Pénzügyi Szemle online blog

A világ jegybankjai az infláció helyett a gazdasági növekedésre koncentrálhatnak a jövőben, a feltörekvő országokban azonban bezavar a devizaárfolyam.

Egyre többen egyre többet beszélnek arról, hogy a jegybankokban a korábbi inflációs célkövetés rendszerét elsöpörte a válság, és szinte biztosnak tűnik, hogy a régi rendszerhez nincs visszaút. A jövő jegybankjait új célok és új eszközök jellemzik majd, melyek a remények szerint jobban illeszkednek a megváltozott gazdasági rendhez. (Bővebben lásd "Tartós paradigmaváltás a jegybanki politikákban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett világ központi bankjainak célja például egyre inkább úgy tűnik, hogy a nominális GDP - reál GDP plusz infláció - növekedési ütemének stabil szinten tartása lesz. Egy 2,0 százalékos infláció és 3,0 százalékos reálgazdasági növekedés mellett hosszú távon a nominális GDP-re vonatkozó 5,0 százalékos cél tűnik reálisnak. Azaz ha a gazdaság nominális növekedési üteme ettől elmarad, akkor a jegybank minden eszközzel - nem csak a kamattal - igyekszik majd élénkíteni, tartósan 5,0 százalék feletti bővülés esetén pedig hűteni.

A közgazdászok amit csak lehetett, elszámoltak az elmúlt öt évben.

"Miért nem látta senki a közelgő válságot?" - kérdezte II. Erzsébet brit királynő még 2008-ban a London School of Economics közgazdászait. És hogyan lehet az, hogy a "szakma" jócskán túlbecsülte a 2011-12-re jósolt gazdasági növekedéseket Európában? Miközben ugyanis az üveggömbök mindkét évre 2-2,5 százalékos növekedést jósoltak, addig az eredmény stagnálás/recesszió lett. (Bővebben lásd "Miben tévedtek a közgazdászok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdasági modellek alaposan felsültek a válság előtt és alatt is, ami felveti a kérdést: van-e egyáltalán értelme a gazdasági tervezésnek egy olyan világban, ahol akár egy-két hónap alatt alapjaiban változhatnak meg a feltételek.

Nincs kereslet és magas az államadósság? A megoldás az unortodox gazdaságpolitika! - nem a magyar nemzetgazdasági minisztert idéztük, hanem Richard Wood közgazdászt, aki az ortodox receptekkel való szakítást ajánlja az európai válság leküzdéséhez.

Wood most megjelent könyvének rövid kivonatát a VoxEU portál közli. Eszerint a lényeg a gazdasági növekedés adósságnövekedés nélküli beindítása. (Bővebben lásd "Unortodox gazdaságpolitika - A megoldás Európa gondjaira" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az érvek a következők:

- a konvencionális kötvényalapú finanszírozás növeli az adósságot és ezáltal a pénzügyi sebezhetőséget és kitettséget,

- a megszorítások csökkentik a keresletet, a kibocsátást és a foglalkoztatottságot, és az adóbevételek visszafogásával emelik az adósságot,

- a periféria országaiban a monetáris politikának feladata a hozamok csökkentése, de a pótlólagos pénzkibocsátás nem éri el a reálgazdaság szintjét,

- a gazdaságpolitikának úgy kell növekedést generálnia, hogy nem növeli az adósságot és az inflációt.

A válság hatására a jegybankoknak is változniuk kell, rugalmas, hatékony és új célokat követő központi bankokat hozhat a jövő.

A központi bankok alaposan kivették a részüket a válságkezelésből, ami több, kissé talán konzervatívnak mondható kommentár szerint rendhagyó esetnek számít. Az eddigi jegybanki gyakorlatnak azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy változnia kell, azaz a jövő jegybankjaira jóval aktívabb gazdaságpolitikai szerep hárulhat - az adósságkezelésben is -, mint a válság előtti évtizedekben. (Bővebben lásd "Új célok kellenek a monetáris politikában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jeffrey Frankel, a Harvard professzora hangsúlyozza, hogy az elmúlt száz évben a jegybankok szerepe és eszköztára több ízben is változott. Volt idő, mikor a központi bankok az arany árfolyamára koncentráltak, megint máskor a devizaárfolyamot, majd az inflációt igyekeztek menedzselni. A legtöbb helyen a cél jelenleg az, hogy az infláció egy bizonyos előre meghatározott érték alatt, vagy ennek közelében maradjon.

Besegíthetnek a központi bankok az adósságcsökkentésbe, vagy őrködjenek csak az infláció felett?

A jegybankok szerepe a válságot megelőző évtizedekben az volt, hogy őrködjenek az infláció felett, és esetleg mellérendelt célként igyekezzenek hozzájárulni a gazdasági növekedés élénkítéséhez. Ma ezzel szemben az infláció nem jelent gondot - hogy is jelenthetne, mikor mindenki tartalékol és senki sem fogyaszt -, a gazdasági növekedések pedig épp az első számú gazdasági közellenség, az államadósságok miatt akadoznak. (Bővebben lásd "Új, lazább jegybanki politikára van szükség" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Logikus következtetés, hogy az eddigi konzervatív jegybanki hozzáállást váltsa föl egy jóval lazább szemlélet, és a központi bankok is segítsenek be az adóssághegyek leépítésébe - hangsúlyozza Simon Wren-Lewis, az Oxford University professzora.