Pénzügyi Szemle online blog

Ma már nem feltétlenül olcsóbb mindent Kínában gyártani, főleg akkor nem, ha könnyen automatizálható, képzett munkaerőt igénylő iparágról van szó.

"Kínában mindent sokkal olcsóbb termelni, mert ott az emberek egy tál rizsért dolgoznak" - ez a gyakran hallott okosság az elmúlt évtizedben valóban magyarázatot adhatott arra, hogy miért díszeleg minden második holmin a "Made in China" felirat. Ez a tendencia ugyanakkor fordulóban van, és könnyen lehet, hogy a tál rizsért dolgoztatott kínai munkások többé már nem versenyképesek például az amerikai gyártósorokkal szemben. (Bővebben lásd "Feldolgozóipar: ma már nem olcsóbb a kínai termelés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Legalábbis erre a következtetésre jut Ralph J. Brodd és Carlos Helou, miután megvizsgálta a Kínában és az Egyesült Államokban összeszerelt, mobiltelefonokban használt lítiumos akkumulátorok termelési költségeit. A kutatók hangsúlyozzák, hogy azokban a feldolgozóipari üzemekben, ahol a munka java részét automatizálják, a munkaerő magasan képzett, és az üzem kellően nagy mennyiségű terméket állít elő, ott a kínai gyártó az amerikaival szemben szinte semmilyen költségelőnnyel nem rendelkezik.

A távolt-keleti óriás a bevallottnál 12-szer több halat fog ki, és több fajt is a kihalás szélére sodort. Egyes halak akár 100 millió forintot is érhetnek.

Kína évente mintegy 4,6 millió tonna halat fog ki világszerte, ami 12-szer több, mint ami a hivatalos statisztikákban megjelenik. A kínai (orv)halászok különösen Afrika partjainál aktívak, ahol évente 3,1 millió tonna halat zsákmányolnak, amiből legalább 2,5 millió tonna illegális fogás. (Bővebben lásd "Kínai orvhalászok és az 500 000 dolláros hal" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kína által halászott mennyiség, tonnában és dollárban mérve

A fenti grafikonról leolvasható, hogy például Afrikát a kínai orvhalászok mintegy hétmilliárd dollárral károsítják meg, és ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor ez a szám évről-évre emelkedik.

Már el is készült a terv a kínai gazdaság átállítására egy fogyasztás által vezérelt modellre, a gond csak az, hogy nem is olyan régen egy hasonló akcióba a japánok már belebuktak.

A kínai gazdaság 35 éve bővül évi 10 százalékkal, ami egyrészt hihetetlen és elképesztő teljesítménynek számít, másrészt viszont felveti a kérdést: vajon mikor és főleg milyen mértékben következik be a növekedési ütem lassulása? A kínai vezetés is készül az elkerülhetetlenre, és úgy számol, hogy 2018 és 2022 között már csak évi átlag 6,5 százalékkal fog gyarapodni a GDP, a gazdaság pedig a befektetés és exportvezérelt üzemmódról szépen fokozatosan átvált egy belső fogyasztás által fűtött növekedési pályára. (Bővebben lásd "Komoly kockázatai vannak a kínai szerkezetváltásnak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A terv ésszerű, és papíron sima ügynek tűnik - korábban Japán és Dél-Korea hasonló helyzetben volt -, ma már ugyanis nincs szükség annyi infrastrukturális beruházásra, mint korábban, utak, repterek és gátak már vannak, a városiasodás lassul, az embereknek pedig egyre több a pénzük, amiből szeretnének autót, műszaki cikkeket vagy épp drága luxus holmikat vásárolni. A tendenciák világosan kijelölték a beruházások lassulása és a fogyasztás bővülése által fényjelzett utat, a gond csak az, hogy ez az átmenet koránt sem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik - mutat rá Martin Wolf, a The Financial Times publicistája.

Idővel kifullad az a rendszer, ahol az ország vezetői mindenkinek megmondják, hogy mit csináljon. Legalábbis Dani Rodrik szerint.

A fejlett világ öt éve szenved a recessziótól, és a már-már követhetetlen mélységű és minőségű válságoktól, miközben például (első ránézésre) Kína töretlenül fejlődik. Elképzelhető, hogy a nyugati politika és gazdasági berendezkedés csődöt mondott, és mindenkinek követnie kellene a kínai központilag irányított gazdasági modellt? (Bővebben lásd "Demokráciát vagy központi irányítást?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Dani Rodrik, a Harvard professzora egyértelművé teszi, hogy egy ország gazdaságpolitikája meghatározza a hosszú távú növekedési kilátásokat, a gazdaságpolitika vezetőinek pedig el kell dönteniük: központilag irányított, erős kézzel tartott gazdaságpolitikát akarnak, vagy az egyes szereplőkre bízzák a döntések meghozatalát, és megelégednek a játékszabályok lefektetésével?

És Japánra is, miközben a következő 50 év a feltörekvő világ, azon belül is Kína és India szárnyalásáról fog szólni. Az USA sem sokáig lesz világelső.

Az OECD elemzése azt jósolja, hogy a feltörekvő világ GDP-je a következő 50 évben négyszeresére, a kínai és indiai össztermék pedig hétszeresére emelkedik majd. Ez a rohamtempó a statisztikusok szerint elegendő lesz ahhoz, hogy az Egyesült Államokat Kína 2016-ban, India pedig valahol 2060 körül maga mögé utasítsa az összesített GDP terén. Nem meglepő módon az OECD azt jósolja, hogy az eurózóna és Japán gazdasági súlya folyamatosan csökkenni fog. (Bővebben lásd "Várható gazdasági erőviszonyok 2060-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Országok részesedése a világ GDP-jéből (százalék)

Ez az előrejelzés több kérdést is felvet, az első ezek közül, hogy vajon valóban feltételezhető-e, hogy például a kínai és indiai gazdaságok fenntartják a jelenlegi növekedési tempójukat. Valóban reális lehet, hogy 50 év múlva az indiai GDP magasabb legyen, mint az amerikai, azaz az akkor már a világ legnépesebb országának számító távol-keleti óriás több értéket állítson elő, mint a jelenlegi első számú szuperhatalom?