A gazdasági válság 2008-as kirobbanását megelőző években a hitelállományok olyan mértékben bővültek Európában és Magyarországon, hogy csak idő kérdése volt az összeomlás. Az európai gazdaságpolitikusok a jövőben figyelemmel kísérik a hasonló „túlkapásokat” és időben figyelmeztetnek a veszélyre.

Európában létrejön egy „válságfigyelő mechanizmus”, melynek keretében az Európai Bizottság szakemberei 10 gazdasági mutatót vizsgálnak majd, feltűnő egyensúlytalanságok után kutatva (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban). Minthogy minden válságnak vannak jól látható előjelei, ezek pedig tükröződnek a főbb makrogazdasági mutatókon, a gazdaságpolitikusok a jövőben felkészülhetnek majd a krízisekre, és megtehetik a szükséges lépéseket, hogy elejét vegyék a 2008-ashoz hasonló összeomlásoknak. Legalábbis elméletileg…

A kérdés természetesen az, hogy egy válság előtt látszik-e ezeken a mutatókon, hogy baj van. Minthogy a jelen krízis alapvetően egy hitelválság, érdemes első ízben a hitelállomány alakulását figyelő mutatót megvizsgálni. Nos, ez alapján - így utólag - világosan látszik, hogy az a fajta hitelállomány-bővülés, ami a 2008 előtti időszakot jellemezte, nem volt „normális”, és bőven megágyazott az immár évek óta tartó gazdasági válságnak.

Olaszországban és Görögországban például 2008-ban és az azt megelőző három évben a magánszektor – lakosság és vállalatok – átlagosan a GDP 10 százalékának megfelelő hitelt vett föl, míg Spanyolországban 25, Írországban pedig több mint 30 százalék volt ez a szám.

Gondoljunk csak bele, Írországban a lakosság és a vállalatok csak 2008-ban a GDP 40 (!) százalékának megfelelő hitelt vettek föl. Egyetlen év alatt. Ilyen mértékű hitelfelvétel törvényszerűen keserű kijózanodással és összeomlással jár, éppen úgy, mint ahogyan Magyarországon is szomorú véget ért a 2008-ban tetőfokára hágó svájcifrank-hitelezés.

A vizsgált tíz mutató a következő: folyó fizetési mérleg, nettó külföldi befektetések, reáleffektív devizaárfolyam, exportrészesedés, lakásár index, termékegységre jutó munkaköltség, privátszektor új hiteleinek volumene, privátszektor adósságállománya, államadósság, munkanélküliségi ráta.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Még alacsonyabb fizetések kellenek?

Elvándorló magyar koponyák és az EU


Fontos harc, amiben vesztésre állunk


Durva megszorítással is nyerő lehet a kormány

Látszott a forinton, hogy baj lesz?
______________________________________________________________