Pénzügyi Szemle online blog

Most akkor mekkora a fiatalok munkanélküliségi rátája? 50 százalék, vagy 15-20 százalék?

"A spanyol és görög fiatalok körében mért munkanélküliség 50 százalékra emelkedett!" - ezzel a hírrel az elmúlt hónapokban több ízben is találkozhattunk, és joggal érezhettük, hogy a fiatalok tömeges munkanélküliségének talán még a jelen válságnál is súlyosabb társadalmi/gazdasági hatásai lehetnek hosszú távon. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes ugyanakkor a számok mögé nézni - hangsúlyozza Steven Hill, közgazdász -, az 50 százalék ugyanis egy torz statisztika eredménye, a valós munkanélküliségi adatok pedig valójában 15-20 százalék körül mozognak az említett országokban.

A magasabb minimálbér enyhíthetne a jövedelmi különbségeken, növelhetné a GDP-t és plusz munkahelyeket teremthetne. De azért csak óvatosan…

A jelenlegi óránkénti 7,25 dollárról 2014-re három lépésben 9,80 dollárra emelnék a minimálbért az Egyesült Államokban. A lépés mintegy 28 millió amerikai dolgozót érintene, akik ez alatt az időszak alatt összesen 40 milliárd dollárnyi plusz fizetést kapnának. (Bővebben lásd "Érdemes emelni a minimálbért?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy kutatás szerint a lépéssel csökkenthető lenne a lassan nyomasztóvá váló szakadék a gazdagok és a szegények között, nem mellékesen növekedne a GDP, és létrejönne legalább 100 ezer új munkahely.

Nem csak olyan munkát érdemes csinálni, ami élvezetes és szórakoztató.

Az iskolák nagy többségében olyan világképet adnak át a fiataloknak, amely az egész társadalomra veszélyes - legalábbis így látja az ismert amerikai konzervatív gondolkodó, Thomas Sowell, aki szokásához híven újra felettébb újszerű írással jelentkezett. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A Stanford University oktatója azután kezdett el lamentálni, hogy egy neves egyetemi tudós kifejtette neki: szerinte az alacsony jövedelmű fiatalok legfontosabb célkitűzésének annak kell lenni, hogy "értelmes munkát" ("meaningful work") találjanak maguknak. Sowell szerint ez a nézet nagyon elterjedt az amerikai intellektuális elit körében, miközben mind a társadalomra, mind pedig a fiatalokra kontraproduktív hatással van.

Történelmi példák azt mutatják, hogy a parlamenti/elnöki választások végkimenetelét elsősorban a megelőző 6-12 hónap gazdasági, munkaerőpiaci trendje határozza meg. Azaz, nem az a fontos, hogy a gazdaság kitűnő állapotban legyen, hanem az, hogy a tendencia kedvező legyen.

A Moody's Analytics által készített elemzés az amerikai elnökválasztásokat veszi górcső alá, szemléletes példaként pedig felidézi a 2000-es eseményeket, amikor is a 3,9 százalékos munkanélküliség és a kitűnő állapotban lévő gazdaság ellenére a Bill Clinton politikáját folytatni kívánó Al Gore veszített George W. Bush republikánus jelölttel szemben. Ehhez a Moody's szerint elegendő volt az, hogy a 2000-es év tavaszától megtört a munkaerőpiac kedvező trendje, és a korábbi rendkívül kedvező kép - ha lassan is, de - egyre borúsabbá vált. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Ezzel szemben a 2004-es választásokon George W. Bush-t a 2000-esnél magasabb, 5,5 százalékos munkanélküliség és gyengébb lábakon álló gazdaság mellett újraválasztották, köszönhetően annak, hogy a tendenciák 2004 elejétől már a határozott javulás jeleit mutatták.

A gazdasági válság egyik legsúlyosabb problémája a hosszú távú munkanélküliség megugrása, az igazi tragédia ugyanakkor nem a munkanélküli segélyekre költött pénzekben és a költségvetésre nehezedő terhek emelkedésében keresendő.

Az igazi tragédia az, hogy a tartós munkanélküli lét életeket, egész családokat tehet tönkre, ez pedig hosszú távon a társadalom számára is jelentős plusz költséget jelent. Dean Baker és Kevin Hassett, a CEPR és az AEI kutatóintézetek szakemberei éppen ezért az amerikai kormányzat egyik legfontosabb feladatának a hosszú távú munkanélküliség elleni harcot tekintik. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Néhány érdekes statisztika: az Egyesült Államokban a hosszú távú, azaz hat hónapnál hosszabb munkanélküliség a válság előtti 0,8 százalékos szintről 2010-ben 4,2 százalékra, sőt ha az időközben inaktívvá válókat is figyelembe vesszük, akkor 6,0 százalék fölé ugrott. Az 50 és 61 év közötti tartós munkanélkülieknek alig 9 százalék, a 62 év fölöttieknek pedig mindössze 6 százaléknyi esélyük van arra, hogy munkát találjanak.