Pénzügyi Szemle online blog

A közgazdászok alaposan felsültek a pénzügyi válság alatt, van azonban reális esély arra, hogy a jövőben ügyesebbek lesznek.

A közgazdaságtan és a közgazdászok küldetése az, hogy a társadalmat, a közösséget szolgálják. Valós kérdéseket kutassanak, valós kérdésekre válaszoljanak, és valós kérdéseket tegyenek fel. A lényeg az lenne, hogy a kutatások során olyan válaszok szülessenek, melyek a gazdaságokat hatékonyabbá teszik, a növekedést serkentik, és hozzásegítenek a jövedelmek igazságosabb elosztásához. (Bővebben lásd "Gyökeres változás előtt a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A valóságban ugyanakkor nagyon nem így történt a válság előtti években/évtizedekben. A közgazdászok ugyanis a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott témákat kutattak, melyek gyakran már az alapvető feltételekben megbuktak, és olyan elméleti modelleket építettek fel, melyeknek közük sem volt a körülöttünk lévő világhoz - véli Robert Johnson, az Institute for New Economic Thinking közgazdasági kutatóintézet igazgatója.

A politikai vállveregetésre hajtó közgazdászokat meg kell fegyelmezni, különben megy a szakma a levesbe.

Komoly büntetést kellene kiszabni, ha egy közgazdász nem tartja be a szakmai előírásokat, és félrevezető, nem megalapozott kijelentéseket tesz politikai érdekből - ezt javasolja Mark Thoma, az oregoni egyetem közgazdásza. A büntetés milyenségéről nem szól a professzor, de leginkább valamilyen szakmai jellegű, publikációkat érintő szankcióra kell gondolni. (Bővebben lásd "Így állhatna talpra a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Thoma szerint a makrogazdasági elemzés elég nagy bajban van, és ideje lenne konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy a szakma vissza tudja nyerni a válságban, illetve a válsággal kapcsolatban elvesztett hitelességét. Kétségtelen, hogy a makroközgazdászok nem túl jó időszakon vannak túl: nem sikerült a válságot előre jelezni, a Reinhart-Rogoff baki pedig arra utal, hogy a válságkezelést is félrevitte egy komoly szakmai bakisorozat.

Ha a közgazdasági modellek a gyakorlatban is működnének, akkor nem omlott volna össze a görög kötvénypiac, nem kellett volna kimenteni a ciprusiakat, és nem kellene százmilliárdokat betolni a bankrendszerekbe.

Addig rendben van, hogy a munkahelyét elveszítő vagy épp a frankhitelbe belefulladó "kisembert" váratlanul érte a válság, de hogy még a legjobb egyetemeken diplomázó közgazdászokat is, az felettébb érdekes és elgondolkodtató. Meglepetésnek ugyanakkor nem nevezhető - hangsúlyozza Willem Buiter, a brit jegybank monetáris tanácsának korábbi tagja -, az elmúlt 40 év közgazdaságtana ugyanis tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egy válságot előre jelezzen, és arra is, hogy a bajokra hatékony megoldást kínáljon. (Bővebben lásd "Az elméleti közgazdaságtannak meg kell újulnia" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A válság előtti évtizedekben elfogadottá vált közgazdasági modellek ugyanis úgy számoltak, hogy a piacok tökéletesen működnek, a piaci szereplők számára minden információ adott, így minden esetben kiszámíthatóan és racionálisan cselekszenek. Willem Buiter rámutat, hogy a válság előtti közgazdasági modellekben minden benne van, ami egyszerűsíti a valóságot, de nagyon kevés abból, ami igazán érdekessé teszi. Ezek az elméletek kizárják a Lehman-csődöket, a ciprusi bankpánikot és az arany árfolyamának - épp a napokban bekövetkezett - hirtelen összeomlását is.

Talán elkerülhettük volna a svájcifrank-hitelek összeomlását, ha időben figyelmeztetnek - márpedig az idei közgazdasági Nobel-díj egyik esélyese épp az ilyen lufikkal foglalkozik jó ideje.

A pénzpiacokon időről-időre kialakulnak buborékok, melyek előbb hirtelen összeomlással, majd elhúzódó recessziókkal fenyegetnek. Elég csak a 2000-es évek elején kidurrant technológiai lufira, a 2008-as pénzügyi összeomlást előidéző amerikai ingatlanpiaci buborékra, vagy a magyar háztartások életét megkeserítő svájcifrank-hitelezésre gondolni. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Robert J. Shiller" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, hogy lesznek buborékok, melyek súlyos veszteséget fognak okozni, akkor vajon miért nem tudunk tenni ellenük. Egyáltalán, miért alakulnak ki ezek a pénzügyi lufik, mi mozgatja a folyamatban részt vevő egyéneket, és honnan lehet tudni egy áremelkedésről, hogy elérte a buborék-fázist?

A mai guruk egy olyan világban nőttek fel, ahol mindig minden megoldódott, de a jelek szerint ennek vége.

A német állampapír hozamok soha nem látott mélységekben csökkennek, miközben a német csődkockázati mutató emelkedik - íme egy piaci anomália, aminek a klasszikus közgazdasági logika szerint nem szabadna megtörténnie. Hiszen ha emelkedik a kockázat, nőni kellene a hozamnak. Ahogy ez amúgy más európai államokban, például Görögországban, Spanyolországban, vagy épp Magyarországon történik is. Miképp lehetséges ez? (erről lásd Újra itt a "katasztrófa-közgazdaságtan" című cikkünket a jobboldali hasábban).

Gillian Tett, a Financial Times publicistája szerint erre a jelenségre többféle magyarázat is adható. Lehet, hogy a CDS-piacok nem hatékonyan működnek, és túlárazzák a kockázatokat, vagyis bár a CDS-felár emelkedik, de a kockázat igazából nem nő. Az is egy lehetséges magyarázat, hogy a német és amerikai piacon dolgozó befektetők "önteltek", és csak idő kérdése, hogy ráébredjenek, mennyi pénzébe is fog kerülni Berlinnek az euró megmentése, ami rögtön a hozamok ugrásszerű emelkedését okozza majd. Az is egy opció, hogy a hozamok azért túl alacsonyak, mert a piac deflációs veszélyt, likviditási csapdahelyzetet, illetve kormányzati beavatkozást áraz.