Pénzügyi Szemle online blog

Kisebb mini-pánik söpört végig a pénzpiacokon, miután az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy egyáltalán nem biztos a további pénznyomtatás.

Az elv egyszerű, ha a jegybank nem nyomtat több pénzt, akkor nem lesz mit a pénzpiacokra önteni, és nem lesz mi felhajtsa az árfolyamokat. A kérdés ugyanakkor ezen a ponton az, hogy vajon hosszú távon egészséges-e egy gazdasági/részvénypiaci fellendülés, amely abból táplálkozik, hogy a jegybank pénzt nyomtat, és azt beönti a rendszerbe? (Bővebben lásd "A létező legrosszabb, ha fennmarad a pénznyomda" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett gazdaságokban a II. világháború óta nem voltak olyan magas szinten az államadósságok, mint most. Az adóssághegyet le kell építeni, ez nem is kérdés, az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ennek mely módját választják az államok.

Több lehetséges út is kínálkozik ugyanis: csődbe lehet menni (ez a görög út), tartós megszorításokkal lehet operálni (ez a magyar út), tartósan magas gazdasági növekedéssel ki lehet nőni az adósságot vagy épp egyszeri hirtelen leértékelést és inflációt lehet bejelenteni (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Van azonban egy ötödik módja is az adósságok leépítésének, ez pedig a pénzügyi elnyomás - financial repression -, melynek lényege, hogy az infláció éveken/évtizedeken keresztül magasabb a bankbetétek és állampapírok kamatánál, aminek köszönhetően a megtakarítók reálértékben folyamatosan veszteséget szenvednek el.

A pénzügyi és gazdasági válságra válaszul a fejlett világ jegybankjai 0 százalék közelébe csökkentették az alapkamatot, bízva abban, hogy az olcsó likviditás lökést ad a világgazdaságnak. Az olcsó hitel azonban veszélyes, mert olyan, mint a drog: rövid távon serkentőleg hat, hosszú távon azonban önpusztító.

A 0 százalékos jegybanki alapkamat - kiegészülve a százmilliárd dolláros/eurós/fontos/jenes likviditási fröccsökkel - elméletileg rövid távon élénkítően hat a gazdasági növekedésre, és segít megakadályozni, hogy a gazdaság deflációba süllyedjen. Indokolt lépés tehát a jegybankoktól, hogy 2008 után a 0 százalékos alapkamatokkal igyekeztek támaszt adni a gazdaságoknak, ez a támasz ugyanakkor csupán rövid távon - egy-két évig - van pozitív hatással, ha hosszú távon fönnmarad, akkor komoly torzulásokhoz vezet.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint ha nem jön gyökeres változás, akkor a fejlett országokban megismétlődhet az 1930-as évek válságidőszaka. Hasonló félelmei vannak Soros Györgynek is, aki a német szigor hatásai miatt aggódik. De mit is jelent az akkori krízist jellemző defláció, és mennyire kell tőle rettegni?


Az 1930-as években a sorozatos bankcsődök és a pénzügyi rendszer működési szabályainak szigorítása a banki hitelezés összeomlásához, deflációhoz, a munkanélküliség megugrásához és a termelés visszaeséséhez vezetett.