Az eurózóna szépen lassan kettéválik „jófiúkra" - németek, hollandok -, akik mindent megtesznek a költségvetési hiány lefaragása érdekében, és „rosszfiúkra" - franciák, görögök -, akik nagyon úgy tűnik, hogy nem kérnek a megszorítások politikájából.

Érdekesség ugyanakkor, hogy pont azok kardoskodnak leginkább a költségvetési fegyelem mellett, akik egyébként megtehetnék, hogy költsenek és felpörgessék az eurózóna gazdaságát. Az első számú mintaország ilyen szempontból Hollandia. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Hollandiában április végén kormányválság robban ki, miután elfogyott az újabb megszorításokhoz szükséges politikai támogatás. A kormányfő lemondott, a hitelminősítők pedig kilátásba helyezték az elsőrangú, azaz „AAA" minősítés elvesztését. Az ellenzék ekkor olyat tett, ami még a lemondását frissen bejelentő kormányfőt, Mark Ruttét is meglepte: mégiscsak támogatását adta a csomaghoz, amelyet végrehajtva a tervek szerint jövőre elérhető lesz a bűvös 3,0 százalékos deficitcél.

Hollandiának ugyanakkor a kötvénypiac szerint semmi szüksége a további megszorításokra. A 10 éves állampapír hozam jelenleg 2,2 százalék közelében ingadozik, ami szilárd befektetői bizalmat tükröz, és bőven fenntartható adósságpályát jelez. A gazdaság ezzel szemben idén a várakozások szerint 0,5 százalékkal zsugorodhat, a 2009 elején még 3,0 százalékos munkanélküliség pedig mára 5,0 százalékra emelkedett.

Simon Wren-Lewis, az Oxford University közgazdász professzora a holland történések alapján egyenesen azt javasolja, hogy az eurózóna legstabilabb kötvénypiacaival bíró országai - Hollandia, Németország, Ausztria, Finnország - hagyjanak fel a költségvetési szigorral, és egy-egy növekedésösztönző csomag bejelentésével pörgessék fel Európa gazdaságát.

Ha így tennének, akkor a jelenleg kilátástalan helyzetben lévő görögök, spanyolok vagy épp olaszok is levegőhöz juthatnának, a gond csak az, hogy egyelőre pont a „jófiúk" azok, akik hallani sem akarnak a költségvetési fegyelem feladásáról...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nagy bajban a friss diplomások

A nyugdíjemelés a csodaszer?

Itt a német ellentámadás

Magyar recept: orvos helyett segély

Államcsőd: a hiba az ön készülékében van

Így menekülhet meg Európa
______________________________________________________________