Pénzügyi Szemle online blog

Vigyük le a vállaltok nyereségadóját, és akkor robbanhatnak a beruházások, a munkahelyek és a gazdaság?

Az Egyesült Államokból induló közgazdasági vita ma már Európát is elérte - és közvetlenül Magyarországot, ahol időközben jelentősen csökkent a vállalati nyereségadó -, amely azt sürgeti, hogy az államok csökkentsék a vállalati szektor nyereségadóját, ezzel ösztönözve a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Egy amerikai elemzés ugyanakkor rámutat, hogy ez az egész egy nagy kacsa. (Bővebben lásd "Gyorsulna a gazdaság, ha csökkenne a vállalati nyereségadó?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Rögtön három érdekes következtetést is tesznek az Economic Policy Institute kutatóintézet szakemberei:

Már el is készült a terv a kínai gazdaság átállítására egy fogyasztás által vezérelt modellre, a gond csak az, hogy nem is olyan régen egy hasonló akcióba a japánok már belebuktak.

A kínai gazdaság 35 éve bővül évi 10 százalékkal, ami egyrészt hihetetlen és elképesztő teljesítménynek számít, másrészt viszont felveti a kérdést: vajon mikor és főleg milyen mértékben következik be a növekedési ütem lassulása? A kínai vezetés is készül az elkerülhetetlenre, és úgy számol, hogy 2018 és 2022 között már csak évi átlag 6,5 százalékkal fog gyarapodni a GDP, a gazdaság pedig a befektetés és exportvezérelt üzemmódról szépen fokozatosan átvált egy belső fogyasztás által fűtött növekedési pályára. (Bővebben lásd "Komoly kockázatai vannak a kínai szerkezetváltásnak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A terv ésszerű, és papíron sima ügynek tűnik - korábban Japán és Dél-Korea hasonló helyzetben volt -, ma már ugyanis nincs szükség annyi infrastrukturális beruházásra, mint korábban, utak, repterek és gátak már vannak, a városiasodás lassul, az embereknek pedig egyre több a pénzük, amiből szeretnének autót, műszaki cikkeket vagy épp drága luxus holmikat vásárolni. A tendenciák világosan kijelölték a beruházások lassulása és a fogyasztás bővülése által fényjelzett utat, a gond csak az, hogy ez az átmenet koránt sem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik - mutat rá Martin Wolf, a The Financial Times publicistája.

Ha nem költünk infrastruktúrára és közoktatásra, akkor hiába jönnek az uniós milliárdok.

Mikor beléptünk az EU-ba, azt hallhattuk magunk körül, hogy "Na majd most jönnek az uniós milliárdok, fejlesztések, nyugati életszínvonal". Az azóta eltelt időszak azonban bebizonyította, hogy a "jön a nyugati életszínvonal" helyett sokkal inkább a "segíts magadon, és talán az Unió is megsegít" elv érvényes. Mindez talán elsősorban az ország keleti felére igaz, ahol az uniós fejlesztési pénzek ellenére szegénység és munkanélküliség a jellemző. (Bővebben lásd ''Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni egy kelet-magyarországi történetet. Az EU kigondolta, hogy a következő évek hívószava a "smart specialization", az "okos specializáció" lesz, ami annyit tesz, hogy az ország egy-egy pontján nagy hozzáadott értéket jelentő célzott innovációs fejlesztésre kerüljön sor. A brüsszeli illetékesek el is látogattak Kelet-Magyarországra, ahol azonban egy rövid "tanulmányút" végén rádöbbentek, hogy itt nem spéci innovációra, hanem utakra, közoktatásra, munkahelyekre van szükség. Amíg ez hiányzik, addig nincs miről beszélni...

Idén el kell költenünk a 2010-es és 2011-es EU-s pénzeket, fel kell készülnünk a 2014-2020-as új költségvetési időszakra, és még az önkormányzati rendszert is át kell alakítani. Nehéz év lesz.

Sűrű év előtt állunk, már ami az uniós pénzek felhasználását illeti. Magyarországnak égető szüksége van minden egyes beruházásra, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok városban a fejlesztések idén is szinte kizárólag az uniós projekteken keresztül valósulnak meg. (Bővebben lásd ''A magyar fejlesztéspolitika legnehezebb éve lesz 2013'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz, hogy a gazdaság végleg kikeveredjen a recesszióból, gyorsan, okosan és hatékonyan kell felhasználni az európai adófizetők pénzét, ha lehet, akkor úgy, hogy minél kevesebb ragadjon bent a rendszerben. Hiába nyerünk el ugyanis egy pályázatot, ha adott határidőre nem készül el a projekt, a kifizetés meghiúsul. Éppen ezért létkérdés, hogy a határidők tarthatók legyenek, ami 2013-ban fokozottan is igaz lesz.

A közbeszerzések ideális lebonyolítása elvi szinten sem egyszerű, nem hogy a gyakorlatban.

Ki építse a metrót, melyik beruházó nyeri el a milliárdos autópálya-projektet, vagy épp ki újíthatja fel a gimnáziumot? És mi van, ha a nyertes visszatáncol? Súlyos kérdések, melyek közvetlenül csak kevesek életére vannak befolyással, közvetetten mégis mindenkit érintenek. (Bővebben lásd "A közbeszerzés mint árverés - Elméleti modellek és gyakorlati problémák" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Magyarországon évente a GDP 5-10 százalékának megfelelő összeget költenek el közbeszerzésekre, ami forintban kifejezve valahol 1200 és 2500 milliárd között lehet. Ekkora summánál már minden apró százalék tízmilliárdokat jelent, így nagyon nem mindegy, hogy mely cégek és milyen feltételekkel nyerik el a lehetőséget.