Pénzügyi Szemle online blog

Megvan, mit nézett el alaposan az IMF, amikor megszorítást javasolt az európai országoknak.

Korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az IMF alapos hibát vétett a válság során, miután alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását. A szakemberek ugyanis úgy számoltak, hogy az eurózónának megéri ragaszkodni a megszorításokhoz, miután 1 százaléknyi adóemelés vagy kiadáscsökkentés "mindössze" 0,5 százalékkal csökkenti a GDP-t. Ezzel szemben kiderült, hogy a negatív hatás a valóságban nem 0,5, hanem 1,3, azaz egy 1 százalékos megszorítás valójában 1,3 százalékkal rontott a nemzeti összterméken. (Bővebben lásd "Ezért tévedett az IMF" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De vajon hogyan tévedhetett ekkorát az IMF, és hogyan adhatott olyan tanácsot az eurózónának, ami hosszú elnyújtott stagnálást, a dél-európai országokban pedig mély recessziót okozott?

Kiderült, hogy hibás modell alapján dolgozott és adott tanácsokat éveken át a Valutaalap.

Egy tipikus és elég leegyszerűsítő gazdaságpolitikai "leosztás" szerint világunk azért nem a létező világok legjobbika, mert a választóik fogságába esett nemzeti kormányok nem elég bátrak ahhoz, hogy a bölcs nemzetközi szervezetek tanácsait követve kijussanak a válságból. Na de mi van akkor, ha a kapott nemzetközi tanács egyszerűen rossz? (Bővebben lásd "Az IMF és a költségvetési szigor: ideje újragondolni!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Felmerül természetesen a kérdés, hogy mit jelent a "rossz" ebben a kontextusban, de az bizonyos, hogy ha a tanácsadáshoz használt modell téves, akkor jó eséllyel téves a javasolt gyógyszer is. Na valami ilyen történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi kongresszusán, ahol az IMF beismerte, hogy mindeddig alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását.

Túlköltekezés, rosszul használt EU-s pénzek, adósságátvállalás és betartalékolt IMF-hitel - íme pár ok a magyar adósság nyomasztó megugrására.

Magyarországon az állami szférán belül mind a központi kormányzat, mind pedig az önkormányzati alrendszer el van adósodva, mégpedig elég jelentős mértékben. De tételesen mi vezetett az adósság megugrásához? Melyek voltak azok a strukturális okok, esetleg téves döntések, amik ide vezettek? (Lásd Domokos László cikkét "Az adósság elleni harc és az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai" címmel a jobb hasábban).

Az elemzés alapját az Állami Számvevőszék jelentései adják, amelyek tényszerűen veszik sorba az adatokat: a központi államadósság emelkedését részekre bontották, és azt egy-egy gazdaságpolitikai döntéshez, eseményhez kötik. Eszerint az államháztartás központi alrendszerének adóssága 2006-tól 2011-ig 64,2%-kal nőtt, és elérte a 20 955,5 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt több mint 8 ezer milliárd forint volt az emelkedés. Egy évben 250 munkanappal számolva azt lehet mondani, hogy naponta több mint 5 milliárd forinttal többet költött a magyar állam, mint amennyi bevétele volt. Már ez is elég szemléletes, de még riasztóbb, hogy munkaóránként 700 millió forint volt a többletkiadás.

Nem lehet olcsó hitelekkel kiegyenlíteni a társadalmon belüli jövedelmi különbségeket.

A társadalmon belül jelentősek a jövedelmi különbségek, a gazdagok nagyon gazdagok, a középrétegek jövedelme inkább stagnál. Jó lenne a választásokat megnyerni, felpörgetni a fogyasztást és a lakásépítéseket, hogy munkahelyteremtés és GDP-növekedés legyen, és mindezt úgy, hogy lehetőleg a gazdagokat ne adóztassuk, mert azért azt mégse illik. Kérdés, hogy miként oldható meg a feladvány, természetesen minél egyszerűbben. (Bővebben lásd "Jövedelmi különbség, mint a válság kiváltó oka" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A választ az USA gazdasági vezetőinek kellett megtalálniuk nem sokkal az ezredfordulót követően, és minthogy a világ egyik legkreatívabb közgazdász csapatáról van szó, nem is okoztak csalódást. Azt ugyanakkor nem vették számításba, hogy a remek ötlet alig több mint fél évtizeddel később romba fogja dönteni a világgazdaságot.

A Valutaalap hitelmegállapodásai nem mentesek a politikai és gazdasági érdekektől.

A krízis 2007-es kirobbanását követően a Valutaalap egyre aktívabb szerepet vállalt a válságkezelésben, a görög, portugál vagy ír mentőcsomagok finanszírozása mellett többek között segítséget nyújtott Magyarországnak, Romániának, Izlandnak, vagy épp Ukrajnának. Az elmúlt öt évben a Valutaalap több mint 300 milliárd dollárnyi hitelt hagyott jóvá a tagországoknak, amely summával komoly szerepet játszott a válsághullámok csillapításában. (Bővebben lásd "IMF: hitelezés politikai érdekek mentén?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szervezet válságkezelése a korábbi gyakorlattól eltérően már nem csupán a rövid távú pénzügyi segítségre korlátozódott, az IMF mind a hitelkonstrukciók, mind a pénzügyi tűzerő tekintetében előrelépett.