Pénzügyi Szemle online blog

A frank erősen túlértékelt, a forint alulértékelt a Big Mac index alapján.

A gazdasági válság kirobbanását követően, azaz a 2007-2011-es időszakban gyakran olvashattunk arról, hogy beköszöntött a devizaháborúk kora, azaz a saját devizával rendelkező országok igyekeztek leértékelni saját pénzüket, hogy ezzel szerezzenek előnyt a nemzetközi kereskedelemben. (Bővebben lásd "Alulértékelt a forint, túlértékelt a frank" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Emellett a svájci frank - melyet menekülődevizának kiáltottak ki - masszív felértékeléssel, az euró az adósságválságnak köszönhetően gyengüléssel, a kínai jüan pedig az Egyesült Államok felől érkező, leértékelést sürgető politikai nyomással hívta fel magára a figyelmet ugyanebben az időszakban.

A devizák tehát kulcsszerepet játszottak a válság utáni években - a forint szélsőséges kilengéseiről még nem is beszéltünk -, a viharos időszak pedig alaposan átrendezte az erőviszonyokat, legalábbis a The Economist által számolt Big Mac index szerint. (A Big Mac index lényege, hogy az egyes országokban egy azonos minőségű termék, jelesül a Big Mac szendvicsek árait összevetik dollárban mérve, így nyomon követhetők a helyi devizák dollárral szembeni árfolyam-változásai.)

Az ügyeskedők visszaszorításával küzdenének a drága benzin ellen.

A népharag gyakran megtalálja a spekulánsokat és befektetőket, pedig a fájó áralakulásért a legtöbbször nem is ők, hanem sokkal inkább a háttérben meghúzódó piaci folyamatok okolhatók. (Bővebben lásd "Ki a felelős a magas benzinárért?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A nagy elmozdulásoknak ugyanis a forint és az olaj piacán is jó okuk van, még akkor is, ha ezeket az okokat csupán kevesen ismerik. Az igazi okokat pedig gyakran túl népszerűtlen lenne a nyilvánosság elé tárni, sokkal egyszerűbb egy amúgy sem túl népszerű bűnbakot - azaz a spekulánsokat - előállítani.

A híradásokban gyakran hallhatjuk, hogy a forintgyengülés "jó", mert serkenti az exportot, ezáltal lökést ad a vállalati szektornak és növeli a foglalkoztatottságot. Másfelől viszont "rossz", mert a devizahiteleken veszteség képződik, ami a gazdaság szinte minden szereplőjének plusz kiadást jelent. Kérdés: akkor most a gyengülő, vagy az erősödő forint az érdekünk?

Az 1929-33-as gazdasági válságból az Egyesült Államok többek között a dollár leértékelésével tudott kikászálódni. A nemzeti deviza leértékelésének köszönhetően (1) sikerült kilépni a deflációs spirálból, (2) a kialakuló inflációnak köszönhetően csökkentek a reálbérek, ezáltal javult a vállalatok versenyképessége és nőtt az export, végül (3) az adósságok reálértéke is csökkent.

Mindez csupa pozitívum, nem csoda, hogy a gazdasági válságokat követően általában a kormányok üdvözlik a deviza leértékelődését. (A témáról bővebben lásd "Devalváció: egy lehetséges út válságok után" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A gazdasági válság 2008-as kirobbanását megelőző években a hitelállományok olyan mértékben bővültek Európában és Magyarországon, hogy csak idő kérdése volt az összeomlás. Az európai gazdaságpolitikusok a jövőben figyelemmel kísérik a hasonló "túlkapásokat" és időben figyelmeztetnek a veszélyre.

Európában létrejön egy "válságfigyelő mechanizmus", melynek keretében az Európai Bizottság szakemberei 10 gazdasági mutatót vizsgálnak majd, feltűnő egyensúlytalanságok után kutatva (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban). Minthogy minden válságnak vannak jól látható előjelei, ezek pedig tükröződnek a főbb makrogazdasági mutatókon, a gazdaságpolitikusok a jövőben felkészülhetnek majd a krízisekre, és megtehetik a szükséges lépéseket, hogy elejét vegyék a 2008-ashoz hasonló összeomlásoknak. Legalábbis elméletileg…

Lehetséges lett volna előre jelezni a gazdasági válságot? Felkészülhettünk volna a krízisre? Egyes vélemények szerint voltak jelek, a korábban bombaerős forint és a két kézzel szórt banki hitelek ugyanis előre jelezték a bajt.
Az elmúlt 40 év gazdasági válságait vizsgálva Pierre-Olivier Gourinchas és Maurice Obstfeld a Voxeu.org hasábjain közölt tanulmányukban (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban) arra a következtetésre jutnak, hogy a válságok hasonló előzményekkel bírnak, a két leggyakoribb előzmény pedig az adott ország devizájának felértékelődése, és a banki hitelezés felpörgése.