Pénzügyi Szemle online blog

A kormány várakozásai szerint jövőre megtörhet a 16 éves átok, és a japán gazdaság végre valahára kikászálódhat a deflációs spirálból.

Az elemzők 2013-ban 0,2 százalékos inflációval, és 1,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami azt jelenti, hogy a másfél évtizedes deflációs dagonyát követően Japán ismét egészséges növekedési pályára léphet. Az üveggömbök 2014-ben már 0,5 százalékos inflációt jósolnak, azaz ha minden igaz, nem egyszeri inflációs évről van szó. (Bővebben lásd "Japán: deflációból ki, adósságválságba be" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

(A defláció, azaz az árak tartós csökkenése azért veszélyes, mert hosszú évekre leállítja a gazdasági növekedést, hiszen ha az árak lefelé tartanak, akkor nem érdemes vásárolni, beruházni, fejleszteni.)

Két megoldás van az európai bajokra, magasabb német infláció, és/vagy további spanyol megszorítás.

Az eurózóna kettészakadt versenyképesen működő, fenntartható költségvetéssel és államadóssággal bíró északi országokra, és versenyképtelen, eladósodott déliekre. Ha nem lenne közös a deviza, akkor a két régió közti különbséget viszonylag gyorsan és hatékonyan ki lehetne egyenlíteni, mégpedig a deviza leértékelésével. Ha a spanyol deviza mondjuk 20 százalékkal leértékelődne a némettel szemben, az sok mindent megoldana. (Bővebben lásd "Északiak vs. déliek az eurózónában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Így ugyanakkor, hogy a spanyol és a német deviza egymással szemben nem tud leértékelődni, csupán fájdalmasabb módjai maradtak a különbség csökkentésének. A két fennmaradó módszer a következő: az északi országokban tartósan magasabb inflációt kell megengedni, min délen, és/vagy délen további hiánylefaragással és bércsökkentéssel kell versenyképesebbé tenni a gazdaságot.

Hitler hatalomra jutására kellene a németeknek emlékeznie, nem az inflációra.

Minden ország közül épp Németország az, amelyiknek nem sikerült tanulnia a történelemből. Az inflációtól való félelem jegyében a németek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a hiperinflációt hozó 1923-as esztendőnek, mint a demokrácia halálát jelentő 1933-as évnek.

Jobban tennék, ha felidéznék, hogy miképp vezetett a demokrácia összeomlásához mind a saját országukban, mind pedig Európa nagy részében az 1933-et két évvel megelőző bankválság - fogalmaz a jelenlegi krízissel kapcsolatos írásában Niall Ferguson történész és Nouriel Roubini közgazdász. (Bővebben lásd "Németország és a történelmi tapasztalat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Parázs viza alakult ki a kor legismertebb gazdasági szakemberei között az infláció kapcsán: a kérdés az, hogy a magas munkanélküliség leküzdése érdekében szeretnénk-e felpörgetni a pénzromlás ütemét.

Az elmélet egyszerű - ami természetesen számos kérdést felvet -, ha az infláció az alacsony kamatoknak és a bepumpált jegybankpénzeknek köszönhetően gyorsul, akkor a gazdasági növekedés felpöröghet, a munkanélküliség pedig csökkenhet. A blogunkon is több alkalommal idézett Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman egyenesen arra buzdítja a gazdaságpolitikusokat, hogy pörgessék fel az inflációt, amely lépés segíthet letörni a magas munkanélküliséget. (Bővebben lásd "Pörgessük fel az inflációt?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ellentábor ugyanakkor úgy véli, hogy ha egy munkahely pusztán csak a gazdaságösztönző programoknak köszönhetően jön létre - az mindegy is, hogy a programot a kormán vagy a jegybank indította -, az a munkahely nem lehet tartós, mondván abban a pillanatban meg fog szűnni, ahogy az ösztönzőprogramot visszavonják.

Igaz-e, hogy a politikai bizonytalanság gyorsabb inflációhoz és magasabb államadóssághoz vezet?

Munkácsi Zsuzsa, a Századvég Gazdaságkutató szakembere tanulmányában erre a kérdésre keresi a választ, amely egyértelműnek tűnik: ha egy országban politikai bizonytalanság uralkodik, vagy a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytat, az negatívan hat a makrogazdasági egyensúlyra. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Európát napjainkban nem csak gazdasági, de politikai bizonytalanság is sújtja. Épp a napokban érkezett hír arról, hogy a megszorításokhoz kellő politikai támogatás hiányában lemondásra kényszerül a holland kormány, ami nem jó jel az idén számos parlamenti választást tartó Európa számára.