A frank erősen túlértékelt, a forint alulértékelt a Big Mac index alapján.

A gazdasági válság kirobbanását követően, azaz a 2007-2011-es időszakban gyakran olvashattunk arról, hogy beköszöntött a devizaháborúk kora, azaz a saját devizával rendelkező országok igyekeztek leértékelni saját pénzüket, hogy ezzel szerezzenek előnyt a nemzetközi kereskedelemben. (Bővebben lásd "Alulértékelt a forint, túlértékelt a frank" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Emellett a svájci frank – melyet menekülődevizának kiáltottak ki – masszív felértékeléssel, az euró az adósságválságnak köszönhetően gyengüléssel, a kínai jüan pedig az Egyesült Államok felől érkező, leértékelést sürgető politikai nyomással hívta fel magára a figyelmet ugyanebben az időszakban.

A devizák tehát kulcsszerepet játszottak a válság utáni években – a forint szélsőséges kilengéseiről még nem is beszéltünk -, a viharos időszak pedig alaposan átrendezte az erőviszonyokat, legalábbis a The Economist által számolt Big Mac index szerint. (A Big Mac index lényege, hogy az egyes országokban egy azonos minőségű termék, jelesül a Big Mac szendvicsek árait összevetik dollárban mérve, így nyomon követhetők a helyi devizák dollárral szembeni árfolyam-változásai.)

A dollárban mért Big Mac árak alapján érdekes kép rajzolódik ki 2007 és 2012 összevetésében: a svájci frank továbbra is masszívan túlértékelt a dollárral szemben, miközben az euró az elmúlt hónapok szabadesése után sem tekinthető alulértékeltnek. A kínai jüan alulértékeltsége enyhült, míg a forint – az időközben bemutatott gyengülésnek köszönhetően - 2007 óta alulértékeltté vált a dollárral szemben. Legalábbis a Big Mac index alapján…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Aki megjósolta az eurómentést

Ezért buktuk be a svájcifrank-hiteleket

Katasztrófára felkészülni!

Hogy lesz így nyugdíjunk?

Olajmilliárdok vagy környezetvédelem?

Kevesebb közalkalmazottat!