Az elmúlt két hétben, azaz a görög választásokat követően a pénzpiacok reális forgatókönyvként kezdték értékelni az eurózóna felbomlását. Kérdés, hogy ki lenne ennek a szcenáriónak az igazi vesztese, a görögök, vagy esetleg pont a németek?

Marshall Auerback, a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO közgazdásza merész pókerjátszmához hasonlítja a jelen helyzetet, melyben ugyanakkor nézete szerint a görög szélsőséges párt, a Syriza meglepően jó pozícióban van. Görögország ugyanis gyakorlatilag öt éve megszorít, a GDP közel 20 százalékkal esett, és a költségvetés elsődleges egyenlege közel van az egyensúlyoz, azaz a görögöknek már nem nagyon van mit veszíteniük. (Bővebben lásd "A görögöknél van az ütőkártya?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha ugyanis a görögök kilépnek az eurózónából, a költségvetésük akkor is közel lenne a fenntarthatóhoz, sőt az új drachma leértékelésének és a várható csőd után visszaeső kamatkiadásoknak köszönhetően akár gyorsan növekedésnek indulhatnának.

Ezzel szemben a németek: a görögök kilépésével a közgazdász szerint egy Lehman-csőd utáni láncreakció indulhatna el, amely az eurózóna széthullásához vezetne. (Véleménye szerint nem lehet felkészülni egy ilyen esetre, tulajdonképpen a Lehman-bukásra sem sikerült, holott hónapokkal korábban a Bear Stearns befektetési bank összeomlása már jelezte, hogy nagy a baj.)

Ekkor az eurót felváltanák a helyi devizák, a német márka pedig vélhetően jelentősen erősödne. Ez végzetes sebet ejtene a német exporton, eltűnne a külkereskedelmi többlet, visszaesne a GDP, és felszökne a költségvetés hiánya is. 

A szakember szerint az eurózóna legnagyobb nyertese épp Németország, melynek exportját a közös belső piac, és a közös deviza léte is segíti. A költői kérdés ezek után: ki bukna nagyobbat a fizetési övezet felbomlásán, a görögök, vagy a németek?

Meredek gondolatmenet, de van benne logika...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Mi lesz, ha kilépnek a görögök?