Az IMF-nek és az EU-nak sem sikerül eltalálnia, mi lesz Magyarországon. Sőt.

Magyarország EU-s vitáinak nagy része arra vezethető vissza, hogy külföldön és a banki központokban máshogy prognosztizálják a jövő gazdasági eseményeit, mint Budapesten (az ÁSZ elnökének erről szóló, "Gondolatok a költségvetési terv makrogazdasági feltételrendszeréről" című elemzését lásd a jobb hasábban).

Nagyon sok múlik az előrejelzéseken, ezek alapozzák meg például azt is, hogy Magyarország továbbra is túlzottdeficit-eljárás alatt áll – miközben tavaly soha nem látott plusz hozott össze a magyar büdzsé. Igaz, ezek egy jelentős része egyszeri tételekre volt visszavezethető – ezt nem is kérdőjelezi meg senki sem -, de azzal kapcsolatban már nem ennyire egyértelmű a kép, hogy mi lesz az idén, jövőre, illetve az azt követő években.

Hasznos lehet ezért megnézni, hogy vajon melyik előrejelző intézmény, központ mennyire pontosan látta előre a magyar fejleményeket, mondjuk, 2011-ben. Érdekes kép rajzolódik ki a prognózisok egymás, illetve a tényszámok mellé állításával.

Az előrejelzések pontossága a GDP-vel kapcsolatban a legkedvezőbb, pontatlanságuk pedig az államháztartás hiánya esetében volt a legnagyobb. A prognózisok szinte mindegyike túl optimista volt tavasszal, az év végén azonban túl pesszimista. A közpolitikai szempontból kiemelkedő fontosságú államháztartási egyenleget legjobban a kormány és az MNB találta el, az egyik legpontatlanabb előrejelzést pedig az IMF adta.

Az mindenképp elgondolkodtató, hogy a kormány előrejelzései bőven nem voltak a legrosszabbak között. Ebben nyilvánvalóan szerepe van annak, hogy a kormányzatnak nagy apparátusa van, illetve hogy a kormány nem csak prognosztizál, hanem például az államháztartási egyenleg szintjén alakítója is a folyamatoknak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Mi lesz, ha kilépnek a görögök?

Nagy bajban a friss diplomások