzügyminiszter a Financial Times-ban írt cikkében. (Bővebben lásd "Ördögi körben a világgazdaság" cikkünket a jobb oldali hasábban)

A viking királynak jól estek a hízelgő szavak, kivitette hát magát a trónján a tengerpartra. Udvaroncainak voltak ugyan kétségei, de nem mertek nemet mondani a királyi parancsra.

Jött is a tenger, a derék király pedig felemelte kezét és felszólította a hullámokat a visszahúzódásra. A hullámok pedig természetesen csak jöttek és jöttek, először csak a királyi lábak lettek vizesek, majd pedig a ruhája is. A király csillogó szemmel parancsolt megálljt a víznek... és majdnem megfulladt.