A kormány várakozásai szerint jövőre megtörhet a 16 éves átok, és a japán gazdaság végre valahára kikászálódhat a deflációs spirálból.

Az elemzők 2013-ban 0,2 százalékos inflációval, és 1,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami azt jelenti, hogy a másfél évtizedes deflációs dagonyát követően Japán ismét egészséges növekedési pályára léphet. Az üveggömbök 2014-ben már 0,5 százalékos inflációt jósolnak, azaz ha minden igaz, nem egyszeri inflációs évről van szó. (Bővebben lásd "Japán: deflációból ki, adósságválságba be" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

(A defláció, azaz az árak tartós csökkenése azért veszélyes, mert hosszú évekre leállítja a gazdasági növekedést, hiszen ha az árak lefelé tartanak, akkor nem érdemes vásárolni, beruházni, fejleszteni.)

És hogy ez miért érdekes? Japán az 1980-as években korábban soha nem látott gazdasági fellendülést élt át, a gazdaság szárnyalt, a tőzsde valósággal felrobbant, és a hitelboomnak köszönhetően az ingatlanárak elszálltak. A történet azonban szomorú véget ért, kiderült ugyanis, hogy jókora légvár, azaz gazdasági buborék épült Japánban, ami az 1990-es évek elején ki is durrant.

Amilyen gyors volt a fellendülés, olyan hirtelen indult meg a lejtőn a teljes gazdaság, az ingatlanárak és a tőzsde összeomlottak, hemzsegtek a rossz hitelek, a gazdaság recesszióba süllyedt, amit hosszú évekig elhúzódó hitelleépítés, hitelundor, stagnáló gazdaság és defláció követett.

Mindez 16 éve kezdődött, és ha hinni lehet a híreknek, akkor valamikor most, azaz másfél évtizeddel később kezd ismét egészséges képet festeni a japán gazdaság. Mindez azért is aggasztó, mert az eurózónában hasonló, bár intenzitásában azért a japántól elmaradó hitelbuborékot fájtak, azaz félő, hogy ha nem is másfél évtizedig, de azért jó néhány évig Európa is a stagnáló gazdaságra, sőt egyes országokban még akár deflációra is lehet számítani.

Egy hitelbuborék sajnos csak hosszú évek alatt ereszt le teljesen, ezt a devizahitelek bedőlését követően Magyarországon is kénytelenek vagyunk megtapasztalni…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért buktuk be a frankhiteleket

Adózzanak többet a cégvezetők?

Mindent felboríthatnak a nyugdíjasok

Emeljük meg a minimálbért!


Börtönbe a csaló bankárokkal?


Veszélyben a közalkalmazotti nyugdíjak?