Pénzügyi Szemle online blog

A fejlett gazdaságokban a II. világháború óta nem voltak olyan magas szinten az államadósságok, mint most. Az adóssághegyet le kell építeni, ez nem is kérdés, az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ennek mely módját választják az államok.

Több lehetséges út is kínálkozik ugyanis: csődbe lehet menni (ez a görög út), tartós megszorításokkal lehet operálni (ez a magyar út), tartósan magas gazdasági növekedéssel ki lehet nőni az adósságot vagy épp egyszeri hirtelen leértékelést és inflációt lehet bejelenteni (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Van azonban egy ötödik módja is az adósságok leépítésének, ez pedig a pénzügyi elnyomás - financial repression -, melynek lényege, hogy az infláció éveken/évtizedeken keresztül magasabb a bankbetétek és állampapírok kamatánál, aminek köszönhetően a megtakarítók reálértékben folyamatosan veszteséget szenvednek el.

A válságok minden esetben megújulást hoznak, de kérdéses, hogy ezek a változások jó vagy rossz irányba mutatnak. Európa a megszorítások korát éli, a "szorítsunk meg minden áron" irányvonal azonban hosszú távon káros. Ez a megállapítás Magyarország számára is figyelmeztető lehet.

2011 decemberében az európai vezetők megegyeztek arról, hogy megerősítik/megszigorítják a költségvetési hiányokra és államadósságokra vonatkozó eddigi szabályokat, azaz a Stabilitási és Növekedési Paktum már jól ismert, 3 százalékos deficitre és 60 százalékos GDP-arányos adósságra vonatkozó rendelkezéseit (bővebben lásd "Érdemes szigorítani a Stabilitási és Növekedési Paktumot? " című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az elv érthető, szigorú szabályokkal meg kell kötni a gyakran felelőtlenül költekező politikusok kezét, hogy a jövőben ne alakulhassanak ki olyan súlyos válságok, mint a mostani.

Nagyon nem mindegy, melyik közgazdász-csapatnak hisznek a politikusok, a javasolt kúrák ugyanis teljesen eltérnek egymástól, és mindenki csak tippelhet, melyik a helyes.

A közgazdászok mindig hajlamosak voltak egymás tantételeit totális tévedésnek minősíteni, de olyat már rég lehetett látni, amit manapság. A világ nagy gazdasági centrumai ugyanis mind évtizedek óta nem tapasztalt nehézségekkel állnak szemben, a szakértők pedig egymással teljesen ellentétes recepteket javasolnak ezek leküzdésére (ezzel kapcsolatos cikkünket lásd a jobb hasábban).

Olyan kardinális kérdésekben nincs egyetértés, mint hogy megszorítani, vagy épp ellenkezőleg, élénkíteni kell a kormányoknak? Hogy meddig maradjanak fenn az alacsony alapkamatok? Hogy érdemes-e együtt tartani az eurózónát, vagy sem? Vagy egy nagyon konkrét esetet kiemelve: hogy Görögországnak maradnia kell-e az eurótérségben, vagy elhagynia azt?

Európa az adósságválságok korát éli, amikor a kormányoknak szigorú költségvetési politikát kell folytatniuk, adót emelni és kiadást csökkenteni. De vajon hogyan várható el a politikusoktól a fokozott szigor, ha ezzel épp saját újraválasztásukat kockáztatják? Hát mondjuk úgy, ha nem is.

Az általános vélekedés szerint a politikusok azért vonakodnak "rendbe tenni" a költségvetést és lefaragni az államadósságot, mert a szükséges megszorítások - adóemelés, kiadáscsökkentés - olyan mértékben rontanák népszerűségüket, ami a soron következő választáson törvényszerűen súlyos vereséggel jár.

Alberto F. Alesina, Dorian Carloni és Giampaolo Lecce ugyanakkor kimutatták (lásd Választási győzelmet hoz a fiskális konszolidáció? című cikkünket a jobb oldali hasábban), hogy ez a vélekedés abszolút alaptalan.