A pénzügyi/gazdasági válság kirobbanásáért a közvélemény és a gazdaságpolitikusok egy része egyenesen a bankokat teszi felelőssé, ami elvezet a logikus következtetéshez: ha a bankok a hibásak, akkor meg kell őket szabályozni. A kérdés, hogy hogyan.

Ha ugyanis a bank biznisz egy „unalmas” iparág lenne, azaz a bankárok nem zsonglőrködnének dollármilliárdokkal, akkor talán elkerülhető lenne a következő válság - valahogy így hangzik a logikusnak tűnő gondolatmenet. (Bővebben lásd "Pénzügyi szabályozás: a harmadik út" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a bankszakma egy unalmas iparág lenne – íme az ellenvélemény -, akkor pénzügyi innováció sem lenne, és meglehet, hogy hosszú évtizedekig elkerülnénk a pénzügyi összeomlást, de akkor a jövő fejlődését lehetővé tevő újítások is hiányoznának. Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint valami köztes megoldást kell találniuk a döntéshozóknak.

A szakember hozzáteszi, hogy korábban nagyon megcsontosodott a „too big to fail” nézet a Wall Streeten, azaz hogy a nagybankok annyira fontosak, hogy az állam semmiképpen sem engedheti őket csődbe menni. Ez a nézet pedig oda vezetett, hogy ha egy bank gyengébben teljesített a többieknél, akkor megérte nagyot kockáztatnia, mondván ha nem jön be, akkor az állam úgyis megmenti. Más iparágakban ez nem fordulhat elő, ott a gyengébb szereplő idővel kikopik, noha nem látványos bukással, hanem szépen lassan, de a helyét végül átveszik a többiek. Elég csak a Nokia vesszőfutására és kitartó piacvesztésére gondolni…

Raghuram Rajan szerint sem a „too big to fail” hozzáállás és a vak kockázatvállalás, sem a túlzott állami szabályozás nem használ a bankszektornak. Az üdvös az lenne, ha más iparágakhoz hasonlóan itt is megteremtenék a lehetőségét annak, hogy a nem versenyképesen működő nagybankok szépen lassan piacot veszítsenek, és „kimúljanak”.

A kérdés már csak a hogyan. Engedni kellene, hogy a bajba jutott nagybankokat feldarabolják és részlegenként átvegyék a többiek? Vagy az lenne az üdvös, ha eleve nem lennének kontinenseket átívelő óriásbankok? Esetleg néha engedni kellene egy-egy nagyot látványosan összeomlani, mint a Lehman Brothers bankházat?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!


Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban