Pénzügyi Szemle online blog

Vannak népek, akik igénylik az állami gondoskodást, és vannak, akik nem kérnek belőle. Mi magyarok vajon melyik csoportba tartozunk?

Az amerikai elnökválasztási kampány felvet egy érdekes kérdést: lehet-e választást nyerni a kapitalizmus fellegvárában egy olyan politikával, mely az állami szerepvállalás erősítésére épít? (Bővebben lásd "Nem kell a nagyobb állam az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Barack Obama ugyanis pont ebbe az irányba igyekszik terelni az USA gazdaságát, az első elnöki ciklus során a százmilliárdos gazdaságélénkítő csomagok után következett a jelentős társadalmi vitát kavart egészségügyi reform (Obamacare), végül az adósságválság egy lehetséges megoldási javaslataként előkerül a magasabb jövedelműek adóinak emelése.

Még csak arról sem dönthetünk teljesen szabadon, hogy milyen kapitalizmust építünk Magyarországon.

Sokféle kapitalizmus van, még akkor is, ha az államszocializmusból kiépített kínai rendszert nem is vesszük figyelembe. A liberális demokráciákban látható két véglet az amerikai liberális piacgazdaság, illetve a skandináv államokban jellemző koordinált piacgazdaság. A politológiai és közgazdasági szakirodalom szerint mind a két típus életképes, képes magas életszínvonalat és dinamikus növekedést biztosítani - de természetesen vannak eltérések közöttük. (Bővebben lásd "Melyik kapitalizmust válasszuk?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Három kutató, Daron Acemoglu, James A. Robinson és Thierry Verdier a kapitalizmus-típusok innováció terén megfigyelhető eltéréseiről írt tanulmányt. Szerintük az amerikai modell sikeresebb a radikális újítások terén (szoftveripar, biotechnológia, félvezetőgyártás), míg a skandináv megközelítésű államokban erősebb az "inkrementális" innováció, az újítások továbbfejlesztése (gépipar, tartós fogyasztási cikkek, közlekedésipar). Az is eltérés, hogy a koordinált piacgazdaság biztosabb és kiegyenlítettebb szociális feltételeket teremt, mint liberális társa.

Az egykori kommunista blokk országai nagyjából két évtizeddel ezelőtt kezdtek el áttérni a kapitalista rendszerekre. Mit lehetett tanulni ezekből az átmenetekből - erre a kérdésre ad választ Andrei Shleifer, orosz születésű amerikai közgazdász, a Harvard tanára.

Shleifer Seven things I learned about transition from communism című cikkében hét pontban foglalja össze az átmenettel kapcsolatos tapasztalatait (lásd a jobb hasábban A piacgazdasági átmenet hét tanulsága című bejegyzésünket). A közgazdász szerint bár már viszonylag kevés kommunista rendszerű ország van, de a lista és a tapasztalatok hasznosak lehetnek a túlzott állami jelenlétet levetkőzni szándékozó államoknak is.

A szabadpiaci kapitalizmusnál egyelőre nem találták ki jobb rendszert. A kritikák egy része abból adódhat, hogy a kritikusok ugyan "szabad piacról" beszélnek, de a korrupt, "haverok kapitalizmusára" gondolnak. Alan Greenspan gondolatai.

Ellenőrzött kísérletekre nemigen van mód a közgazdaságtudomány területén, de a Kelet- és Nyugat-Németország közötti, a II. Világháborút követő versenyfutás csaknem ilyennek volt tekinthető. A végeredmény a berlini fal leomlása után lett látható: a szovjet rendszert követő keleten a gazdaság teljesítőképessége a nyugati harmadára esett vissza - ezzel a párhuzammal kezdi Meddle with the market at your peril című elgondolkodtató írását a Financial Times-ban Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) egykori legendás elnöke.