Pénzügyi Szemle online blog

Ha azt szeretnénk, hogy kevesebb legyen a rokkantnyugdíjas, akkor az oktatást kell fejleszteni és ki kell nyitni a határokat.

A rokkantnyugdíjasok száma és aránya egyre növekszik, ami jelentős plusz terhet ró a költségvetésekre. Mindez már nem csak Magyarországon okoz komoly fejtörést a gazdaságpolitikusoknak - hazánkban több mint 800 ezer rokkantnyugdíjas él, azaz a társadalom megközelítőleg 8 százaléka -, hanem az Egyesült Államokban is, ahol bár az országos átlag 6 százalékos, de vannak államok, ahol a munkaképes korú lakosság több mint 10 százaléka részesül valamilyen rokkantsági ellátásban. (Bővebben lásd "Tanulással a kevesebb rokkantnyugdíjasért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jövő minden bizonnyal a nyugdíjrendszerekre nehezedő nyomás erősödését hozza majd, ami a munkaképes korú, ám valamely bizonyított okból mégis munkaképtelen lakosság számára komoly kockázatot hordoz. Eljöhet ugyanis az idő, amikor az államok jelentősen megszigorítják a nyugdíjrendszereket, ami könnyen jelentheti azt, hogy a rokkantnyugdíjasok egy jelentős része a támogatást részben vagy egészében elveszíti. Erre érdemes már jó előre felkészülni, és megvizsgálni egyrészt, hogy mi lehet az oka a rokkantnyugdíjasok ilyen magas arányának, továbbá hogy mit lehet tenni a kilátások javítása érdekében.

Minden tizedik magyar tartós fogyatékkal vagy betegséggel él, és mint ilyen gyakorlatilag semmi esélye munkát találni. Pedig enélkül nem nagyon van kiút a válságból.

Magyarországon a rendszerváltozás idején az állások tömeges megszüntetésekor egyfajta társadalmi konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy aki elvesztette a munkáját és nincs sok esélye máshol elhelyezkedni, azt leszázalékolta az orvos. A meg nem erősített legendák szerint a társadalmi, politikai, gazdasági váltásba valóban belerokkant tömegeken felül ez is szerepet játszott abban, hogy a sok százezer rokkantnyugdíjas országa lettünk (lásd erről szóló "Rokkantság, munkanélküliség, foglalkoztatás" című írásunkat a jobb hasábban).

Több mint két évtizeddel vagyunk a rendszerváltás után, a helyzet azonban még mindig elkeserítő: vagy azért, mert nagyon rossz a lakosság fizikai-mentális állapota, vagy azért, mert még mindig sokan így reagálnak (reagálhatnak) az állástalanságra.