Pénzügyi Szemle online blog

Hajlandók lennénk 0 százalékos kamaton kölcsön adni a pénzünket az államnak? Összefogni? Egymást segíteni?

Vagy hajlandók lennénk szó nélkül finanszírozni a GDP 200 százalékát is meghaladó államadósságot, és hallgatólagosan azt is vállalni, hogy csakis a legszélsőségesebb esetekben kérjük vissza a pénzünket? Megtennénk, hogy ha külföldön dolgozunk, akkor ingyen és bérmentve jelentést írunk az adott ország vagy vállalat gazdasági sajátosságairól, ezzel is segítve Magyarország felemelkedését? Vállalnánk, hogy minden sérelmünket félretéve összedolgozunk egymással - politikusok, közalkalmazottak, versenyszféra, mindenki… -, és az előttünk lebegő egyetlen cél az, hogy az országunknak jó legyen? (Bővebben lásd "A piac önmagában nem képes megoldani közgazdasági problémákat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A kérdéseket hosszan lehetne még sorolni, a válaszok azonban vélhetően ugyanazok lennének, vagyis egy óriási "nem". A történet alapjául szolgáló ország és annak lakói ugyanakkor nem valamely mesekönyv lapjairól származnak, hanem Japánból, az időpont pedig nem egy évezredekkel ezelőtti elvakult társadalmi rendből való, hanem a közelmúltból.

A pesszimisták szerint Európa gazdaságilag elveszít egy egész évtizedet - hogyan fogják ezt elviselni az évek óta munkanélküli és egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő tömegek?

Az eurózóna benne ragadt a gazdasági mocsárban, és egyelőre semmi remény arra, hogy visszatérjenek a stabil növekedéssel jellemezhető békeévek: az államok megszorítani kényszerülnek, a jegybank éppen csak annyira segít, hogy ne omoljon össze a rendszer, a bankrendszer gyenge, és ráadásul még az euró is erősödik - ez részben ugyancsak a jegybank köszönhető, aki nem kíván részt venni a globális devizagyengítő versenyben -, ami a maradék reménysugárnak tekinthető exportot is hazavághatja. (Bővebben lásd "Megtalálja-e Európa az elveszített évtizedet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Barry Eichengreen, a Berkeley professzora szerint minden jel arra mutat, hogy Európa 2008 és 2018 között elveszíthet egy egész évtizedet, éppen úgy, ahogyan azt például a japánok megtapasztalták az 1990-es években.

Nem kell félni a chips-adótól, máshol sokkal durvábban lépnek fel a túlsúlyosakkal és elhízással szemben.

Japánban van a legkevesebb elhízott ember, így érdemes megnézni, hogyan csinálják. Hát többek között masszív állami beavatkozással. Mi a titkuk? Noah Smith, a The Atlantic publicistája szerint három tényezőt kell figyelembe venni:

A kormány várakozásai szerint jövőre megtörhet a 16 éves átok, és a japán gazdaság végre valahára kikászálódhat a deflációs spirálból.

Az elemzők 2013-ban 0,2 százalékos inflációval, és 1,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami azt jelenti, hogy a másfél évtizedes deflációs dagonyát követően Japán ismét egészséges növekedési pályára léphet. Az üveggömbök 2014-ben már 0,5 százalékos inflációt jósolnak, azaz ha minden igaz, nem egyszeri inflációs évről van szó. (Bővebben lásd "Japán: deflációból ki, adósságválságba be" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

(A defláció, azaz az árak tartós csökkenése azért veszélyes, mert hosszú évekre leállítja a gazdasági növekedést, hiszen ha az árak lefelé tartanak, akkor nem érdemes vásárolni, beruházni, fejleszteni.)

Van egy ország, melynek adóssága már a GDP 200 százalékát is meghaladja, a vesztét pedig a nyugdíjasok jelenthetik.

A japán államadósság már bőven meghaladja a GDP 200 százalékát - ez világrekord -, miközben az adóbevételek az állami kiadások felét sem fedezik. Eközben a japánok az egyik legkevesebb adót fizetik a fejlett világban, az állampapír piaci hozamok pedig történelmi mélyponton, 1,0 százalék alatt vannak. Hogy lehet az, hogy a japán gazdaság még nem omlott össze? (Bővebben lásd "Így orvosolhatók a japán adóssággondok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kétségtelen, hogy a japán adósság az egyik legérdekesebb sztori lehet hosszabb távon, rövid távon azonban egyelőre nincs ok az aggodalomra. Ennek első számú oka az, hogy a távol-keleti ország által kibocsátott adósság mintegy 93 százalékát japánok finanszírozzák - a lakosság, a vállalatok és maga a jegybank -, ők pedig még szinte 0 százalék mellett is odaadják a pénzüket az államnak.