A nemzetközi sajtóban szinte divat lett rettegni az iráni olajembargótól. A konfliktus miatt az olaj világpiaci ára elszállhat, a benzinár az egekbe szökhet, a gazdaságok pedig ismét recesszióba zuhanhatnak. Vagy nem?

Jobb félni, mint megijedni, ez kétségtelen, James D. Hamilton, a University of California közgazdász professzora ugyanakkor egy érdekes elemzés kapcsán rámutat, hogy egyelőre semmi okunk a pánikra (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

A professzor azt vizsgálta, hogy az amerikai gazdaság hogyan reagált a korábbi olajár-sokkokra, következtetésként pedig arra jutott, hogy a lakosság gyorsan és hatékonyan alkalmazkodik a magasabb benzin- és energiaárakhoz, így a gazdasági katasztrófa még egy hirtelen olajár-robbanás esetén is jó eséllyel elmaradna.

2002 és 2008 között például az olaj átlagára négyszeresére, az átlagos benzinár pedig majd' háromszorosára emelkedett az Egyesült Államokban, miközben a lakossági fogyasztáson belül ezen tételek részaránya a 2002-ben mért 4,5 százalékról mindössze 7 százalékra ment föl. Az amerikai lakosság tehát a 2008-as csúcson, 140 dolláros olajár és gallononkénti 4,4 dolláros benzinár mellett a jövedelmének 7 százalékát költötte gázra/olajra/benzinre, amely szám közel sem riasztó.

Egyre takarékosabb a lakosság

A vizsgált mutató egyébiránt – amely jelenleg 5,5-nél áll - az elmúlt 50 évben megnyugtató tendenciát mutatott, a 60-as 70-es években mért átlag 8 százalékról ugyanis az elmúlt tíz év átlagában 5-6 százalékra süllyedt, ami azt jelzi, hogy az amerikai lakosság megtanult takarékoskodni.

Ez a folyamat az autógyártók kínálatán is látszik. Az értékesítési adatokból kiolvasható, hogy az elmúlt évtizedekben a legendásan gazdaságtalan „üzemagyagfaló" személyautókat gyártó Detroit mára áttért egy sokkal inkább takarékosabb termékmixre, ami szakemberek szerint a magas olajár miatt megváltozott fogyasztói szokásokra vezethető vissza.

Ha ezek a tendenciák folytatódnak, és a gazdaság energiafüggősége tovább csökken, akkor a jövőben még kevesebb okunk lesz pánikba esni az olajár megugrása láttán.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nagyon európai, mégis populista

Célkeresztben a külföldön adózók

Mitől lesznek jók az egyetemeink?

Hurkot tett a saját nyakára az EU?

Jó adottságok, gyászos rögvalóság

Mindent bezsebelnek a gazdagok
___________________________________________________________